Még soha nem látott képeket mutatunk be a szajoli vasúti tragédia helyszínéről

– Azon a bizonyos pénteki délutánon egyedül voltam a fotólaborban. Odakint már sötétedett, amikor a város nyugalmát a szirénák hangja zavarta meg – idézte fel annak a tragikus estének a történéseit fotóriporter kollégánk, Mészáros János. – Az ablakból jól láttam a főúton elsuhanó tűzoltóautókat, mentőket és rendőrségi járműveket. Hirtelen nagyon-nagy lett a mozgolódás és annyit sikerült megtudnom, hogy Szajolban kisiklott egy vonat és néhány kocsija beleszaladt az épületbe.

Gyorsan beültem az autóba és irány a szirénák után. Az állomás épülete előtt már sok mentőautó várakozott. Mivel viszonylag korán odaértem, ezért senki sem akadályozott a munkavégzésben. A váróterembe lépve mindenfelé sebesült, vérző embereket láttam, akiket orvosok és mentősök vizsgáltak és láttak el.

Az állomásépület sínek felőli oldalára kiérve tárult elém a szörnyű látvány, az összeroncsolódott vagonok és a félig összedőlt épület. A sötétben alig lehetett látni, elemlámpák fényei villództak, a roncsokba szorult,  jajveszékelő utasok várták, hogy kimentsék őket.

Egyre többen jöttek segíteni, katonák, rendőrök, vasutasok és önkéntesek. Amikor körbejártam a területet és úgy láttam, hogy már mindent megörökítettem, gyorsan visszaindultam a szerkesztőségbe a negatívokkal. Ott már addigra nagy volt a nyüzsgés, mert a nagyon népszerű Jászkun kakas melléklet helyett teljesen új oldalakat kellett összeállítani és a katasztrófának is több oldalt kellett biztosítani a másnapi újságban.

Saját magam hívtam elő a negatívokat és nagyítottam a képeket, addigra tudatosult bennem, hogy mekkora katasztrófa történt valójában. Remegő kézzel gyorsan végeztem a laborálással, a nagyításokon láttam először roncsba szorult elhunytakat, a földön heverő leszakadt végtagot és rengeteg roncsot – mondta komoran Mészáros János.