Szűcs-sztori: kivégezték, hogy Puskásékat megfélemlítsék

Huszonöt évvel ezelőtt volt alkalmam beszélgetni Szűcs Sándor unokatestvérével, Tóth Istvánné Szeberényi Mártával, valamint Kiss Józseffel, iskolabéli padtársával. Az ő visszaemlékezései mellett a kordokumentumok és képanyagok felkutatásában segítségemre voltak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár, a Szolnoki MÁV FC és a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC munkatársai, Takács Tibor, illetve a Szolnoki MÁV SE 100 éves jubileumi évkönyve, a Nemzeti Sport archívuma és Kósa Károly, illetve Szurovecz Pál helytörténészek vonatkozó munkásságai.

Hamar felnőtté érett, és „Pulyka” lett belőle

Száz éve történt, hogy a szolnoki Kápolna utca 865. számú házban (ez a mai Pozsonyi út–Hold utca sarkán állhatott) 1921. november 23-án megszületett Szűcs Mihály mozdonyfűtő és Szeberényi Borbála háztartásbeli egyetlen fiúgyermeke, akinek a Sándor nevet adták.

Sanyikát a család tisztességesen taníttatta, rendes polgári életre nevelte. A jófejű srác a hat elemi elvégzése után a szolnoki polgári fiúiskolát is kijárta, majd felvették a Járműjavítóba lakatosinasnak. Munkája mellett Sanyi is a társaival együtt focizott a gyepen, a grundokon, meg a tanoda csapatában is. Ekkortájt figyelt fel rá Wéber Lajos, a Szolnoki MÁV akkori edzője.

A masszív lábakon álló, bivalyerős védőjátékos nemsokára a felsőházi vasutasgárdában állt betonfalat az ellenfelek támadói előtt. A ’37-ben NB II.-es bajnokságot nyerő Szolnoki MÁV első NB I.-es mérkőzésére 1938. augusztus 28-án került sor. Két hónappal később pedig, 1938. október 30-án, a tizenhetedik életévét csak néhány héttel később betöltő Szűcs már be is mutatkozott a kék-fehérek felnőttcsapatában.

A Véső úti sportkatlan közönsége hamar szívébe zárta a tehetséges fiatalt. Szeretetük jeléül a szurkolók frappáns becenevet ragasztottak rá. Bár ragasztani nem is kellett, hiszen a veleszületett szeplők oldották meg a becenévadót: a le nem mosható jelek miatt – tojása után szabadon – „Pulykára” keresztelték tragikus hősünket.

Szűcs csupa szív játékára rövidesen országos szinten is felfigyeltek. A magyar ifjúsági válogatottnak 1939. szeptember 24-én lett először tagja, ami után mind többször öltötte magára a címeres mezt. Az Újpest elöljárói pedig már ez idő tájt megkülönböztetett figyelemmel kísérték pályáját. „Pulyka” 1941. március 23-án, 19 esztendősen, Belgrádban már a felnőttválogatottban is bemutatkozott. És még csak karrierje kezdetén volt.

A Szűccsel felálló MÁV legsikeresebb korszaka

A Szolnoki MÁV mindmáig legsikeresebb korszakát – más klubnagyságok mellett – Szűcs Sanyival írta be a legendáriumokba. Móré Jánost 1940-ben kezdte foglalkoztatni edzőként a MÁV, aki a vasutasoknál alkalmazni kezdte a WM-rendszert. Ennek egyik alappillére lett középhátvédként Szűcs. A futballtársadalom akkortájt „kullancsként” írta, mondta, jellemezte az ellenfél legjobb csatárait testközelből követő, levakarhatatlan védőket. „Pulykából” így lett „Kullancs”.

Ezen időszak alatt Szolnokról egyébként több játékos is bekerült a nemzeti válogatottba (Kolláth II. Ferenc, Szántó József, Horváth Ferenc, Kispéter Mihály, Szűcs Sándor). A legsikeresebb szezont azonban mégiscsak az 1940–41-es jelenti a szolnoki labdarúgás történetében.

A bajnokságban a MÁV sokáig bajnokesélyes volt, végül negyedik lett. Viszont elnyerte a Legjobb Magyar Vidéki Csapat címet, bezsebelte a Magyar Vasutas Bajnokság aranyát, 1941. június 29-én pedig, az Üllői úton, hétezer néző előtt, a Salgótarjáni BTC 3–0-s legyőzésével elhódította a Magyar Kupát, illetve a kupakiírásban legtovább menetelő amatőr futballcsapatnak járó Corinthian-díjat is.

Az 1941–42-es idény végén a Szolnoki MÁV – az első helyezett Csepel és a második Újpest mögött – harmadik lett a magyar bajnokságban. Ettől kezdve viszont lassú és fájdalmas agóniába fordult a Szolnoki MÁV labdarúgóélete. A következő években elmaradtak a sikerek, a tornagyőzelmek, az NB I.-es tabellán is egyre lentebb rangsorolták a Szűccsel felálló szolnoki vasutascsapatot. A végső csapás akkor volt, amikor a világháború borzalmai 1944 nyarán testközelben robbantak be a városba.

