Nyári munka

2024.07.08. 16:30

Diákmunkások csinosítják az inokai buszmegállókat

A munkaügyi központ nyári foglalkoztatási programja már évek óta igen népszerűnek bizonyul. Diákmunkások dolgoznak a tiszazugi önkormányzatoknál is. Akadnak települések, ahol irodai munkát végeznek, de van, ahol a településrendezési feladatokba segítenek be a fiatalok.

Pakainé Pusztai Nóra

Idén is népszerű a munkaügyi központ által meghirdetett diákmunka. Csépán hét fiatal foglalkoztatására pályáztak, végül két négy hetes turnusban két- két szerződést köthettek.

diákmunka, festés, csiszolás, buszmegálló
Tiszainokán a buszmegállókat festik újra a diákmunkások, de előtte lecsiszolják a felületet
Fotó: Pakainé Pusztai Nóra

– Van olyan diák, aki már a korábbi években is dolgozott nálunk, idén leginkább irodai, asszisztensi munkákat kapnak. Jelenlétükkel megkönnyítik a folyamatokat a hivatalban. Nemcsak nekik, de nekünk is nagy segítség a program – magyarázta Pintér Csaba Gábor. Csépa polgármestere hozzátette: tavaly a hivatal költözésében is szerepet vállaltak a fiatalok.

Tiszainokán három fiú dolgozik már egy hete, a buszmegállók festését kapták feladatul.

– Valószínűleg erre már nem lenne kapacitásunk, így jól jön a diákok segítsége. Lecsiszolják a felületeket, majd újrafestik azokat. A fiatalemberek a vártnál sokkal jobban haladnak – mondta Kiss Erzsébet Eliza, a falu vezetője.

A helyi fiatalok lelkesen vállalták a feladatot, reggel hat óra körül kezdtek, hogy elkerüljék a forróságot. Napi hat órát dolgoznak, akad közöttük, aki korábban már csatlakozott a diákmunka programhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában