Az újszászi család több mint egy hétig élt nomád körülmények között

Idén már negyedik alkalommal tette meg a nem is olyan rövid távot az újszászi Horváth és Hajas család. A kis csapat egy teherautóval, és két ló vontatta jártató kocsival indult útnak, a tizenhat éves Kárpáti Zoé pedig a sárga kanca, Baba hátán lovagolt.

– Eleinte féltünk elindulni, hiszen akkor voltak azok a nagy esőzések, mintha dézsából öntötték volna – emlékezett vissza Zoé, aki már hét éve lovagol. – Tavaly is szakadt az eső, amikor odaértünk Egerbe, és mivel a hegy aljában volt a sátrunk, tocsogott a vízben. Féltünk, hogy most is így járunk…

Végül útra keltek, és szerencsére csak egy kicsit kellett esőben lovagolniuk. Jász­alsószentgyörgyön csatlakozott a csapathoz még egy lovas fiú, így értek el az első megállóig, Jászszentandrásig, ahol egy éjszakát töltöttek.

– Az első napon körülbelül negyven kilométert tettünk meg, én végig lóháton. Nagyon kemény volt – árulta el Zoé. – A második megálló Feldebrő volt, ahol szintén egyet aludtunk, majd következett az Egertől nem messze található Nagy-Eged hegy, ahol nyaralónk is van – fűzte hozzá Zoé édesanyja, aki szintén lovagol, bár nem olyan régóta, mint a lánya.

– A korábbi években itt egy egész hetet töltöttünk, és úgy mentünk haza, de most úgy döntöttünk, kicsit változtatunk a visszaúton, mert már unalmas. Így két éjszaka után ismét elindultunk, vagyis a kilenc nap alatt szinte folyamatos mozgásban voltunk. Visszafelé Bogácson töltöttünk egy éjszakát, majd Mezőkeresztesen látott minket vendégül az az idős férfi, akitől pár évvel ezelőtt Babát vettük. Sarudon is kettőt aludtunk, és onnan egyenesen Újszászra jöttünk, csak Jászkiséren álltunk meg egy pár órás pihenőre – beszélt a túra részleteiről az édesanya, aki hozzátette, hogy jövőre újra változtatni szeretnének egy kicsit az útvonalon.

A legtöbb éjszakát sátorban töltötte a vállalkozó szellemű csapat, teljesen nomád körülmények között. A kisteherautón található egy zuhany, a reggeli, ebéd és a vacsora pedig bográcsban vagy tárcsán készült.

– Azért szeretem ezeket a lovas túrákat, mert mindig jó kiszakadni egy kicsit a városi életből, és a nomád életmódnak van egy fílingje. Nem minden tizenévesnek adatik meg a lehetőség, hogy részt vegyen egy ilyen túrán, főleg nem lóháton – mondta Zoé. – Kikapcsolódásnak nagyon jó, de azért fárasztó is napi öt-hat órát lovagolni. Ráadásul sokszor hajnalban indultunk, hogy elkerüljük a nagy meleget, és mivel hosszabb úton jöttünk vissza, a végén már csak arra tudtam gondolni, hogy csak érjünk már haza…

– Mindig azt mondom, hogy ez nem wellness, hanem egy teljesítménytúra – vette át a szót Zoé édesanyja. – Amikor végre elérünk egyik településről a másikra, ott már nincs energiánk bármit is csinálni, nézelődni, kocsikázni. Emellett szinte minden reggel korán kelünk, összepakolunk, sátort bontunk. Ez nagyon fárasztó, de mindenért kárpótol minket az, hogy mindig élményekkel telve jövünk haza. Például megismerkedünk olyan emberekkel, akiknek szívesen mondjuk azt, hogy jövőre is visszajövünk, ők pedig várnak bennünket. Ez jó érzéssel tölti el az embert...

Gáton borultak fel a lovas kocsijukkal

Egy ilyen túra nem veszélytelen, hiszen mégiscsak állatokkal „közlekednek”, és nem mindig földúton. Idén például a nagy esőzések miatt csak a 32-esen lehetett eljutni Újszászról Alsószentgyörgyre.

– Ahogy elindultunk, már össze is futottunk mindenféle járművel, a kombájntól a kamionig – idézte fel Zoé. – Mivel már nem először jártak a lovak közúton, hozzá vannak szokva, de néha azért megijednek. Az idei túra eseménytelenül telt, nem úgy a tavalyi. Akkor ugyanis oldalra borultunk a kocsival a gáton, mert a lovak megindultak lefelé. Szerencsére senki sem sérült meg, és folytathattuk utunkat.