Szétbombázták a vasutat és a helyi futballcsapatot

A Nemzeti Sport 1944. június 5-ei, hétfői száma leközölte a 16 csapatos NB I. végeredményét: 1. Nagyvárad, 2. Ferencváros, 3. Kolozsvár, 4. Gamma, 5. Újpest, 6. Újvidék, 7. Szolnok... A sportnapilap az első oldalán jelezte, hogy június 4-én elmaradt a Szolnoki MÁV–Salgótarjáni BTC mérkőzés:

„...Értesülésünk szerint a szolnokiak pályája hosszú időre használhatatlanná vált. A játékosok közül Laborcz sérüléséről (légnyomás) kaptunk hírt. Kispéter az édesanyját vesztette el. Kolláthnak a háza ment tönkre a legutóbbi légitámadás alkalmával...”.

Szolnokot ugyanis 1944. június 2-án reggel angol és amerikai repülőgépek százai a levegőből bombázták. A szezon utolsó bajnoki fordulójának elmaradt mérkőzését június 8-án Újpesten játszották le a felek. A MÁV, Kolláth, Nagy F., Fazekas és Szűcs távollétében, erősen tartalékosan és lelkileg rettentően megviselve 4–2-es vereséget szenvedett a SalBTC-től, így a tabellán is helyet cseréltek (...7. Salgótarján, 8. Sz. MÁV,...).

A június 2-ai légitámadás elsődleges célpontja egyébiránt a vasút volt, az égi pokol azonban a belvárosig, sőt, azon túl is elért. Frontváros lett Szolnok. Mint arról a szolnoki ferences rendi plébánia Historia Domusa is beszámolt, júniusban, júliusban, augusztusban, szeptemberben, októberben újabb és újabb légicsapásokat mértek Szolnokra a szövetségesek.

Október 25-én az itt állomásozó németek még felrobbantották a Tisza-hidat, november 4-én pedig már a szovjet csapatok kezén volt a város. Hogy aztán decemberben, több alkalommal, még a német bombázók is pusztítsák a megyeszékhelyt. A papi krónika szerint a város az év végére majdhogynem elnéptelenedett: „...lakosainak száma 3000 lehet a 45000-ből...”. Aki nem halt meg, és még tudott, az mind elmenekült Szolnokról.

Lila-fehérre cserélte a kék-fehér mezt

A Nemzeti Sport 1944. július 16-ai számában ezt írta:

„A MÁV játékosait bizonytalan ideig szabadságolták a pálya használhatatlansága miatt”. Ugyanebből az újságból való a következő hír: „Szűcs Sándor mégis átkerült Szolnokról Újpestre”. Aki tehette, eligazolt, és el is költözött Szolnokról. Ekkor kezdődött a Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztályának a szétesése. Mondhatni, szétbombázták a nagyszerű együttest. A Nemzeti Sport ekkoriban „menekültként” aposztrofálta a csapatokat kereső szolnoki játékosokat.

A Képes Sport 1944. november 20-ai számában már egy új, pesti, egy újpesti focistával készített interjút:

„Az idei nyári átigazolások legnagyobb szenzációja kétségtelenül Szűcs Sándornak, a kilencszeres magyar válogatott „Kullancsnak” a Sz. MÁV-ból az Újpestbe való átlépése volt. Az újpesti vezetőség a legnagyobb áldozatokra is képes volt, csakhogy Szűcs lila mezben szerepeljen. Szűcs Sándor rászolgált a sok fáradozásra és költségre, mert pompás játékával a csapat oszlopa lett, és sokak szerint ő a főrészese annak, hogy az Újpest annyira „feljött” az ősszel...”.

Majd így folytatódik a cikk: „Felkerestük Szűcs Sanyit az otthonában, hogy megnézzük, hogyan érzi magát a legjobb magyar középhátvéd új lakásában, és elbeszélgessünk vele. Kedves asszonyka barátságosan fogad bennünket az ajtóban: Szűcs Sándorné. Hét hónappal ezelőtt esküdtek örök hűséget egymásnak, s harmonikus, békés házaséletük azóta példakép sok házasuló sportember számára. Szépen berendezett szobában plüss fotel mélyén találjuk Sanyi barátunkat könyvvel a kezében...”.

Szűcs Sándor és gyermekkori szerelme, Csabai „Peta” Etelka 1944. április 11-én kötöttek házasságot. Talán maradtak is volna örökre Szántó utca 16. számú közös otthonukban, ám a szövetségesek bombái őket is kirobbantották szülővárosukból. Egészen a fővárosig...

Folytatása következik...