2024.04.09. 19:55
Közel hetven év házasság után is a szeretet aranyozza be a bogarasi pár mindennapjait
Szabó László és felesége évtizedek óta él a Tiszakürthöz tartozó Bogarason, nemrégiben mindketten születésnapjukat ünnepelték. Ketten együtt 176 évesek. Otthonukban látogattuk meg őket.
Bár nem Bogaras legeldugottabb utcájában él Szabó László és felesége, mégis Mojzinger Ildikó tanyagondnok segítségét kértük, hogy megtaláljuk a házukat. Ő pedig a Muszály szőlőbe vezetett bennünket és amíg szatyrokkal a kezünkben vártuk, hogy a háziak beinvitáljanak, gyorsan meg is osztott néhány információt a családról. Megtudtuk például, hogy nemcsak Szabó László ünnepelte nemrégiben a kilencvenedik születésnapját, feleségének éppen aznap volt a nyolcvanhatodik. De mielőtt belemerültünk volna a részletekbe, László felbukkant a kapuban.
Fotó: Pakainé Pusztai Nóra
Kedves szóval fogadta a tanyagondnokot, meg is beszélték, mit sikerült beszerezni a listára felírt élelmiszerekből. Merthogy a tanyagondnoki szolgálat egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a külterületen élő időseket, egyebek mellett például a bevásárlásban. Míg László a kamrában kipakolta a szatyornyi zöldséget és húst, addig Ilonka szomorúan vette tudomásul, hogy a boltban nem lehetett tepertőt kapni, így a finomságra néhány napot még várnia kell. Mojzinger Ildikó és a pár váltott még néhány szót, majd a szépkorú pár tagjai az elmúlt évtizedekről kezdtek mesélni.
– Hétköznap a téesznek dolgoztunk, hétvégén eljártunk malacot vágni, ha meg nem, akkor napszámra mentünk. Kevés pénzt kerestünk, abból kellett gazdálkodni. Amikor a lányom kicsi volt, kivittük a gyümölcsösbe, lepihent a meggyfa alatt, amíg dolgoztunk – emlékezett vissza Ilona.
Házasságkötésük után telepedtek le Bogarason, László nem vágyott el soha a Tiszazugból.
– Elszöszmötölök az udvarban, mindig van mit csinálni, összetakarítom a levelet, felseperek, enni adok a kutyának – mesélte hétköznapjaikról.
Volt, amikor állatot is tartottak, neveltek egyszerre 5-6 hízót, de most már nem éri meg nekik. Elmondásuk szerint eljárt felettük az idő.
– Nem úgy van már mint régen, de amit tudunk elvégzünk magunk körül – tette hozzá.
Míg beszélgettünk, Szabó László folyamatosan rakta a fát a sparheltben lobogó tűzre. A sarokban álló tűzhely nemcsak a meleget adta a kis szobában, hanem főzésre is azt használják.
– Ide leülök, és előkészítünk mindent. Megfőzöm az ebédet, de süteményt sütni azért jobban szerettem, azt viszont már nem bírom – mesélte a hétköznapokról Ilona.
Azt is megtudtuk, hogy közel hetven éve házasok, hiszen 1957-ben fogadtak örök hűséget egymásnak.
– Ha összeszólalkoztunk, akkor kibékültünk, ‘oszt jól van – mondta Ilona.
Hozzátette, ő mindig beszél, míg férje inkább hallgatag.
– Jól vagyunk – erősítette meg szűkszavúan László.
– Szeretem, szeretem, soha el nem hagyom, csak majd ha visznek – tette hozzá mosolyogva Ilona, amikor kértük, hogy üljenek egymás mellé férjével egy fotó erejéig.
László kilencvenedik születésnapját egyébként szűk családi körben ünnepelték, de az önkormányzat nevében dr. Kiss Györgyné polgármester tortával és oklevéllel is felköszöntötte a jeles napon.
Szívesen töltötte hímzéssel az időt
A tiszakürti háznak leginkább csak egy szobáját lakja a Szabó házaspár. Mialatt László körbevezetett bennünket, elmondta, hogy a többi helyiségben csak akkor fűtenek, ha vendégeket várnak. Ilona pedig arról mesélt, hogy bár már kissé remegő kezekkel tartja maga mellett a járókeretet, korábban szívesen kézimunkázott. Mi sem jöhettünk el üres kézzel tőle, két hímzett terítővel lepett meg.
