2022.10.16. 19:55
A Budapestről Tiszaföldvárra kitelepítettek megpróbáltatásait járták körbe
A települést érintő érdekes történetekkel emlékeztek vissza az ötvenes évek kitelepítéseire a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban. Kevéssé ismert része az eseménynek a tiszaföldvári kitelepítetteket érintő tömeges fizikai atrocitás. Az emlékmozaikokból összeállított képet Bojtos Gábor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa gyúrta egésszé.
A kitelepített nőkről készült képen az ablakban M. Nagy Istvánné, a ház előtt ül M. Nagy Kató és áll Köles Gizella varrónő Beküldött fotó
A Tiszazugi Földrajzi Múzeum nemrégiben átadott új kiállítóhelyének padlásán akadtak olyan dokumentumokra, melyek a kitelepítés idejére repítették vissza az olvasót. Béres Mária, az intézmény vezetője és Bojtos Gábor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár főlevéltárosa közösen jártak utána az ötvenes évek eseményeinek. Munkájuk kapcsán előadássorozatot szerveztek a múzeumban. „Valamit kellene csinálni ezekkel a pestiekkel, hogy visszább húzódjanak…”– adta címül mondandójának Bojtos Gábor, utalva a kikutatott dokumentumok tartalmára.
– Levéltári források azt bizonyítják: 1951 júniusában úgy döntött a politikai elit Tiszaföldváron, hogy veréssel rendszabályozzák a Budapestről oda telepítetteket. Sehol az országban nem volt arra példa, hogy tömegével hívták volna össze a lakóhelyüket kényszerből elhagyókat, hogy fizikai retorziót alkalmazzanak velük szemben – emelte ki.
Az esetnek országos visszhangja lett, a résztvevők sem gondolták, hogy ilyen következményekkel, azaz pártbüntetésekkel, áthelyezésekkel kell felelniük tettükért. A közigazgatási iratokban, jegyzőkönyvekben a földváriakról pozitívan esik szó, az utca embere barátságosnak bizonyult.
– A Kató-néni féle ház felújításakor kerültek a kezünkbe a kitelepítéshez köthető dokumentumok. Megőrizték a bekényszerítettként ott élő Uher Károlyné Báthori Erzsébet 1962-ben bekövetkezett haláláról a gyászjelentést. A házaspár fiú unokája Magyarossy András ma Kaliforniában él, de többször is ellátogatott már hozzánk. Mindig foglalkoztatta, hogy nagyszülei milyen körülmények között élte túl ezt az időszakot. A tiszaföldvári család szeretettel fogadta őket, nem úgy, ahogy a rendszer gondolta. Nem sikerült összeharagítani a vidéki parasztságot a budapesti elittel – mélyedt bele a kutatásokba Béres Mária.
Az immár nagypapa korú unokát mindig is izgatta a történet, megnyugvással hallgatta az információkat, amire fény derült.
– A nagypapit ért szörnyűség – ahogy máig emlegeti Uher Károlyt az unoka – a kitelepítettek megalázása, megverése így már dokumentumokban is tetten érhető. Elsősorban azonban az érdekelte Magyarossy Andrást, hogy mi mindent kaptak nagyszülei a tiszaföldváriaktól – fogalmazott. Béres Mária hozzátette: bíznak a közösség erejében, hogy a kitelepítettek szabadulásának hetvenedik évfordulója alkalmából jövőre emléktáblát avathatnak majd.
Településen belül is voltak kitelepítések
Ugyancsak az ötvenes évek történéseit boncolgatta előadásában Béres Mária, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatója.
– A Kató néni-féle házból 1952 végén már elköltözhetett a Budapestről kitelepített Uher Károly és felesége Bátori Erzsébet, befogadásukat vállalták Papkeszin. Ezzel azonban nem zárult le Nagy Kató és családjának meghurcolása. 1953. áprilisában a házban élő három nő levelet kapott, hogy azonnali hatállyal hagyják el az épületet, mert a község más célra igényli. Bérlakásban kaptak helyet az Arany János utcán, onnan tovább kellett állniuk egy Árvai János utcai épületbe, ahol már többedmagukkal közösen használták a konyhát – elevenítette fel a három nő történetét.
A megélhetési körülményeik romlottak, egy évig beletörődéssel éltek.
– Az egész kálváriát a levelezéseikből ismerhettük meg. 1954-ben írtak a Magyar Rádióhoz, feljelentést tettek a megyei tanácshoz, közben kiderült, hogy azért kellett menniük, mert Tiszaföldvárra érkező párttitkárnak messze volt az a lakás, amit eredetileg kijelöltek neki, közelebb akart lakni a bizottság épületéhez – vázolta az indokot.
Kemény küzdelem és sok levelezés után, 1957 elején kerülhetett vissza a három nő saját házukba.
– Azért beszéltem a közösségünknek ezekről a történtekről, mert foglalkoztatott, hogy mással is előfordult-e ilyen. Végül az előadás végén az egyik résztvevő hasonló esetről számolt be, a Széchenyi úti lakás történetére is fény derült, ahol a három nő a kilencvenes évek elején kapta csak vissza saját otthonát. Sorsukban sok a hasonlóság. Mindhárom nő egyedül, családfenntartó nélkül élt, kuláklistára kerültek, érintette a saját tulajdonukból való elüldözés, mindkét helyre pártmunkásokat telepítettek be – mesélte a visszaemlékezésekből és korábbi újságcikkekből tudomására jutott részleteket Béres Mária.
