Egy éve szolgál Szolnokon a belvárosi templom plébánosa

– Milyen érzésekkel hagyta el előző állomáshelyét, Nagymarost?

– Minden áthelyezés egyúttal új kihívás is, és mindig van bennünk némi félelem amiatt, hogy el kell engedni valamit. Én mégis Isten ujját láttam az új helyzetben. Az első négy hónap közel sem volt egyszerű számomra, Szandaszőlősről láttam el a munkámat. Át kellett vennem a belvárosi templom és rendház felújítását, sőt, bele kellett illeszkednem annak menetébe. Onnantól kezdve viszont, hogy paptársaimmal december elején beköltözhettünk a rendházba, minden sokkal könnyebb lett. Húsvéttól a járványhelyzet is enyhült, a programok is elindulhattak. Nagyon jól sikerült az egyházközségi majális és a családtábor egyaránt.

– Rengeteg új eseményt és kezdeményezést honosított meg a városban. Így az apa-fia kenuzást, a családtábort, a Vacsora fehérben elnevezésű rendezvényt, és az online nézhető szentmisék is az újítások közé tartoznak. Legtöbbjük középpontjában a családok állnak. Jól gondolom, hogy rájuk helyezi a hangsúlyt?

– Teljesen mértékben. Az a tapasztalatom, hogy a beteg családnak nagyon sok segítője van. Hiszem azonban, hogy a problémák megelőzése a legfontosabb. Először ugyanis a házasságokat kell megerősítenünk, hiszen, ha ezek az emberi kapcsolatok működnek, akkor minden a helyére kerül. Helyére kerül a házaspár, és persze a gyermeknevelés is.

– Sokan kíváncsiak rá, hogy honnan ered a Vacsora fehérben rendezvény, melyre a napokban Szolnokra is ellátogathattak az érdeklődők.

– Egyszer az egyik párizsi segédpüspökkel vacsoráztam a francia fővárosban, amikor arra lettem figyelmes, hogy az étterem előtt rengeteg, fehér ruhába öltözött ember halad el. Meg is kérdeztem a vendéglátómtól, tud-e valamit arról, hová tart a tömeg. Mire ő azt felelte, hogy a Vacsora fehérben elnevezésű eseményre, ami a Notre Dame előtti téren lesz. Ezután arra buzdított, hogy menjünk ki és nézzük meg. A helyszínen roppantul impozáns látvány fogadott bennünket: a teret megtöltötték a fehér ruhába öltözött vacsorázók.

– Nagyon megtetszett a program, és mikor 2013-ban Nagymaroson megúsztuk az árvizet, akkor jutott eszembe, hogy itt is életre hívhatnánk egy ilyet. Végül ez meg is történt. Mindenki hozta az ételét, italát. A részvételnek egyetlen feltétele volt csupán: fehérben kellett megjelenni. Általában 200–300-an jöttek el ezekre az alkalmakra. Most pedig Szolnokon is meghirdettük a kezdeményezést, melynek a Kossuth tér adott otthont. Meglepetésemre várakozáson felülire sikeredett a program.

– Az elején úgy voltam vele, hogyha harmincan eljönnek, annak már örülni fogok, ám végül háromszázan érkeztek.

– Várható a közeljövőben újabb rendhagyó akció?

– Alapvetően igen, de mindez sok mindentől függ. Szeretnék például január 1-jére a Tisza-partra „újévi csobbanást” szervezni. Szintén nagymarosi élményem, hogy csobbanással, fürdéssel indítjuk az esztendőt. Korábban erre az eseményre is szép számmal eljöttek, és remélem, Szolnokon is lesznek követői a kezdeményezésnek.

– Mik a benyomásai a város lakóival kapcsolatban? Megismerkedett már a megyeszékhely közösségeivel?

– Örülök annak, hogy a városvezetéssel kitűnő kapcsolatot alakítottam ki, a helyi lelkészkör is nagyon jó. Nem szeretnék mindent a vírushelyzetre fogni, mégis úgy érzem, az emberekkel mélyebb kapcsolatokat ápolni rendkívül nehéz volt a járvány alatt. A templomok sokáig zárva voltak, és a közösségek sem működhettek. Persze, sokan megkérdezték tőlem, hogy milyenek a szolnokiak. Azok a kapcsolataim, amelyek a helybeliekkel egy év alatt kialakultak, kifejezetten pozitívak, így elmondhatom, hogy egy igazán támogató légkör vesz körül.