A hősiesség és a helytállás mintájává vált Hanzély Pál, szobor is őrzi emlékét

Máig híven őrzi a hős főhadnagyhoz, Hanzély Pálhoz kötődő dokumentumokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. Csaknem száz évvel a tragédia után is számos írott emlék hirdeti az intézményben, hogy a főhadnagy szívszorító, tanulságos esetére ma is emlékeznünk kell. 

– A halotti anyakönyvben jól látható a bejegyzés Hanzélyről. Eszerint 1927. január 8-án délután 4 órakor érte a halál, melynek oka „vízbefúlás, baleset” volt – avatott be a korabeli eseményekbe Szabóné Maslowszki Madlen, a levéltár munkatársa. 

Mint mondta, őrzik a jegyespárt élete árán is megmentő Hanzély gyászjelentését is. A dokumentum tanúsága szerint a magyar királyi 2. honvéd gyalogezred tisztikara és legénysége megrendülten értesült a szerencsétlenségről. Olvasható az is, hogy temetési szertartását január 11-én délután 3 órakor tartják a budapesti farkasréti temetőben. Engesztelő szentmisét pedig január 12-én 9 órakor mutatnak be érte a szolnoki Vártemplomban. 

– A főhadnagyhoz kapcsolódva megtalálható intézményünkben az a köszönetnyilvánítás, amelyet édesanyja, Hanzély Lászlóné küldött el hálából a városnak. Ebben úgy ír: mély megrendüléssel vette tudomásul a szolnoki városi tanács azon határozatát, hogy fiáról utcát neveztek el, és nemes tettének emlékét egy márványtáblán örökítik meg – olvasta fel a megsárgult levelet Szabóné Maslowszki Madlen. 

A Nemzeti Újság nevű lap például röviddel a szerencsétlenség után megdöbbentő részletességgel tudósított az 1927. január 8-án délután történt eseményekről. „Szolnokon is megkezdődött a korcsolyázás. A városban nincs rendes jégpálya, és így a szolnoki fiatalság a honvéd- és csendőrlaktanyák között lévő kubikgödrök befagyott jegén sportolt a télen át. A jégpálya már évek óta két részre van osztva, az egyik rész csekély vízű, a másik azonban mély, és így a gyenge fagy alkalmával veszélyes. Ezen a részen történt a szerencsétlenség” – vázolta az előzményeket az újság cikke. 

A tragédia előtti percekről azt tudhattuk meg, hogy egy társaság korcsolyázott akkor a mély kubikgödrök jegén: Oreskó Sári, Oreskó Dezső szolnoki ipariskolai tanár lánya és Herbst Jenő, Oreskó Sári vőlegénye, és rajtuk kívül még két másik fiatal. A jegyespár vidám beszélgetés közben nem vette észre, hogy veszélyes helyre tévedt, és a vékony jég beszakadt alattuk. A következő pillanatban mind­ketten elmerültek és hangos sikoltozással kiáltottak segítségért. Herbst Jenő felbukkanva a vízből, megragadta menyasszonyának karját, felsegítette a jégtáblára, az azonban, ahogy belekapaszkodtak, újra meg újra beszakadt. A hangos segélykiáltozásra többen odasiettek, a jégtáblák között vergődő jegyespárt azonban senki sem merte megközelíteni. 

A Nemzeti Újság korabeli írása kiemelte, hogy amint Hanzély főhadnagy meglátta, hogy a szerencsétlen jegyespár fuldokolva küzd a jégtáblákkal, egy pillanatig habozott, azután odaszólt Lemberkovits főhadnagynak: „Gyere, mentsük meg őket!” Ezután a lékhez korcsolyázott, és a vízbe vetette magát. Herbst Jenő ekkor már magatehetetlen volt. Beszorult két nagyobb jégtábla közé, Oreskó Sári pedig elmerült a szennyes vízben. Hanzély főhadnagy elsősorban Oreskó Sári megmentésére sietett. Megragadta a fuldokló lányt és fellökte a jégtáblára. A vékony jégkéreg azonban abban a pillanatban beszakadt a lány alatt. A fiatal főhadnagy nem vesztette el lélekjelenlétét, újra magához emelte a nőt és odakiáltott a parton állóknak, hogy fussanak, hozzanak rudakat és kötelet, mert a gyenge jég nem bírja el őket. Ekkorra már közel száz ember futott össze a parton. 

Herbst Jenő és Oreskó Sári már elájultak, a főhadnagy utolsó erőfeszítésével küzdött az elmerülés ellen. Mosolyogva, vidáman biztatta és bátorította a parton állókat, közben hol az alámerülő lányt, hol meg a fuldokló vőlegényt emelte a víz fölé. A parton állók megdermedve nézték a halálküzdelmet, néhányan sírógörcsöt kaptak. A bátrabbak rudakkal és kötelekkel próbálták megközelíteni a szerencsétleneket, ezek a segítőeszközök azonban nem bizonyultak alkalmasnak. Hanzély főhadnagy látva, hogy a parton állók tehetetlenségükben kezeiket tördelik, ismét odakiáltott nekik: „Ne féltsetek, bírom én akármeddig, különb dolgokon is átestem!” Újra megragadta a most már ájult Oreskó Sárit és utolsó erejével feltolta a jégtáblára... 

Először az ájult Oreskó Sárit, később Herbst Jenőt emelték ki a vízből. Az egyik rendőr csáklyával a víz alá nyúlt, hogy a ladikhoz rántsa a főhadnagyot, azonban már nem találta. Örökkévalóságnak tűnő néhány másodperc telt el, a parton állók ordítoztak, többen a vízbe akarták vetni magukat, amikor a ladiktól mintegy három lépésre felbukkant a hős főhadnagy. „Isten, segíts!” – kiáltott kitárt karokkal és a csáklya után kapott. A keze azonban nem érte el a mentőeszközt és elmerült. A rendőrök sietve eveztek a fuldoklóhoz, feltörték körös-körül a jégtáblát, Hanzély főhadnagyot azonban már csak órák múlva találták meg, holtan. 

Kevéssé ismert, hogy miként folytatódtak a szomorú események. A Kis Újság január 11-én már arról adott hírt, hogy Hanzély Pál egyetlen fia volt özvegy Hanzély Lászlónénak, aki korábban tragikus hirtelenséggel vesztette el férjét. A dobsinai városi ügyész volt a férje, aki cseh túszként halt meg a jozefstadti börtönben. 1920-ban pedig idősebb, János nevű fiát vesztette el, aki a Ludovika növendéke volt, és közvetlenül tiszti kinevezése előtt sérülés folytán tetanuszmérgezést kapott, amelybe belehalt. „Második fia mostani tragédiájáról az asszonyt a legkíméletesebben, orvos jelenlétében értesítették” – áll a mintegy százéves oldalakon.