Kisújszállás

2021.10.02. 19:00

Rejtvényt fejt és horgászik a százegy esztendős Horváth Károly

Horváth Károly gyógyszereket nem szed és orvost is csak régen látott.

Daróczi Erzsébet

A kisúji Horváth Károly az alpolgármestertől és a jegyzőtől kapott emléklappal

Fotó: Daróczi Erzsébet

Százegyedik születésnapját ünnepelhette Horváth Károly szeptember huszonkettedikén. A jeles napon az önkormányzat nevében Tatár Zoltán alpolgármester és dr. Szél András aljegyző köszöntötték a szépkorút, aki ma is irigylésre méltó egészségnek örvend. Gyógyszereket nem szed, orvost régen látott.

A kisúji Horváth Károly az alpolgármestertől és a jegyzőtől kapott emléklappal
Fotó: Daróczi Erzsébet

Na de mi a titka?

Horváth Károly minapi köszöntésekor erre csak annyit felelt: mindennap dolgozni kell egy kicsit. Ő is így tesz, ráadásul emellett rejtvényt fejt, horgászik és kertészkedik. Egészséges ételeket, sok zöldséget, vitamint fogyaszt.

Az ünnepelttől azt is megtudhattuk, hogy Túrkevén született, az általános iskola után kőművestanulónak jelentkezett, majd végigjárta a ranglétrát. Inasként kezdett, majd Kisújszállásra költözött feleségével. Nevéhez számos ház építése, felújítása kötődik. Családja is gyakran látogatja, imádja az unokáit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában