2023.03.14. 19:55
Hímzéseivel őrzi a hagyományt a törökszentmiklósi Fülöp Ferencné Ágnes
Szinte soha nem áll meg kezében a tű, melyet egészen pici korában fogott meg először. Nem csak hímezni szeret nagyon, de varr, horgol és még sző is a törökszentmiklósi Fülöp Ferencné, aki a legnehezebb hímzésfajtákat is könnyedén elsajátította az évek során.
A szemet gyönyörködtető mellényt 1981-ben készítette Fülöp Ferencné Ágnes. A nagy becsben tartott darabot a lányok öröklik a családban
Fotó: Mészáros János
– Az a falvédő kunsági, az a terítő jászsági, de nagyon szeretem a fehér hímzést, és a kalocsai virító mintákat is – mutatta törökszentmiklósi házuk konyhájában a szebbnél-szebb kézimunkákat Fülöp Ferencné. A sarokban van az ő kis műhelye, az asztalon gyöngy-és cérnatartók sorakoznak, és itt áll a régi szövőszék is.
– Szeretek varrni, horgolni és szőni is – sorolta.
Mint mondta, már ötéves korában tűvel-cérnával a kezében ült vasaló édesanyja mellett, hogy felvarrja a ruhákról leszakadt gombokat.
– Édesanyámék kilencen voltak testvérek, közülük hat lány. Mindegyikük gyönyörűen kézimunkázott, innen van meg hozzá az indíttatásom. Már hatodik-hetedik osztályos koromban pulóvert horgoltam, függönyt hímeztem – mesélte.
Ágnes szakmája szerint mezőgazdasági technikus, huszonhét évet dolgozott a Dózsa, majd a Tiszatáj TSZ-nél. Ezek felszámolása után munkanélkülivé vált, ekkor kezdett el még intenzívebben foglalkozni a hímzéssel.
Fotós: Mészáros János
– Piacokra, vásárokba, egyesületbe jártam, nem hagytam elveszni soha ennek szeretetét. A legnagyobb munkám az volt, amikor Jászapátinak varrtam egy 150-szer 230 centiméteres, mindkét oldalán hímzett zászlót. Hat hónapot dolgoztam rajta, több mint hatszáz órát. Ez egy 1903-ban készült zászló volt eredetileg, amit annak idején a templom padlásán rejtettek el, és amikor előkerült, koszos volt. Sajnos azonban lúggal szétmaratták a mosásnál. Amikor idehozták, annyira porlott, hogy seperni kellett utána. Arról vettem le az eredeti mintát, és hímeztem rá az új anyagra – mesélte.
A zászlókon kívül hímzett már menyasszonyi ruhára is mintát, és olyan is előfordult, hogy valaki egy nagyon régi, félkész, örökölt terítőt vitt neki, hogy fejezze be.
– Egyre többen keresik a hímzett terítőket a piacon, van olyan, hogy megrendelésre kettőt-hármat is készítek. Nem vagyok egy mintához kötve, hiszen nem tartozom sem a Jászsághoz, sem a Kunsághoz, nekem mindegy milyen mintát hímzek, csak szép legyen. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy bárki kivarrhat bármilyen mintát ami szép és teszik neki, csak ne mondja rá, hogy milyen fajta. Egy tarka terítőre például ne mondja hogy kalocsai, amikor ki van varrva melírozott hímzőcérnával. A népművészet ugyanis azt nem használja – fejtette ki.
Fotós: Mészáros János
Fülöp Ferencnének hat unokája van, közülük az egyik lány érdeklődik a kézmunka iránt.
– A fiam kislánya, Dorina az, aki a legközelebb áll ehhez a világhoz. Néptáncol, már fűzött velem gyöngyöt is. De minden családtag szereti és becsüli hímzett terítőket attól függetlenül, hogy nem varrnak – mondta. Hozzátette, a hímzett terítők, ruhadarabok eladását nagyban nehezíti a manapság divatos, olcsó díszítőtechnikával készült termékek térnyerése.
Ez nem olyan, hogy megveszem, hogy egy hét múlva lecseréljem. A kézimunka ugyanis nem az eldobhatóságról szól, hanem az örök értékről
– hangsúlyozta.
Mindig bővíti ismereteit, legutóbb a höveji pókozást tanulta meg
A törökszentmiklósi Fülöp Ferencné többfajta hímzésben jártas, de a közelmúltban még egy igen nehéz technikát is megtanult.
– Egy ismerőssel elmentünk Hövejre, csak azért, hogy megtanuljuk a höveji pókozást, mely a halasi után a második legdrágább varrott csipke. Ez úgy néz ki, hogy kivágjuk a mintát, és ebbe különböző öltésekkel belevarrunk hálósan, ezt hívják pókozásnak. Varrtam magamnak már blúzt is azóta ezzel a technikával. Csak az a baj, hogy itt, nálunk nem fizetik meg az árát, nincs rá kereslet – mesélte.
