Gyermekkora óta vágyott egy Cadillacre, valóra vált a szolnoki Szabó István álma

– Gyerekkori álmom volt! Már általános iskolában arról álmodoztam, hogy egyszer lesz egy amerikai V8-asom. És van olyan pillanat az ember életében, amikor azt mondja, hogy most vagy soha – kezdi Szabó István. 

A veteránautók szolnoki szerelmese ezúttal nem a tőle megszokott módon, viccelődve mesél legújabb szerzeménye történetéről. 

– Rossz volt a tavalyi évem. Fél éven belül elveszítettem a szüleimet, ami nagyon megviselt. 

Az ilyen tragédiák által, s amikor az ember már nem húsz éves, elgondolkodik, hogy addig kell meglépni a dolgokat, amíg van értelme. 

– Pipálni kell a sorokat azon a bizonyos bakancslistán. Nos én igyekszem! – teszi hozzá.

István listáján márpedig ott szerepelt egy Cadillac, ami immár teljes valójában az övé. A teljes való pedig igencsak méltóságteljes méreteket jelent. 

– A hengerűrtartalom hétezeregyszáz köbcenti, a teljesítmény háromszázhatvanöt lóerő, a tankja pedig száz literes. A hosszúsága két centi híján hat méter, a szélessége pedig két méter és három centiméter, az önsúlya egészen pontosan 2350 kilogramm – sorolja az 1967-es évjáratú autó tulajdonságait. 

– És ne tévesszen meg senkit, hogy túl van az ötödik ikszen, mert jó néhány extrával is rendelkezik. 

A háromsebességes automata váltós, kétsávos rádióval felszerelt autó gyárilag klímás, négy elektromos ablakemelője van, négy irányban állítható a szervókormánya, szervós a fékrendszere és automata világításkapcsolója van. 

– Ez azt jelenti, hogy ha érzékeli a sötétedést, bekapcsol. Sőt, ha hátul terheltebb az autó, akkor magának beállítja a lámpa dőlésszögét. Mindezt látva még most, 2022-ben is mondhatjuk, hogy Amerika valóban más világ – meséli István.

S általa most egy kis amerikai érzés költözött Szolnokra, nem kis feltűnést keltve.

– Tankolni mentem, s a kúton dolgozó fiúk és lányok körbeállták, fotózták az autót. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs, akinek fizethetnék. Mondta a fiamnak, aki idén megy iskolába, hogy szerintem, ha egyszer a Cadillaccel viszem suliba, tuti, hogy még a nyolcadikosok is haverjuknak fogadják – meséli nevetve, immár a tőle megszokott humorral. A jó kedvét az sem veszi el, hogy nem kevés a jármű fogyasztása. A városi huszonöt liter ismeretében persze nem hétköznapi autó lesz, veteránautó-találkozókon viszont biztosan ott lesz vele István és családja. 

Sőt már most felkeresték néhányan, hogy szívesen bérelnék menyasszonyi autónak.

– Addig persze még van vele tennivaló. Szereztem rá a gyári acélfelniket, azok nemsokára rákerülnek, és folyamatosan dolgozom rajta, hiszen, bár kívülről talán nem látszik, vannak azért még hiányosságai – mondja István, aki hozzáteszi, hogy a papírmunkák se egyszerűek.

– Magyarországról, egy gyűjtő garázsából vásároltam, és magyar papírokkal rendelkezik, illetve OT-s rendszáma van az autónak, nemsokára újra lesz minősítve, ami nem is olyan egyszerű. Ezzel együtt én már nagyon élvezem a meglétét – teszi hozzá mosolyogva István.

Idén is rajthoz áll a roncsderbi bajnokságon

Szabó István imádja a veteránautókat. A teljesség igénye nélkül volt már Zaporozsece, egy Citroen "kacsával” is feltűnősködött, de még egy háromkerekű Reliant Robinnal is járta Szolnokot. Mindezek mellett évekig a terepjárós életből is alaposan kivette részét, manapság pedig új autós sport csábította el, roncsderbi versenyeken indul. Egyre jobb eredményekkel. 

– A tavalyi bajnokságon összetettben harmadik lettem, már készülök az idei megméretésre – meséli István, aki elárulja, hogy a saját maga által épített összkerék-meghajtású Hondán dolgozik ez ügyben. 

– Már megvan a terv, hogy tökéletesíthető még inkább a gép. Aztán majd a bajnokság végén elmondom, bejött-e az elképzelésem – teszi hozzá.