2020.11.06. 14:00
Fogolytábort is túlélt a százéves törökszentmiklósi veterán
Túlélte a második világháborút, majd életét a földművelésnek és a családjának szentelte. Bár a törökszentmiklósi D. Nagy Imre szeptember végén töltötte be kereken századik életévét, jelenleg a Botlik Erzsébet Református Idősek Otthonának aktív lakójaként éli mindennapjait. Imre bácsi nemrég lapunkban köszönte meg azt a sok szeretetet, amivel oly sokan köszöntötték születésnapján.
A nemrég századik születésnapját ünneplő D. Nagy Imre életvidáman mesélt hírportálunknak
Forrás: Beküldött fotó
– Itt születtem, a felmenőim is mind törökszentmiklósiak voltak anyai és apai ágon is – kezdte történetét D. Nagy Imre, aki 1920. szeptember 29-én, vagyis több mint száz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot.
– Három testvérem volt, a húgom sajnos fiatal korában meghalt. Nagy család volt a miénk, hiszen édesapámék is kilencen voltak testvérek – mesélte Imre bácsi, aki huszonkét évesen már a légierőknél teljesített szolgálatot.
– A légierőhöz hívtak, 1942. január hatodikán vonultam be Debrecenbe. A kiképzés Ungváron volt, és miután visszakerültem Debrecenbe, áthelyeztek Szolnokra. Később kikerültem a keleti frontra, éppen oda, ahol a kormányzó fia, Horthy István – aki tartalékos repülőfőhadnagy volt – lezuhant a repülőgépével.
A háború Németországig sodorta, csak a fegyverletételt követően tért haza szülőföldjére. Megtapasztalta, mi az éhezés, hiszen a fogolytáborban mostoha körülmények uralkodtak. Ő akkor is igyekezett a két kezével élelmet szerezni, mezőgazdasági munkát vállalt a német faluban lévő gazdánál, így biztosította sokszor társainak is, hogy legyen mit enniük. Törökszentmiklóson már felesége és a fia várta. 1960-ig a Sűrű dűlőben laktak, majd építkeztek, és beköltöztek a városba. Imre bácsi életét a mezőgazdaság határozta meg.
– Felépítettünk egy kis tanyácskát, de az ötvenes években elkezdtek piszkálni a téeszesítéssel. Abbahagytam a földművelést, elmentem a kétpói gépállomásra – mondta a háború utáni évekről.
Fotó: Beküldött fotó
Ezután az Alkotmány Tsz-ben dolgozott. A traktorvezetéstől a földművelésig mindent elvégzett. Feleségét huszonnégy, fiát tizenöt éve veszítette el. Két unokája és öt dédunokája jelenti számára a családot. Mivel messze laknak, a járványidőszakban telefonon tudja tartani velük a kapcsolatot. Imre bácsi mindig szívesen fogadta az emberek közelségét, a mai napig nagyon szeret beszélgetni. Jelenleg a Botlik Erzsébet Református Idősek Otthonában él, elmondása szerint az otthon lakói között is nagyon jól érzi magát.
A békesség és a megértés a hosszú élet titka
Mint minden szép kort megért riportalanyunktól, a kereken százesztendős D. Nagy Imrétől is megkérdeztük, szerinte mi a hosszú éle titka.
– Becsületesen kell élnie az embernek! Annak idején soha nem kellett nélkülöznünk, hiszen keményen megdolgoztunk mindenért. Nagyon jó feleségem volt, megosztottuk a feladatokat, így tudtunk egyről a kettőre haladni. Vallásos családban nőttem fel, ahogyan a nejem is, bár ő katolikus volt, én pedig református vagyok, de ez soha nem okozott gondot. A megértés nagyon fontos, hiszen ha különbnek tarjuk magunkat a másiknál, abból nagy bajok lehetnek. Ha valamilyen problémánk volt, mindig meg tudtuk beszélni – emlékezett vissza Imre bácsi, aki olyanokkal is mindig szót értett, akivel más már régen összeveszett.
– Voltak olyanok is, akikben megbíztam, és nagyon megbántottak, de nem vagyok haragtartó, majd Isten eldönti a sorsukat. Úgy gondolom, minden embertől lehet tanulni, mindenkit meg kell becsülni – vallja.
