Utcanév őrzi a megdöbbentően fiatalon elhunyt pilóta emlékét Szolnokon

A sokoldalú polihisztor, a repülőszerkezetet is tervező Leonardo da Vinci kora után négyszáz évvel, az elmúlt századforduló idején ismételten egyre élénkebb lett a levegő meghódítására tett emberi szándék világszerte. 

Hazánkban Szolnok és a szolnokiak élen jártak a repülőmozgalom fellendítésében. 

A kezdeti lelkesedést az 1921. július 26-án ratifikált trianoni békeszerződés teljes repülési és repülőgép-építési tilalma lassította le. Ezért a továbbiakban a vitorlázó sportrepülésre helyeződött a hangsúly, Szolnok pedig ennek fontos hazai bázisává vált. Magó Károly hadtörténész dokumentumgyűjteménye azt taglalja, hogy a szolnoki sportrepülők a harmincas évek elején a Közép-magyarországi Autó- és Motor Club (KAMC) kecskeméti alosztálya alatt működtek, majd létrehozták saját szervezetüket is. 

Buzgalmuk nem csupán a repülésre, hanem repülőépítésre is irányult. Az első két, a városban épített, de még német tervezésű Zögling típusú, motor nélküli vitorlázórepülő 1935 nyarára készült el. Az egyik gép az Imre nevet kapta a keresztségében, hazafias jelmondata pedig ekképp hangzott: 

„Szárnyaljatok ezzel a géppel a magasba, és hirdessétek a magyar feltámadást!” A másik, a Miklós mottója ez volt: „Szebb magyar jövő reményében engedlek szárnyaidra!” 

A két iskolavitorla-repülőgépet a KAMC 1935. június 26-i szolnoki repülőnapján keresztelték meg a szandai réten összegyűlt mintegy hatezer főnyi ünneplő nagyközönség előtt. Imre és Miklós születésénél Puskás Ede szolnoki tűzoltóparancsnok bábáskodott. Puskás mérnökemberként erőteljesen támogatta, hogy Szolnoknak is legyen saját repülője. 

Ezért a tűzoltóság állományából a hazai repülőiskola fellegvárába, Budaörsre küldte Kubik János asztalosmestert, hogy tanulmányozza a repülőépítést. 

Néhány hónapos képzés után Kubik – aki id. Rubik Ernő szakmai irányítása mellett sajátította el a technikai fortélyokat – hazatért Szolnokra, ahol a városháza udvarán álló tűzoltólaktanya garázsában, 1934 őszén, munkatársaival megkezdte két Zögling típusú, favázas gép megépítését. Mint arról Kósa Károly helytörténész beszámolt: több hónapos kivitelezés után és az 1935. június 26-i keresztelőt követően az Imre nevű vitorlázórepülő július 20-án emelkedett a magasba egy vontatóautó segítségével. Az akkor már repülőoktatói bizonyítvánnyal rendelkező Lovas István emelkedett fel vele több startpróba után, közel száz méter magasságot érve el, egy percig tartózkodva a levegőben. 

A történelmi siker után egy hónappal, augusztus 24-én Lovas István és az Imre nevű vitorlázórepülő tragikus kimenetelű balesetet szenvedett közel félszáz pilótatanítvány szeme láttára. 

A kísérlet végrehajtásakor túl gyorsan indulhatott a vontatóautó, talán a pilóta is hirtelen húzta maga felé a magassági kormányt, és az Imre húsz méter magasságból a földre zuhant… 

A szolnok-szandai repülősport első, 25 éves áldozatát augusztus 26-án temették több ezer gyászoló részvételével. Szolnoki – a város által adományozott – díszsírhelyén később egy repülőgép-domborműves emléket készíttettek tanítványai. A Széchenyi városrész egyik, 1979-ben épített panelházsorát épp harminc évvel ezelőtt, 1992-ben nevezték át Ecseki Istvánról Lovas Istvánra.

Keményen dolgozott a tanulás mellett

Kósa Károly kutatása szerint Lovas István az erdélyi Piskiben született 1910. augusztus 28-án. A román megszállás elől menekülve telepedett le szüleivel Szolnokon. 1923-tól 1927-ig a MÁV tanonciskolájában tanult, majd a MÁV-műhely géplakatosa lett. Közben gimnáziumba járt. 1935-ben végezte el a hatodik osztályt. Szeretett volna beiratkozni a Műegyetemre, hogy mérnök lehessen. Nappal dolgozott a műhelyben, este tanult, minden szombat és vasárnap pedig Budapestre járt a repülés tudományát elsajátítani. Ezenfelül a városi zenekar is pótolhatatlan tagjai között tartotta számon a három hangszeren játszó muzsikust.