2022.10.05. 17:25
Levéltárba kerültek a „Tisza” cukrászmesterének emlékei
A hetvenkilenc esztendős Kovács Gábor mestercukrász személyes kordokumentumaival gazdagodott a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára. Az egykor szebb éveket megélt Tisza Szálló cukrászmestere több évtizedes szakmai pályafutásának eredeti, helytörténeti szempontból jelentős iratait és fotóit adományozta szerdán a közgyűjteménynek.
Kovács Gábor és felesége, Gabika a családi emlékek egy részét a megyei levéltárnak adományozta. A kordokumentumokat dr. Csönge Attila, a közgyűjtemény igazgatója fogadta be
Fotó: Nagy Balázs
Jól láthatóan gondozott, ám kissé megsárgult, fakó iratok, papírlapok, fotók hevertek szerdán délelőtt a megyei levéltár kutatószobájának méretes asztalán. Kovács Gábor és neje családi hagyatékának ránézésre jelentéktelen mennyiségű, a történészek szemszögéből azonban felbecsülhetetlen értékű emlékei.
Az erre illetékes szakmai grémium ezen a nyáron választotta be a városi kincsek közé – az Alcsi-Holt-Tisza mellett – a Tisza Szálló emblematikus süteménykollekcióját:
a Tisza mambót, a Tisza fruttit, a Tisza krémest és a Sült fagylaltot.
A cukrásztermékek a hajdanán patinás Tisza Szálló legendás cukrászműhelyében készültek.
Egyfelől Horváth András cukrászmester, majd utódja, Kovács Gábor mestercukrász keze munkáját dicsérve. Utóbbi szakembernek elsősorban a Tisza Szállóra fókuszáló munkássága, korabeli iratok, fotók, gasztronómiai receptúrák, oklevelek, számlák, bizonylatok és egyebek mától megtalálhatók és kutathatók a megyei levéltárban.
– Gabikával, a feleségemmel közösen úgy döntöttünk, hogy ezeknek az iratoknak a legjobb helye a levéltárban van – beszélt hagyatéka sorsáról hozott családi határozatról Kovács Gábor.
– Gondolatunkhoz a döntő lépés az volt, hogy nyáron a helyi értéktárba helyezték a Tisza Szálló sütijeit. Ekkor éreztük azt, hogy a több évtizeden keresztül őrzött, a hotelhez és cukrászatához kötődő emlékeink talán értékesebbek annál, hogy a saját sublótfiókunk, vagy majdan utódjaink szekrényeinek mélyén porosodjanak. Dr. Horváth László, a Szolnoki Értéktár elnöke is egyébként külön biztatott, hogy a dokumentumokat adakozzuk a levéltárnak, s mi pedig így is tettünk – foglalta össze döntésének előzményeit a mestercukrász.
Aki arról is szólt, hogy már azt is nagy elismerésnek véli, hogy a Tisza legendás sütijei a városi értéktárba kerültek, nemrégen pedig arról kapott információt, hogy az ez ügyben ebben a hónapban ülésező megyei értéktár bizottság előtt is kincs-jelöltek a szálló cukrásztermékei.
– Úgy gondolom, hogy nem a Kovács család részéről megtiszteltetés, hogy a levéltárunk befogadta egyes személyes emlékeiket, hanem határozottan állítom, hogy közgyűjteményünk számára elismerés az, hogy intézetünkre bízták az értékeiket – szögezte le az iratajándékozási ceremónia hivatalos átadás-átvételekor dr. Csönge Attila főlevéltáros, megyei levéltári igazgató.
Hangsúlyozta, sokan nem is tudják, hogy helytörténeti szempontból és egyéb felfogásból mennyire hasznos és fontos kincsek birtokában vannak.
Némelyek azt gondolják, hogy a nagyszüleik padlásán megtalált gyűrött, szakadt papírlapok, fotók talán csak kidobni való hulladékok, miközben szakértő szemek az adott korokról fedeznének fel bennük, rajtuk értékes korrajzokat.
– Biztatnék másokat is, hogy intézetünk nyitva áll hasonló családi dokumentumok befogadására. Ne a hulladékgyűjtő-edények helye, vagy a tűz martalékai legyenek a történelmileg lényeges hagyatékok – szögezte le dr. Csönge Attila.
Hatvankét aktív évéből huszonhét a „Tiszában”
Kovács Gábor egyszerű tiszaföldvári földműves családból származik. A helyi iskolában nyolcadikosként megadatott számára, hogy az ÁFÉSZ-cukrászdában fagylaltot áruljon. Innen jött az ötlet a hogyan továbbhoz. A budatétényi vendéglátóipari iskolába került, ahol cukrászként 1961-ben kitűnő eredménnyel végzett. Ezután Szolnokon a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnál helyezkedett el – a Szolnokon később szintén mestercukrászként dolgozó Móra Lászlóval egy időben (legendák, ha találkoznak). Két év múlva, 1963-ban két évre bevonult a szolnoki Kilián laktanyába, ahol sorkatonaként az állomány étkeztetésénél segédkezett. Leszerelése után egy évvel, 1966 nyarán pedig a Tisza Szállóban kapott munkát, és egészen 1993-ig ott cukrászkodott.
