Elismerés

2024.06.30. 13:30

A fiatal szolnoki lány tudományos munkáját díjazták

A Déli-kárpátokbeli magashegyi tavak árvaszúnyog-faunájának változásait vizsgálta.

Kocsis-Szabó Lilla Laura

Kétszer is meggyőző volt

Nem mindennapi díj tulajdonosa lett a szolnoki származású Tombor Eszter. Az ELTE Környezet – és Tájföldrajzi hallgatója a közelmúltban két konferencián is előadást tartott doktori kutatásának témájából. Mindkét eseményen megkapta a legjobb hallgatói előadásnak járó díjat.

tudományos munkáját,díjazták,
Kétszer is elismerték Tombor Eszter tudományos munkáját, amelyet az árvaszúnyogokról írt
Fotó: Anet Siny Formáčková


– A Déli-kárpátokbeli magashegyi tavak árvaszúnyog-faunájának változásait vizsgáltam. A legfontosabb szempontjaim az emelkedő nyári hőmérsékletek és az emberi hatások voltak – kezdte Tombor Eszter. Az említett munkát júniusban Szerbiában illetve itthon, Egerben is a tudományos nagyérdemű elé tárta.
– A szerb esemény, a 22nd International Symposium on Chironomidae volt, az itthoni rendezvény pedig a 27. Magyar Őslénytani Vándorgyűlés. 

Hatalmas öröm, hogy mindkét alkalommal én kaptam az elismerést.

 Ráadásul az oklevél mellé egy élethű árvaszúnyoglárva-szobrocska is járt, melynek mostantól büszke tulajdonosa leszek – fogalmazott Tombor Eszter. Emellett kiemelte, mennyire hálás témavezetőjének, dr. Magyari Enikő Katalinnak, aki nemzetközileg elismert őskörnyezet-kutató.

Itthon kutatna

A szolnoki lány elárulta, a jövőjét egy hazai kutatóintézetben képzeli el.
– A doktori képzés után mindenképpen ilyen irányban gondolkodom, tavak, vízfolyások vizsgálatával foglalkoznék – mondta.
Szabadideje ugyan mostanában nem sok akad, ám ha teheti, szívesen barlangászik. Szeretett hobbijáról korábban hírportálunknak is mesélt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában