Testületi ülés

2023.06.23. 15:30

Útfelújításról és a fogorvosi ügyeletről is döntött a miklósi testület

Augusztustól Szolnokon látják majd el hétvégén és ünnepnapokon azokat a törökszentmiklósi lakosokat, akik sürgős fogászati ellátásra szorulnak – erről szerdai, rendkívüli ülésén döntött a város képviselő-testülete. Az ülésen az egyik utca felújítására is igent mondtak a képviselők. 

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illsuztráció

Fotó: Shutterstock.com

Felújítják a Dobó utcát Törökszentmiklóson, erről is döntött szerdai, rendkívüli ülésén Törökszentmiklós képviselő-testülete. 

Mint elhangzott, az út 52 millió forintos önerőből teljes hosszában új aszfaltréteget kap majd. Az ülésen döntöttek arról is, hogy Törökszentmiklós csatlakozik a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása által működtetett fogorvosi ügyelethez. Ez azt jelenti, hogy augusztus 19-től a törökszentmiklósi lakosokat hétvén és ünnepnapokon reggel 7 és délután 15 óra között Szolnokon látják majd el. A testületi ülésen elfogadták a Rádió Horizont Kft. jegyzet tőkeleszállításáról szóló előterjesztést, illetve zárt ülésen tárgyalták a Strabag Építőipari Zrt-vel létrejött megállapodás módosítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában