Szolnok

2023.09.24. 12:30

Sipos tér nem volt, csak a hely szellemének legendás iskolája

Idén is megtartották egyrészt rendhagyó, másrészt tradicionális összejövetelüket a legendás szolnoki, „Tabáni Műegyetemként” elnevesült, hivatalosan Sipos Téri Állami Elemi Népiskolaként hetven évig működő tanintézmény diákközösségének még élő tagjai. Az esemény jellege azért rendhagyó, mert nem csupán egyetlen osztály találkozója ez, illetve hagyományosnak tekinthető, hiszen az öregdiákok randevúját évente rendezik meg.

Mészáros Géza

Ebben az évben is a Damjanich János Múzeumban gyűltek össze a volt szolnoki iskola egykori diákjai

Fotó: Papp György

A szolnoki Sipos téri iskola nevét és emlékét nem hagyják veszni az ott tanuló egykori kisdiákok. Szerencsés, sőt dicséretes, hogy múltja ápolásában a hajdani tanintézmény jogutódja, a Fiumei Úti Általános Iskola vezetése is partner. Korábban a nemrég tankerületi igazgatónak kinevezett Rusvai Károly korábbi iskolaigazgató karolta fel a Sipos téri iskolára való évenkénti emléknapot, az elmúlt hét szombatján pedig már Balasi Bernadett, a Fiumei iskola megbízott vezetője köszöntötte (a szokásosan) a Damjanich János Múzeumban zajló rendezvény résztvevőit. Közel ötven „tabáni műegyetemistát”. A múzeum ráadásul hasznosította az eseményt, hiszen beemelte a Kulturális Örökség Napja szeptember 16-i programjai közé a Sipos tériek iskolatalálkozóját…

A legendás iskolaépület ma már nem létezik, parkolótér van a helyén a Móra úton
Forrás: Damjanich János Múzeum

A megjelenteknek ezúttal dr. Blazsek József elevenítette fel képes előadásában a legendás tanintézmény hetven évre terjedt életét.

Hasonlóan, mint a jelenkori Fiumei úti iskolának az ex-Sipos téri, a Sipos térinek is volt egy jogelőd tanintézménye. A mai Kossuth út és Arany János utca – akkor még Gorove és Oskola utca – sarkán a 19. század végéig egy leányiskola állt. Amikor a belváros fő útjának kinézetét „polgáriasították”, a kiszolgált iskolaépület két telkének egyikét a város 1898-ban eladta a Mezőgazdasági Takarékpénztárnak, a másikat pedig az Első Magyar Biztosító Társaság vásárolta meg, melyek két méltóságteljes székházat húztak fel annak helyén, a szintén grandiózus megyeházával szemben.

A II. kerületi Katonaváros iskolahiánya azonban hamarjában megoldódott. Ugyan a mai Ady Endre úti hajdani Bika-akol téren 1926-ig működött egy kisebb, szerény felszereltségű tanoda, melyet az idősebbek Bikaakoli iskola néven ismertek, ám a város a Felső-Malom utca (a későbbi Sipos Orbán út), valamint a Harcsa és a Ponty utca szögletében álló üres telken (Harcsa u. 2.) felépíttetett egy földszintes, öt tanteremből és szolgálati lakásból álló iskolát. Ez a közel 350-400 gyermeket befogadó tanintézmény lett a Sipos Téri Állami Elemi Népiskola. Amiért pedig legendássá lett, az az összetartó, kirekesztést nem ismerő, családias légkörének tudható be. Ide jártak a környék polgárainak „úriasabb” ifjoncai, a Tabán utcakölykei, továbbá hátrányos megkülönböztetés nélkül zsidó és cigány származású magyar gyerekek, egyenrangú neveltetésben részesülve mindannyian béke- és a háborús időkben egyaránt.

Érdekesség, hogy Szolnok Sipos Orbán út igen, de Sipos (Orbán) tér hivatalosan sohasem létezett. A Harcsa úti „kiszögellést” nevezte a helyi köznyelv Sipos térnek. Hozzávetőlegesen a Móra Ferenc úti parkolóterület helyén állt, és épp a Móra úti lakótelep fejlesztésének állt az útjába...

A Bikaakoli iskolát 1926-ban életveszélyessé nyilvánították és akkortájt lebontották, a Sipos tériben pedig 1968-ban szűnt meg az oktatás, onnan a diákok az 1967-ben felépült jogutód, Ságvári Körúti Általános Iskolába, a mai Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskolába kerültek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában