Nem merénylet áldozata lett Horthy István

Egy roncskutató szakemberekből álló héttagú csapat 2012. augusztus 13–23. között Oroszországba érkezett azzal a céllal, hogy felmérjék az ilovszkojei repülőteret, illetve Horthy István lezuhanási helyét. Az expedíció akkori sikere az volt, hogy megtalálták a főhadnagy lezuhant gépe becsapódásának középpontját, és egy olasz gyártmányú repülőgép darabjait (a kormányzóhelyettes az utolsó bevetésén az általa „Sheriff”-nek nevezett Héja típusú olasz repülőjével 1942. augusztus 20-án, Ilovszkoje közelében zuhant le).

Az expedíció helyszíni vizsgálódása előtt nem sokkal már született egy szakvélemény a tragédia körülményeiről. Aszerint emberi hibák, a kiképzés hiányosságai és a Héja vadászgépek repülési tulajdonságainak megváltoztatása okozta Horthy István főhadnagy halálos balesetét – állapította meg és hozta sajtónyilvánosságra 2012 júliusában a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH Honvédkórház szakembereiből álló bizottság. Az első nyomra Magó Károly egy karosszérialakatos műhelyben lelt rá.

Ott egy repülőgép-páncélt talált, amely egy Héja típusú vadászgépből származott. Eközben lelt rá a Magyar Nemzeti Levéltárban arra a levélre, melyet a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek egyik illetékese írt a Repülő Kísérleti Intézetnek a Héják páncélbeépítéséről. Az pedig, hogy vitéz nagybányai Horthy István, aki Szolnokon szerzett repülőkiképzést, Héja típusú géppel zuhant le, végső lökést adott, hogy Magó zászlós egy csapatot verbuváljon a máig tisztázatlan, a történelmet befolyásoló esemény felderítésére.

Az elméleti kutatás alapjait a történelem adta. Horthy István főhadnagy és kísérője, Nemeslaki Zoltán őrmester 1942. augusztus 20-án hajnali öt órakor szálltak fel, feladatuk egy magyar felderítőgép kísérése volt. A vadászgépek viszonylag nagy sebességgel érkeztek a felderítőgép közelébe, ezért Horthy főhadnagy egy éles bal fordulóba kezdett, melytől gépe kipördült, és dugóhúzóba esett. Sikerült ugyan kijönnie a dugóhúzóból, a kis magasság miatt azonban a földbe csapódott.

A kutatás eredményét július 11-én hozták nyilvánosságra. A kutatók megállapították, hogy a baleset egyik oka a vadászgépre utólag felszerelt páncél volt. A Re-2000-esek – magyar nevükön Héják – ugyanis Olaszországból páncélozás nélkül érkeztek hazánkba, ahol a pilóták védelmére először olasz páncélozás beépítését tervezték, ám az elhúzódó ügyintézés miatt végül magyar páncéllemezeket használtak. A gép farnehéz lett, és megváltozott a repülési karakterisztikája.

A kormányzóhelyettes lezuhanásával kapcsolatos rosszindulatú találgatásokat is sikerült megcáfolniuk a kutatóknak. Egyesek szerint például a bevetés előtti éjszakán a névnapját ünnepelte, a bevetésre ezért másnapos állapotban szállt fel. A repülőorvosok azonban ezt cáfolják: „Az alkohol jelenléte a szervezetben olyan szellemi teljesítménycsökkenést és a tájékozódási képesség elvesztését, szemtekerezgést okozott volna a dugóhúzó fázisában, hogy a pilóta nem tudja kivenni a gépet a dugóhúzóból”. Horthy közismert volt angolbarátságáról és náciellenes érzelmeiről, utolsó, 25. bevetését teljesítette volna a keleti fronton. De a németek szabotázsát is kizárták. A helyszíni szemle megállapította, hogy a kormányszervek épek voltak a becsapódás előtt.

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület a lezuhanás 70. évfordulóján, 2012 augusztusában felkereste Horthy István főhadnagy lezuhanási helyét Ilovszkoje mellett. A „Szolnok–Ilovszkoje 1942–2012” elnevezésű expedíció kutatásai során előkerült leletek – köztük a Horthy István főhadnagy gépéből származó darabok, valamint a kormányzóhelyettes személyéhez köthető tárgyak – múzeumba kerültek.

Magó Károly tovább kutatott a szolnoki vadászrepülők harcairól, melyben a Moszkvában élő orosz kutatótársa, Borisz Davidov is segített. A dokumentumok szerint a szolnoki vadászok 1942. augusztus 6-án csaptak össze először a szovjetekkel. A szovjet 2. Légi Hadsereg P-39-es pilótái augusztus 6-án azt jelentették, hogy kettő Macchi-200-assal csaptak össze Korotojak térségében, és egy Macchit lelőttek. A szovjet pilóták a magyarok Re-2000 típusú gépét azonosították tévesen Macchinak, amit az olasz légierő használt Sztálingrád környékén. Az is okot adhatott a tévesztésre, hogy a magyar vadászok által használt Re-2000-ek festése is hasonlított a MC-200-as festéséhez, de az olaszok jóval délebbre harcoltak, ami kizárja, a Macchikkal való találkozást a magyar frontszakasz fölött.

Horthy főhadnagy és Nemeslaki őrmester tehát egy He-46-ost kísért felderítésre, és 4 óra 20 perc körül kerültek légi harcba. Anoskino-Davidovka körzetében repültek, amikor Horthy főhadnagy először egy magányos gépet vett észre, és megtámadta. Ekkor még három szovjet vadászgép bekapcsolódott a harcba. A szovjetek a magyar géppárt szétválasztották, Nemeslaki és Horthy elvesztették egymást szem elől. Horthy tüzelési helyzetbe került, és eltalálta az egyik szovjet vadászgépet, de az folytatta a harcot. Közben minden irányból támadták a kormányzóhe­lyettes gépét, melyet többször el is találtak.

A szorult helyzetben Horthynak egy bukófordulóval sikerült leráznia az ellenséget, és visszatért a repülőtérre. A kísérője Nemeslaki őrmester korábban leszállt, és jelentette, hogy szovjet terület felett vívtak légi harcot, miközben elvesztette szem elől Horthyt. A maximális repülési idő már lejárt, amikor megkönnyebbülve látták, hogy a kormányzóhelyettes gépe elérte a repülőteret, és szerencsésen leszállt.

Magó Károly kutatni kezdett Mihail Bikov könyvében, abból a célból, hogy van-e olyan P-39-es ász, aki igényelt győzelmet erre a napra. Kiderült, hogy a 153. Vadászrepülő Ezred négy pilótájának közösen ismertek el egy Macchi-200 győzelmet: Mihail Pertovics Ivanov főhadnagynak, Anatolij Vasziljevics Kiszljakov századosnak, Borisz Alekszandrovics Muhin századosnak és Szergej Ivanovics Mironov századosnak. A magyarok jelentése szerint négy szovjet géppel harcoltak, amit a győzelem igazolása is megerősít, mert négy pilóta közös győzelme volt.

Valószínűleg mindegyik lőtt Horthy gépére, ezért bajtársiasan négy részre osztották a sikert. Azonban Horthy visszatért. A szovjet pilóták tévedését az okozhatta, hogy Horthy főhadnagy zuhanással menekült, amire azt hitték, hogy lelőtték. Horthy jelentette, hogy az egyik LaGG-3-nak azonosított ellenséges gépet eltalálta, amit egyes források szerint később igazoltak is neki légi győzelemként. Ahogy az oroszok, úgy a magyarok is tévedtek az ellenséges repülőgép beazonosításában, mert a szovjetek bizonyíthatóan P-39-cel repültek.

A szovjetek által használt amerikai gyártmányú vadászrepülőgép új volt a fronton, ezért nem ismerték fel Horthyék. A légi harcban minden nagyon gyorsan zajlik, másodperceken múlik a győzelem vagy a hősi halál. Nincs idő az ellenfél alapos megfigyelésére, a típus azonosítására, és sok esetben képtelenség megfigyelni, hogy az ellenség lezuhant vagy csak megsérült, és vissza tud térni a repülőterére.

Magó Károly a mostani kutatásaiban újabb bizonyítékokat talált arra, hogy Horthy István nem volt alkalmatlan a kora miatt vadászpilótának. 38 évesen valóban idősnek számított a pilóták között, de egy jó képességű, edzett ember teljes értékű vadászpilóta lehetett (volt nála idősebb sikeres pilóta is). Az, hogy mennyire volt rátermett a kormányzóhe­lyettes, jól mutatja, hogy az ellenfelek legfiatalabb tagja, Muhin 21, Ivanov 24, Mironov 28, Kiszljakov pedig 24 éves volt ekkor, és a három utóbbi pilótának ekkorra már több légi győzelmét is igazolták, ami azt jelentette, hogy harcedzett katonák voltak.

Mind a négyen a háború folyamán ászok lettek, és ebben a harcban négyen sem tudták lelőni Horthy gépét, akinek ez volt az első légi harca. Az első éles összecsapásban a túlerő ellenére Horthy támadólag lépett fel, és el is találta az egyik ellenfelét, majd ügyesen manőverezve sikerült leráznia a szovjet pilótákat, ami azt bizonyítja, hogy alkalmas volt a frontszolgálatra! Bátor és harcos katona volt, aki egy ilyen szorult helyzetben is meg tudta védeni magát, ha a hadi szerencse úgy hozta – állítja kutatásai alapján Magó Károly.