Az Európai Úszószövetség alelnökének is segített az Eb-n Négyesi Ildikó

A LEN sportelöljárói, de a nemzetközi sportélet képviselői is a július 23-án kezdődő tokiói olimpia főpróbájaként tekintettek a Duna Arénában május 10-től 23-ig tartó úszó, műugró, műúszó és nyílt vízi úszó Európa-bajnokság eseményeire. A vizes Eb-t nézők nélkül, a sportolóknak meghatározott szigorú „kijárási őrizet” mellett, „buborékrendszerben” rendezték meg. Nincs kizárva, hogy az idei nyári ötkarikás játékok is hasonló módon zajlanak. A két sportesemény összevetésében az is megegyező, hogy korunk járványhelyzete miatt mindkét rendezvény időpontját 2020-ról csúsztatták át ez évre. A budapesti főpróba tehát sikeres volt, s a kivitelezésében óriási szerep jutott a kiválogatott önkéntescsapatnak.

– Az országos sportnapilap oldalán figyeltem fel rá, hogy önkénteseket keresnek a vizes Eb-re. Több szempont volt, ami a jelentkezésre ösztönzött.

– Egyik, hogy nem csupán szeretem, de magam is űzöm az úszást. Másik ok a megtapasztalás. Az elmúlt jó pár évben Ázsia és főleg Európa számos országában jártam, sok szép emlékkel tértem haza. Hasonló lelki kincseket reméltem ettől a kiruccanástól is. A vizes Eb alatt átélt rengeteg élményt ugyan még mindig nem dolgoztam fel, de bizton állítom, hosszú évek múltán is sokat fogok mesélni róla – állítja Ildikó, aki miután a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár Europe Direct szervezeti egységének munkatársa, ezáltal a nemzetközi kapcsolatokkal és uniós kommunikációval kapcsolatos feladatköréhez kiválóan illeszkedett az Eb-n való ingyenes szolgálata. Így a könyvtár vezetése is megértéssel támogatta Ildikó uszodai önkéntességét.

– Remek tíz-egynéhány napon vagyok túl, pedig már majdnem az elején elrontottam a részvételemet. A jelentkezési határidő után egy nappal, április 13-án küldtem el a felvételi szándékomat, amit aztán végül mégiscsak elfogadtak. Ettől a naptól fogva minden tudnivalót e-mailen keresztül kaptam. A gyorstalpaló tanfolyam minden részletre kiterjedt, mégsem volt bonyolult. A sportolókat, edzőiket, a szövetségek vezetőit kellett a versenyhelyszínek és szállodák között elkísérni.

– A fővárosi látványosság mindenkinek ennyi volt, ugyanis az Eb kijárási tilalom mellett, úgynevezett „buborékban” zajlott. Ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoztak ránk, önkéntesekre, mint a versenyzőkre és kíséreteikre. Csak és kizárólag a Duna Arénában és a Lupa-tónál, valamint a kijelölt hotelekben tartózkodhattunk a transzfereken, azaz a szállításokon túl – magyarázta a korlátozásokat is.

– Én két negatív vírustesztet produkálva – mely ellenőrzést a későbbiekben több alkalommal is elvégeztek – május 11-én költöztem be a vizes „buborékba”. Másnap pedig már, stílszerűen, be is dobtak a mély vízbe – utalt Ildikó arra is, hogy hamarosan sokrétű feladatkör várt rá. Szállást, étkezést, egyenpólót és -melegítőt, az események számos területére ki-bejárást engedélyező akkreditációs kártyát biztosítottak számára, kezdődhetett hát az új kaland.

– Eleinte az adott személyek, úszók, edzők, VIP-vendégek kíséretét bízták rám. Angol- és német nyelvtudá­som révén e feladatokkal jól elboldogultam. Egyszer például a LEN alelnökének, a görög Dimitrisz Diatheszopulosznak transzfert rendeltem, máskor ismert és kevésbé neves hazai és külföldi versenyzőket kísértem helyszínekre a hivatalos autókkal. Egyszer roll-up-okat, a támogatók emblémáival ellátott paravánokat kellett összegyűjtenem öt szállodából. Az egyik hotel előtt két holland vendég akart beszállni abba a hivatalos kocsiba, amivel utaztam, mire mondtam nekik, hogy „sorry, it’s mine!” („bocsánat, ez az enyém!” – a szerző). Ők meg elkezdtek hosszasan és harsányan nevetni azon, hogy a sofőrszolgálattal kiegészített márkás autó a sajátom... – emlékezett vissza a mulatságos sztorira.

– Volt, hogy call centereztem. Telefonon keresztül informáltam és igazítottam útba az érdeklődőket.

– Mindig feltaláltam magam, igaz, épp ezt a személyiségjegyet igényelte leginkább az önkéntesek munkája. Az általam nem tudott vagy kevésbé tájékozottan megválaszolt kérdéseket továbbítottam a megfelelő személyzethez. Néhány nappal később betanítottak a Microplus kezelésére. Ez a rendszer más egyéb mellett, az időmérésért, az eredmények helyszínen, illetve a televízión való jelzéséért felel.

Ez már kockázatosabb műfaj volt, némileg feszített is, hiszen itt nem hagytak hibázási lehetőséget. No, nem én állítottam össze a kivetítőn megjelenő adatokat, ám azok megjelenésének ütemezése odafigyelős feladat volt. A betű- és számsorok felvillanása, illetve az aktuális zenék, a bevonulási indulók és a himnuszok összehangolása is komoly összpontosítást igényelt.

– A stopperóra kezelését viszont nem tanították meg, így aztán, sajnos, nem én mértem le Milák Kristóf 100 méter pillangón úszott Európa-csúcsát – tárta szét kezeit.

– Összefoglalva a közel kéthetes vállalásomat, szuper élmény volt. Nekünk, önkénteseknek, azon túl, hogy mindent remekül megszerveztek és kilogisztikáztak, sok esetben nagy önállóságot és szabad kezet is adtak az illetékesek. Nagyon jól éreztem magam, sok érdekes feladatot kaptam. A végén azzal búcsúztam el a társaktól, ha még néhány napig tart az úszó Eb, lehet, hogy közülünk néhányunkat még a startkőre is felállítanak. S ahogy ismerem magam és kiismertem a segítőszolgálat többi eltökélt, kötelességtudatos és felelősségteljes tagját, állítom, a rendezvény sikere miatt még ezt is vállaltuk volna... – mondta ezt már kacagva Ildikó, akinek az Eb-n való részvételéről szóló blogját, fotókat és videókat is találhatnak az érdeklődők a közösségi oldalán.