Már fél évszázada ők jelentik egymásnak a boldogságot

Mintaházaspárként tekintenek a Szolnok környéki kistelepülésen Theiszékre, akik február 24-én, házasságuk ötvenedik évfordulóján ismét fogadalmat tettek egymásnak.

– Igazi falusi lakodalom volt, olyan mint ötven évvel ezelőtt – mondta a pénteki aranylakodalmukról Theisz Ferenc.

– Most nem voltak rézdudások, mint amikor mi először összeházasodtunk. Akkor mentünk végig az utcán, ragyogott a nap. Gondolhatja milyen idő volt? Éjfélkor a menyasszonytánc után meg már esett a hó – vette át a szót felesége Rozália. És bár néhány részletben nem egyeztek, hamar közös nevezőre jutva folytatták történetüket, visszakanyarodva egészen a megismerkedésükig.

– A reptéren voltam katona, Budapestről kerültem Szolnokra – kezdte Ferenc. – A honvédség alatt volt egy rákócziújfalui haverom, egyszer vele jöttem. Az ő lánytestvére meg a nejem ismerősök voltak. Találkoztunk és úgy szoktuk mondani, hogy szerelem volt első látásra – nézett feleségére. 

A szót ezt követően Rozália vette át, aki így folytatta: itt az volt a divat, hogy régen háznál sütötték a kenyeret. Rákócziújfalun volt pék, akihez el lehetett vinni a megkelt tésztát. Feri, amikor kijött a laktanyából megérezte az illatát, én épp az utcán sétáltam, mentem énekpróbára, amikor csatlakozott, kérte menjünk együtt a friss kenyérért, azt végül nem kaptunk, de elkísért a próbára és onnantól jártunk együtt, március eleje volt, nagyon szép volt az idő – mélyedt el a részletekben.

Októberben megtartották az eljegyzést, a következő év februárjában össze is házasodtak, éppen február 24-én. Két lányunk született.

– Öt kis unokánk, egy dédunokánk van, róluk szól az élet. Ahogy közeledett az aranylakodalmunk időpontja a gyerekek ötlete volt, hogy ünnepeljük meg méltóképp a kerek évfordulót. Gondoltuk majd összejön a család, de végül a rokonokkal, ismerősökkel, barátokkal nyolcvanketten lettünk – mondta Rozália. 

– Kiváló volt a hangulat, de nagyon elfáradtunk. Mindent mi magunk szerveztünk és szereztünk be. Már tavaly, mikor kitaláltuk, hogy újraesküdünk, elkezdtük megvásárolni az üdítőket és egyebeket, amire szükség lehet. Szépen apránként beszereztük a birka és tyúkhúst, majd, ami még kimaradt. A gyerekeink, barátaink sokat segítettek a nagy napunkon, amiért hálásak vagyunk nekik – szólt kedvességgel teli hanggal.

A felidézett emlékek mesélése közben mélyen egymás szemébe néztek, figyelve a másik rezdüléseit, a köztük lévő szeretet és tisztelet a levegőben is érezhető volt. Amikor arról kérdeztük őket, hogyan telt az elmúlt ötven év, ismét összepillantottak.

– Mindketten romantikus alkatok voltunk, kiegyensúlyozott életünk volt, mindenkinek kívánom ezt. Persze azt nem mondom, hogy kanál csörrenés nélkül telt el az ötven év. Voltak pillanatok, amikor rámtört a féltékenységi roham, mert nem így néztünk ám ki, voltunk mi szebbek is – mosolyodott el.

– Soha nem feküdtünk le haraggal – vágott közbe Ferenc. Hozzátette: az összezörrenéseket leginkább az okozta, hogy rengeteget dolgozott.

– El kell ismernem, igaza volt a nejemnek, kevés időt töltöttem itthon akkoriban. De rájöttem, hogy kell kezelni, mert végül bevontam őt is, nagyon jó volt az az időszak – utalt a legszebb éveikre a férfi.