2024.07.19. 14:30
Életműdíjat kapott Nagykörű hajdani iskolaigazgatója és tanára, Sziráki Sándor
A községért tett több évtizedes munkássága elismeréséül Életműdíjat adományozott Nagykörű önkormányzata Sziráki Sándornak. A 88 esztendős éltes pedagógus közel hat évtizedet dolgozott a helyi általános iskolában és volt aktív közéleti szereplője a falunak.
A Nagykörű községi önkormányzat a közelmúltban tüntette ki jeles polgárát az Életműdíjjal, melyet Fejes János plébános és Nagyné Baráth Ágnes, a helyi Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda intézményvezetője jelenlétében Túri Tibor polgármester adott át Sziráki tanár úrnak. Az alkalmat megragadva beszélgettünk életéről az idős pedagógussal.
Fotó: Mészáros Géza
Korán félárva maradt, mélyszegénységben is élt
– Jászladányban születtem 1936-ban, ebben az akkor még gyönyörű faluban töltöttem a gyermekéveimet. Édesapám paraszti sorból származó iparos ember volt, anyám pedig női szabó. A helyi római katolikus elemi népiskolában kezdtem a tanulmányaimat. Miután a második világháború alatt elrendelték az általános mozgósítást, apám 1944 márciusában bevonult, állítólag valamelyik határvadász hadtesthez, ahonnan soha többé nem jött vissza. Soha nem tudtuk meg, hogy mi történt vele, hol és mikor esett el.
Nagyon régen volt mindez, ám nekem még ma is, jócskán meglett férfiemberként is nagyon hiányzik az apám.
– A front közeledtével ugyanekkor telepítették ki Jászladány lakosságát. Ekkor én nyolc éves voltam. Az anyai nagyapámnál húztuk meg magunkat, másokkal együtt az elemit is két részletben tudtuk le. A mai szóhasználattal mélyszegénységben éltünk, gyakorta éheztünk. Akkortájt sűrűn hangoztatták, miszerint „munkás, paraszt fiatalok tanuljatok, mert ti lesztek a jövő értelmiségei!”. Ezt az agyamba véstem, s mivel már addig is a jó tanulók között voltam, nekiveselkedtem a továbbtanulásnak.
– Jászapátira vettek fel, az akkori Mészáros Lőrinc Általános Gimnáziumba, onnan pedig a hajdani elnevezésű Egri Pedagógiai Főiskolára, ahol matematika-fizika szakos hallgató lettem. A felsőoktatási intézményben méregettem a tanárok ismeretátadási tulajdonságait. Amikor az előadók oktattak bennünket, nekem sokszor az járt a fejemben, hogy én ezt más módszerrel tanítanám. Vagy éppen ellenkezőleg: ez remek előadás volt, ezt én is így csinálnám.
Szóval végleg eldőlt, hogy pedagógusi ambícióim voltak, és hogy valóban szeretnék ezen a pályán dolgozni.
Diósgyőrben volt pályakezdő, majd Ladányból Körűbe vezetett az útja
– Az 1956-os forradalomról alig volt valami tudomásunk. A leginkább a fővárost érintő események alatt jómagam ingáztam Eger és Jászladány között, de persze a rádióból volt információnk a történtekről. Az egri főiskolát 1958-ban végeztem el, és a kor szabályozásainak megfelelően javaslattal és kihelyezéssel kaptam meg az első állásomat. Én a diósgyőri vasgyár fiúiskolájába kerültem, ahol a felső tagozatosokat tanítottam.
– Egy évig voltam Diósgyőrött, amikor is a művelődési osztály üresedést mutatott a jászladányi iskolánál, így én jeleztem, hogy szívesen visszatérnék tanítani a szülőfalumba. Így hát hazaköltöztem. Marikával, aki közben Jászberényben szerzett tanítói diplomát, s akivel idén ünnepeltük a hatvanegyedik házassági évfordulónkat, tulajdonképpen addig nem is nagyon ismertük egymást a faluban.
Ladányon ő az egyik, én a másik iskolában tanítottunk, mígnem egyszer egy pedagógus összejövetelen megismerkedtünk.
– Aztán, 1966-ban felkérést kaptunk Nagykörűből, miszerint igazgatót és tanítót keresnek a helyi iskolába. Nem sokat gondolkoztunk a lehetőségen, hiszen egy szolgálati lakást is felajánlottak. Az akkor már két esztendős Annamarika nevű lányunkkal együtt fogtuk magunkat, és megérkeztünk „Cseresznyeországba”. Másik lányunk, Évike már ide született, itt lettünk teljes család, és itt találtunk igazi otthonra.
Nyugdíjazása után maradt, a felesége is volt a „főnöke”
– Tizenegy évig voltam az iskola igazgatója, de őszintén, nem voltam tökéletes a bürokráciában, a papírmunkákban. 1977-től magam is oktató-nevelő lettem, s ebbéli munkámat az 1997-es nyugdíjazásomig láttam el. Később a feleségem is volt az intézmény vezetője. Miközben én, kérésre, még tíz évig, 2007-ig, csökkentett óraszámban folytattam a tanítást – beszélt (első) hetven évéről Sziráki tanár úr.
Fotó: Mészáros Géza
Az, hogy Sziráki Sándor az 1966-os Nagykörűbe kerülése óta valódi otthonának tekinti a falut, bizonysággal árulkodik, miszerint a tanár úr évtizedek óta hasznos helytörténeti kutatómunkát végez. Számos jelentősebb könyve és több kisebb kiadványa tárja olvasói elé Nagykörű múltját és kincseit. A kötetek előkészítésében felesége, Marika – aki egy ideig az iskolában „főnöke”, intézményvezető igazgatója is volt a férjének – szintén alaposan kiveszi részét, aki saját kötetet is fel tud mutatni Nagykörű emlékeiről.
Sziráki Sándor nyugalmazott igazgató és helytörténész munkássága 2019 októberétől a Nagykörűi Értéktár része.
A pedagógus házaspárnak, két lányukon kívül két unokája és immáron egy egyéves fiú-dédunokája is – nagykörűi szóhasználattal élve – boldogságossá teszi a mindennapjaikat.
