2022.09.02. 06:55
Már íjászatban is jeleskedik a Mongóliát is megjárt tiszatenyői harcművész
Íjászkodik, kick-boxot és kungfut oktat a helyi gyerekeknek, de fáradhatatlan abban is, hogy az ősi magyar hagyományokat továbbadja a fiatalabb generációk számára. A tiszatenyői Dikó Mihály fiatalabb éveiben Mongóliában is járt, az ottani kultúra és életmód a mai napig nagy hatást gyakorol rá.
A nemrég megrendezett tiszatenyői falunapon is íjászatra oktatta a látogatókat Dikó Mihály (balról a második), aki ilyen alkalmakkor szívesen ölt magára a honfoglalás korát idéző öltözéket Beküldött fotó
Hat-hét évvel ezelőtt kezdtem el íjászkodni, miközben kungfut és kick-boxot is oktattam, és oktatok a mai napig. Eleinte csak kikapcsolódásként vontam be a kis csapatot az íjászkodásba, bálára lövöldöztünk, lándzsát, kelevézt dobáltunk, karikás ostort csergettünk. Próbáltam bevezetni őket az ősi hagyományainkba
– mesélte Dikó Mihály.
A tiszatenyői hagyományőrzőnek a 2008-as bösztörpusztai Kurultájon tetszett meg az íjászat, olyannyira, hogy három-négy éve már versenyekre jár.
– A Hadak Útja országos történelmi íjász-távcéllövő versenysorozaton az egyik kategóriában második helyezést értem el. Gyulán, az augusztusi világbajnokságon a vadász kategóriában lettem hatodik. Ám mindezek előtt elsőként egy Mindszenten tartott versenyen döbbentem rá, hogy bár nem egyszerű, ám ha sokat gyakorol az ember, el tud érni eredményeket. Összeismerkedtem a törökszentmiklósiakkal, ők is segítettek a fejlődésben. Végül szépen, fokozatosan eljutottunk oda, hogy megalakult a Tiszatenyői Turul Hagyományőrző Csapat, melyben tizenketten vagyunk jelenleg. Akad közöttünk egészen kicsi és felnőtt tag is. Van mit pótolnunk, hiszen más egyesület esetleg már huszonöt éve működik, mi pedig csak négy-öt évet tudhatunk magunk mögött – mondta az íjászatban szerzett tapasztalatairól.
Hozzátette, jövőre már a Bugacon tartott Európa-bajnokságra is beneveznek, melyre idén azért nem mentek el, mert ennek a sportnak igen magasak a költségei.
Dikó Mihály azonban nemcsak íjászkodik, több évtizede oktat kungfut és kick-boxot. A kilencvenes években első csapata olyan sikeres volt, hogy több arany, ezüst és bronzérmet szereztek világ-, európai és országos versenyeken is.
És hogy a tudást hol szerezte meg? Kezdetben az utcán.
– Szolnokon, a mostani Széchenyi-lakótelepen, vagy ahogy régen hívták, a Kisgyepen nőttem fel. Akkor ez egy haramiatelep volt, tele zsiványokkal, rablókkal. Meg kellett védenem magam, tudnom kellett verekedni ahhoz, hogy boldoguljak. Később már Abonyban tartottam edzéseket, ‘87-ben adtam vissza a korábbi edzőnek, Juhász Zoltán mesternek az abonyi csapatot, mert kimentem Mongóliába dolgozni azért, hogy otthont tudjak teremteni. Így sikerült vennem egy házat Tiszatenyőn – mondta arról, miként kísérte végig a küzdősport az életét. Merthogy még mindig tanítja a tenyői gyermekeket. Azért dolgozik, hogy a helyi fiatalok hasznosan töltsék a szabadidejüket. S hogy meddig? A válasz az volt: addig, ameddig bírja...
Mély nyomot hagyott benne a mongol kultúra és életvitel
Dikó Mihály két nyarat Mongóliában dolgozott, egy volfrámbányát nyitottak meg magyar szakemberekkel. Építettek csatornát, laboratóriumot, ércdúsítót. Az ottani kultúra és életvitel mély nyomot hagyott benne.
– Nagyon tetszett az ottani népek egyszerűsége. Egy jurtában például nyolcan-tizenketten laktak. Az ennivalójuk is nagyon természetes volt, nálunk hiába van ezerféle sajt és vaj, náluk az az egyfajta is többet ért, hiszen nem volt tele tartósítószerrel.
A levegő kristálytiszta volt, ezerötszáz méter magasan voltunk a tengerszint felett. A patakokból mindenütt inni lehetett, annyira tiszta és egészséges volt a vizük. Az olyan betegségeknek, mint például a ma népbetegségnek számító allergia, nyoma sem volt – mesélte a mongóliai élményekről.
