Jótékonysági focimeccs

2021.06.15. 06:55

Összefogtak Tiszatenyőn a Down-szindrómás Lauráért

A lakásra eddig több mint nyolcszázezer forint gyűlt össze.

Munkatársainktól

Hamzi Henriett egyedül neveli halmozottan sérült, Down-szindrómás lányát, Laurát. Kialakított napirendjük, megszokott életük hamarosan felborulhat

Fotó: Mészáros János

– Most is beleborzongok amikor beszélek róla... – mondta meghatottan a Down-szindrómával született Laura édesanyja, Henriett azzal kapcsolatban, hogy hétvégén jótékonysági focimeccset szerveznek megsegítésükre Tiszatenyőn.

Mint arról korábban beszámoltunk, a beteg lány és édesanyja bérelt házát a tulajdonosa eladná, elsősorban nekik, de ehhez négy és fél millió forintra lenne szükségük. Mivel a bank számukra nem nyújt hitelt, mert bevételük nagyrészt otthonápolásból származik, így olvasóink segítségét kértük.

Cikkünk nyomán a jólelkű adományozóknak köszönhetően eddig több mint nyolcszázezer forint gyűlt össze.

Hogy maradhassanak megszokott otthonukban, vasárnap jótékonysági női futballmérkőzést is rendeznek a település műfüves pályáján.

Tavaly a rosszindulatú nyirokcsomó-daganattal küzdő négyéves Rebekáért fogtak össze, most ismét jó ügy mellé álltak a kistelepülésen. Az adósságrendezési eljárás alatt álló önkormányzat a terület, valamint a különböző eszközök, padok, sátor biztosításával kapcsolódik be az akcióba.

– A vasárnapi tornával Laura családjának szeretnénk segíteni, hogy megvásárolhassák a házat, amiben élnek – mondta Máté Noémi szervező.

A korábbi évhez hasonlóan, idén Tószeg, Farmos és Fegyvernek csapatát várják az iskola műfüves pályájára. Sorra érkeznek az árverezésre bocsátott tárgyak, melyekre a közösségi oldalakon lehet licitálni.

– Számos felajánlás – leginkább mezek– érkeztek, de a tombolatárgyak is gyűlnek, amit a falubeliek, vállalkozók, cégek, boltok adományainak köszönhetünk – fejtette ki.

A jó hangulatú focimeccsek mellett, légvár, rajzverseny és arcfestés színesíti majd a vasárnapot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában