Józsa László helytörténeti kutatásaival érdemelte ki az elismerést

– Gyerekkoromban egy betegség miatt műtötték a lábamat, ez visszaszorított a falak közé, nem is igazán jártam össze a korombeliekkel. A társaságot az olvasási kedv pótolta. Végtelenül szerettem a könyveket, a szüleim is látták, így mindig a koromnak megfelelő olvasmánnyal láttak el, ez nagyban befolyásolta a gondolkodásomat és életpályámat is – emlékezett vissza iskoláskorára a kunszentmártoni Józsa László,

akit március 15. alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntettek ki.

– Tízéves voltam, amikor elkezdtem iskolába járni, az elemi és polgári osztályokat is Kunszentmártonban végeztem el. Mindkét intézményben meghatározó tanáraim voltak, akiktől a legértékesebbeket tapasztalhattam, már akkor elhatároztam, hogy én is ilyen szeretnék lenni – folytatta történetét.

Az egri tanítóképző után Szegeden végzett pedagógusként, és egy tiszaföldvári általános iskolában helyezkedett el, majd az ötvenes években családalapítás miatt hazakérte magát Kunszentmártonba, ahol harmincnégy éven át, egészen nyugdíjazásáig dolgozott.

– Részben ez a pálya hozta mindazt, ami a kitüntetéshez vezetett. A tárgyaimat szerettem tanítani. A hazánk, de különösen szülőföldem története is mindig érdekelt. A kulturális események vizsgálatával felderítésével, kutatásával többen foglalkozunk a városban, nem vagyok én ebben különlegesség – mondta szerényen, nevéhez mégis számtalan tanulmány és kötet fűződik.

– Mód felett izgatott az 1838-ban épült kunszentmártoni iskola története, így 1968-ra, a százharmincadik évfordulóra meg is írtam azt. Ez volt az első nagy próbatétel, még a könyvkiadás is bonyolultabb volt, mint manapság – elevenítette fel első átfogó munkáját.

Évente adta be pályázatait a Damjanich János Múzeum helytörténeti felhívásaira, de az oktatás-neveléstörténethez is vissza-visszatért. Országos ritkaságszámba ment ugyanis, hogy az 1800-as évek végén már óvoda működött a városban, az erről készült tanulmánya viszont végül még mindig kéziratként hever a polcon.

– Sokszor visszagondolok, hogy a nehéz és felelősségteljes iskolai munka és a család mellett hogyan is volt időm és erőm a helytörténet kutatására, több mázsa anyag van a szekrényemben. Az újabb és újabb téma viszont mindig vitt előre. Elsősorban a város kulturális értékei és az egyháztörténet ragadott magával – fogalmazott.

Bár a nyugalmazott magyar– történelem szakos pedagógus idén tölti be a kilencvenet, elmondása szerint szekrényében még bőven lapulnak feltárásra váró témák. Ahogy a kéziratok, kiadott tanulmányok és kötetek is szép számmal sorakoznak.

Országszerte konferenciákon képviselte a tiszazugi várost.

– Jó látni a lakás különböző pontjain felállított polcokon sorakozó könyveket, hogy azokban az én tanulmányaim is benne vannak. Úgy érzem, van értelme az életemnek – emelte ki Józsa László.

Jelentős szerepe volt a múzeum alapításában is

A hatvanas években merült fel a múzeum alapításának gondolata a településen.

– Hármunk nevéhez fűződik az ötlet. Turcsányi István gyűjtő, dr. Barna Gábor akkor, mint gyűjtő, később mint történész szakember és jómagam fektettük le az alapokat. Az újratelepítés kétszázötvenedik évfordulójának alkalmából el is indult a múzeumi munka – emlékezett vissza Józsa László, majd hozzátette, további kutatásaihoz sok segítséget adtak az intézmény munkatársai.

1969-ben hatására lépett kapcsolatba Jászapáti és Kunszentmárton, a két város vezetése harminc éve a barátságot hivatalos formába öntötte, és testvérvárosi kapcsolatot kötött. Javaslatára a város jeles szülötteiről utcákat neveztek el, így állítva emléket nekik.

– A kulturális tevékenység fontos példa a jelenkor számára – hangsúlyozta Józsa László.