Banka Roland egy szamárral vág neki Európa zarándokútjainak

– Szamárral járja végig a zarándokutakat. Miért épp hűséges négylábújával vág neki a kilométereknek?

– Ez a történet nagyjából nyolc évvel ezelőtt kezdődött. A szamaramat Spanyolországban vettem. Szerettem volna teljesíteni az El Caminót, azaz a Szent Jakab-utat. Ehhez tűnt kiváló hagyományőrző gesztusnak, hogy szamárháton tegyem meg a mintegy nyolcszáz kilométeres távot. Minden úgy indult, hogy stoppal eljutottam a Pireneusokba, ahol a Camino kezdődik, majd szamár után néztem. Meg is találtam a megfelelő jószágot Estella községben, Navarra tartományban.

A baj csak az volt, hogy nekem összesen háromszáz euróra futotta, a csacsi viszont hétszázba került.

– Így hát nem maradt más, gyűjtögetnem kellett. Vittem magammal a zarándoklatra egy hatlyukú pásztorfurulyát, mellyel némi adományért a Caminón haladó zarándokoknak zenéltem. Spanyolul és angolul egyaránt kiírtam, hogy szamárra gyűjtök, ezért elkél a segítség. Többek között magyar népdalokat is játszottam a hangszeremen, mígnem hat nap alatt összeszedtem a maradék négyszáz eurót. Idővel annyira megszerettem a csacsit, hogy az út végén sem akartam túladni rajta. Később Spanyolországban, a barátaimnál hagytam a szamarat, de minden évben visszamentem hozzá. Két éve aztán hazasétáltunk onnan. Franciaországon, majd Olaszországon át – Rómát is érintve – Szlovénián keresztül érkeztünk meg Magyarországra. Rocinante jelenleg Abaújszántón, egy barátomnál lakik.

– Rocinante?

– Bizony, Don Quijote lováról neveztem el a szamarat. Tudni kell róla, hogy csődör, tizenhét éves, és kilenc volt, amikor megvettem.

– Mit szólnak az emberek, amikor szamárral látják az utak mentén?

– Európa-szerte kedves emberekkel találkoztam. Emlékszem, sokan mondták nekem idehaza, hogy „na, majd meglátod, ha Magyarországon sétálsz, az más lesz, mint Spanyolországban vagy Franciaországban! A magyarok zárkózottabbak, és nem lesznek annyira kedvesek”. Jelentem azonban, hogy ez tévedés. Volt, hogy idegenek a saját otthonukban vendégeltek meg. De olyan eset is előfordult, hogy zöldségesek répával, a pékek pedig száraz kenyérrel kínálták meg a csacsit.

– Úgy tűnik, ezúttal is hosszú útra indul. Szolnok határában jár éppen...

– Így igaz, nemrég Cegléd felé vettük az irányt. Magyarországon többek közt azért sétálok, hogy könyvbemutatókat tartsak. A szamaras zarándok címmel írtam egy könyvet, melyben élményeimről, a nomád életmódról, illetve az állattal való kapcsolatról írok. Megpróbálom mindezeket a humor és az önirónia eszközeivel érzékeltetni. És azt hiszem, akkor vagyok hiteles, ha a bemutatókra is szamárral érkezek meg. Élményeimről egyébként a Rolandante nevű Facebook-oldalamon is beszámolok.

– Beszéljünk az El Caminóról! Milyen érzés végigjárni a világ egyik legnépszerűbb zarándokútját?

– Nem lehet röviden összefoglalni, hogy mit adott nekem az út. Ám azt gondolom, a lényege az önismeretben ragadható meg. A zarándoklat révén lehetőséget kapunk arra, hogy egy kicsit kivonuljunk a társadalomból, és egyedül legyünk a természettel. Sokan számolnak be sorsfordító élményként a Caminóról. Tudni kell azonban, hogy pusztán az út megtétele nem oldja meg életünk problémáit, de kiváló irányokat ad a megoldáshoz. Nem véletlenül hívják ezt az utat „Európa artériájának”. Rengeteg embernek van itt istenélménye, jómagam is visszatértem egy vallásos szemlélethez.

– A Szent Jakab-út végpontja Santiago de Compostela városának Szent Jakab-katedrálisa. A székesegyházban a zarándokmiséken egy óriási tömjénezőt lengetnek meg. Találkozott már ezzel?

– Természetesen! Ennek, a Botafumeirónak nevezett tömjénező használatának régi hagyománya van. Tudomásom szerint a „füstölő” egykor azért került a katedrálisba, hogy erős tömjénillatot árasszon, hiszen a megérkező zarándokok tömegei nem túl kellemes illatot árasztottak. Ez pedig, úgy vélték, nem méltó az Isten házához. Mára már inkább turistalátványosság vált a különleges eszközből. Én magam egy telt házas húsvéti misén vettem részt, amikor a szerzetesek meghúzták a köteleket, és lengetni kezdték a hatalmas tömjénezőt.

– Budapest és Lébény között végigjárható a Szent Jakab-út magyar szakasza. Megtette már?

– Hallottam már erről az útról, mivel jó kapcsolatot ápolok a Szent Jakab Baráti Körrel, akik ezt a szakaszt gondozzák. Ugyanakkor nem jártam még meg, de szeretnék ide is eljutni.

– A zarándokútjai során mi volt a legemlékezetesebb élménye?

– Elsősorban az emberi jóság. Alapvetően ugyanis mindenki jó szándékú. Az csupán egy negatív „rárakódás” a társadalomra, hogy folyton versengenek az emberek. A zarándokúton mindenki hasonló lelkiállapotban van, testvérként viselkedünk egymással. A mindennapokban is a közös pontokra kellene koncentrálnunk és nem a különbségeinkre.

– Mivel foglalkozik a civil életben?

– Eredetileg tanár vagyok, de elvégeztem a pszichológia szakot is. Nem maradtam azonban a tanári pályán.

– Várható, hogy hamarosan újabb utat jár végig?

– Mostanában nem tervezek újabb zarándoklatot. Elsősorban a könyvemet szeretném folytatni, hiszen a történetem első fele készült csak el. A hazaérkezésem és a római utam még megírásra vár. Ha azonban mégis hívna egy újabb utazás, akkor állnék elébe.