Jó szívvel emlékeztek a tanulóéveikre a szolnoki szakácsok

– Abban az időben másképpen lehetett bejutni az iskolába. Le kellett menni a pincébe, fát kellett vágni, meg kellett mutatni, hogy nem okoz gondot és be tudunk gyújtani a három köbméteres tűzhelybe. Aztán az úgynevezett próbatanulás alatt egy-egy hetet töltöttünk hentes-, szakács- és cukrász szakemberek kezei alatt. Méghozzá nagy vállalatoknál dolgoztunk, oda vették ugyanis fel a fiatalokat, aztán jöhetett a tanulás is – emlékezett vissza Pálszabó Mihály a több mint ötven esztendővel ezelőtt történtekre. A szolnoki mesterszakács többek között ezeket a pillanatokat is felidézte egykori diáktársaival, akikkel éppen fél évszázada végzett szakácsként a Keróban.

– Akkor persze még nem a mai iskola adott otthon az oktatásunknak, az úgynevezett Guszman-kertben lévő épületben zajlott a képzés. Csapatunk 1969-ben kezdett, huszonheten voltunk, többségében lányok. A minapi találkozón tizenketten jöttünk össze – mondta.

A kis csapat szakmával kezdte a találkozót, a ma már Szolnoki Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola néven működő intézmény épületében „ismerkedett” a képzésekkel. 

– Az iskola igazgatója, Földváriné Sugár Ildikó szívesen adott helyet nekünk, ott megnézhettük a mai pincér-, cukrász-, és szakácsoktatás helyét. Nagy örömet okozott számunkra, hogy az iskola alapításának negyvenedik évfordulójára készített könyvből mindannyian kaptunk egy-egy példányt. És különleges érzés volt, hogy az eredeti osztálynapló alapján volt névsorolvasás, még a jegyeinket is megnézhettük – mesélte Pálszabó Mihály.

Az iskolalátogatás után természetesen jöhetett a nosztalgiázás, a beszélgetés, az emlékezés. Volt mit szóba hozni, hiszen, bár az élet nem sodorta túl messzire egymástól az egykori osztálytársakat, azért ritkán találkoznak. Abban megegyeztek, az a legfontosabb, hogy, ahogy ők mondták, korukhoz képest legtöbben jó egészségnek örvendenek és örömet okoz számukra a család, a gyerekek és legfőképpen az unokák. Néhányan még aktívak a szakmájukban is.

Mindig örömmel gondolunk vissza azokra az évekre. Akkoriban nem minden évben indult képzés, aztán egyre népszerűbbek lettek ezek a szakmák. Hogy mennyi emlékezetes eset történt! Emlékszem, az első alkalmakkor három és fél óráig pucoltunk ötven kiló halat, aztán szépen letornáztuk az időt, beletanultunk. Volt alkalmunk egyébként tapasztalatot szerezni, ugyanis a gyakorlati helyeinken, ismert szolnoki vendéglátóhelyeken rendszeresen megfordultunk. Az ott szerzett tudást kamatoztattuk mindannyian az évek során – mesélte az aranykoszorús mesterszakács.

Két tanítójuk is velük nosztalgiázott 

A szakácstanulók 1972-ben végeztek, a hetvenes évek közepén sok új étterem nyitott a városban, jó páran azokban helyezkedtek el. Voltak, akik külföldön is dolgoztak, és sokan az évek során konyhafőnökké lettek és persze akadtak olyanok is, akik hazai- és nemzetközi versenyeken is szép eredményeket értek el. Oktatóik büszkék voltak rájuk és ma is azok. 

Nagy öröm volt, hogy osztályfőnökünk, Marika is velünk tartott a találkozón. Mellette eljött a matematika tanárnőnk, Ildikó, aki ráadásul Egerből utazott Szolnokra. Jó volt velük is találkozni. Jó volt beszélgetni, visszaemlékezni, kivétel nélkül mindannyian élvezettel meséltük és hallgattuk az elmúlt évtizedek történéseit – tette hozzá Pálszabó Mihály.