Választás

2024.06.08. 19:30

Herczeg Lászlóné: Én már reggel hat órakor ott leszek a szavazóurnánál! – videóval

A szandaszőlősi család a korábbi segítséget is megköszöni majd szavazatával a vasárnapi választáson. Sosem felejtik el, hogy a nehéz helyzetükben ki volt a legemberségesebb velük.

Mészáros Géza

– Isten hozta Önöket a Herczeg-háznál – fogadta nagy örömmel dr. Kállai Mária országgyűlési képviselőt és Szanyi Istvánt szombaton Herczeg Lászlóné Marika a szolnok-szandaszőlősi otthonában. A honanya és a városatya a vasárnapi európai parlamenti, valamint a helyhatósági választások kapcsán a Fidesz-KDNP-s jelöltek mellett kampányolt.

Egymillió találkozás, Szolnok
Herczeg Lászlónét is meglátogatták
Fotó: Mészáros Géza

– Engem nem kell mozgósítani, én már ott leszek reggel hat órakor az urna előtt! És azt is tudom, hogy miként fogok szavazni! Nagyon sok évvel ezelőtt, amikor én nagyon szegény ember voltam, rajtam és a gyerekeimen senki más nem segített, csak és kizárólag Kállai Mária. Akkor emberségből jelesre vizsgázott, és azóta sem csalódtam benne. Én tudom a dolgomat a szívemből és a lelkemből, amikor elmegyek voksolni – foglalta össze véleményét Herczeg Lászlóné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában