Frissítve

2024.07.23. 16:24

Közel egy napig nem volt víz a Széchenyi városrész egyik utcájában

Olvasónk jelezte, mi utánajártunk. Hétfőn este vélhetően este kilenc órától elzárták a vizet az Aranyi Sándor utcában. Minden bizonnyal csőtörés miatt, a szakemberek másnap reggel nyolckor szálltak ki a helyszínre, felderíteni a hiba okát.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

Frissítés 19:47:

– A Szolnok, Aranyi Sándor út 4. szám mellett a DN 200 mm ivóvíz csővezetéken csőtörés keletkezett, az ivóvízvezeték hibaelhárítása 17:00 órára befejeződött. A hálózat átmosatását és fertőtlenítését követően az ivóvízhálózat üzembekapcsolása megtörtént – közölte hírportálunkkal a VCSM.

Korábban írtuk:

A Felhasználók fegyelmezett magatartást tanúsítottak, a hibaelhárítás folyamata zökkenőmentes volt.

– Esete hat órakor mostam hajat, nem is tudom, milyen előérzet hatására, akkor még volt mivel. Kilenckor, viszont már elzárták a vizet – kezdte Simon Gyöngyi ,aki az Aranyi Sándor utca egyik társasházában él.

csőtörés
Fotó: Shutterstock.com / Forrás: Illusztráció

– Kedden reggel megérkeztek a Víz- és Csatornaművek szakemberei, és nekiláttak helyreállítani a hibát. Ám még délután sem volt változás, mi pedig hideg és meleg víz nélkül maradtunk, közel egy napra – fogalmazott a lakos. Hozzátette, a probléma legalább tíz épületet érint, mindegyikben negyvennégy lakás van.

Ki lehet számolni, hogy legalább négyszáznegyven otthon marad víz nélkül...gondoljanak bele, mit csinálnak azok, akiknél gyermek is van 

– vélekedett Erika. Hozzátette, telefonált az  MVM OTSZ Zrt. szolnoki üzemegységének is, hogy legalább meleg vizet biztosítsanak.

– Sajnos ez sem volt megoldható, mivel központi hőerőmű van, a probléma pedig ezt is befolyásolja. Nagyon elkeserítő ez a helyzet, leginkább a tehetetlenség – fogalmazott Simon Gyöngyi.

A hőközpontot is érinti a hiba

Az ügyben megkérdeztük a hőközpont üzemeltetőjét is. Megerősítették, hogy a Víz- és Csatornaművek hidegvízhálózatán történt csőtörés.

– A meghibásodás az Aranyi Sándor utca melegvíz ellátásáról gondoskodó hőközpontot is érinti. Emiatt az utcában a melegvízszolgáltatás a hidegvíz szolgáltatás helyreállításáig szünetel – tájékoztattak.

A hibáról a Víz- és Csatornaműveknél szintén érdeklődtünk, amint megérkezik a válaszuk, frissítjük cikkünket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában