Nagy tetteket vitt véghez egykor az üveg nagykunsági varázslója

Az asztalomon évtizedek óta pihen egy üvegtálka. Volt társa is valamikor, egy szobrocska, amit sajnos magával vitt az idő. Sajnálom, mert egykor a bereki üveggyárban a neves üvegszobrászként is ismert Veress professzortól kaptam őket ajándékba. Találkozásunkból egy rövidnadrágos szakállas emberre emlékszem, akinek az olvasztókemencék végében volt a műszerekkel, üveglencsékkel bővelkedő tanyája. Apám sokat mesélt róla, például azt, hogy mérnökként rangrejtve ment ki salakot talicskázni az üveggyártás fellegvárába, Jénába, megnézni, mit tudnak a németek. Megnyugodva jött vissza, mert ő itthon jobb, olcsóbb hőálló üveget készített náluk. Nem eshetett nehezére az ottani testgyakorlás, mivel sportemberként élt, de vonzódott a vadászathoz is. Abban állítólag odáig ment, hogy egyszer még a lányai körül lebzselő nadrágos népségre is puskát fogott.

Azt már Bartha Júlia őt is megörökítő gyártörténeti tanulmányából tudom, hogy a jénaiak hiába próbálták nagy fizetéssel magukhoz csábítani. Végül csak jókora árengedménnyel tudtak az ő Ergon üvegével szemben versenyben maradni. Veress professzor nevével évtizedekkel később találkoztam újra amikor egy hajóskapitány, Petneházy Zalán osztotta meg velem emlékeit. Az ötvenes években a folyamkitűző szolgálat vezetőjeként sehol nem kaptak hajózási jelzőlámpa-üveget, míg egy köszvényét Berekfürdőn kúráló öreg hajós nem említette neki az ottani üveggyárat. A gyárban előadta jövetele célját, s kiderült, jó helyen kopogtatott:

– A tornacipős igazgató mosolyogva végighallgatott, s a következőket mondta: Kérem, mi nem csak gyártunk, hanem exportálunk is hajózási jelzőlámpa üveget, nemzetközi szabvány szerinti minőségben. Mennyit tetszenek parancsolni? Ezzel levezetett a raktárba, hol megmutatta a hegyben álló készletet.

De gyártottak ezen kívül mindent, rádiócső üvegétől kezdve orvosi üvegárun át az optikai lencsékig. Állítólag egy dél-amerikai állam telefonközpontra kiírt pályázatát úgy nyerték meg, hogy egyedül ők tudtak a világon a hívott számot is mutató jelzőlámpákat gyártani. Bartha Júlia közlése szerint Veress professzor 1934-ben alapította Budapesten első cégét, ahonnan a teljes hazai piacot ellátta hőálló üvegekkel, de a főváros közvilágítási lámpáinak jó része is tőle származott. Üzemét kinőve fordult figyelme Karcag-Berekfürdő felé, ahol a korábban feltárt gyógyvíz gázára alapított részvénytársaságot, s épített 1940-től működő gyárat. Ez volt az első földgázt használó üveggyár az országban, aminek fűtőanyagát Veres professzor eljárása szerint választottak le a gyógyvízből. Addig az is megesett, hogy a gáz belobbanva vitt ajtót, ablakot, így meg üvegolvasztást szolgálták vele.

A vízkutat fúró geológus, a robusztus lelkű Pávai Vajna Ferenc sem volt egyébként mindennapi jelenség. Mindig megválogatta ellenfeleit, ha haragudni akart valakire. A nácikkal és a kommunistákkal is tengelyt akasztott, így előbb a házát gyújtották rá, majd koldussá tették. Bár egyszer halt meg, de háromszor temették. Előbb lakóhelyén, Mázán, majd Szolnokon, végül Hajdúszoboszlón, mintha holtában is végig akarta volna látogatni sikerei színtereit.

A gyár fő profilja a hőálló üveg volt, de ipari, gyógyászati, illetve háztartási célra is sok termékük volt. A háborúban hadiüzemként is működtek, így nem kizárt, hogy a magyar légvédelem Veress professzor lencséin át figyelte az ellenséges repülőgépeket. Ez az idő nem múlt el nyomtalanul a gyár fölött sem. Bár a közeli tankcsatát átvészelték, a németek az üvegolvasztó kádakat is lőállásnak használták, ami nem tett jót nekik. Utána őket is elérte az államosítás, de a cég tovább működött. Széles körben exportálta is termékeit és munkásai kiállásának köszönhetően volt tulajdonosának sem kellett elköszönnie élete fő művétől.

Rövid kitérő után főmérnökként folytatta berekfürdői tevékenységét és az ötvenes években az ő irányításával a hazai üvegipar történetében páratlan eredményeket produkált a cég. Ekkoriban kísérleti műhely is volt, eredményeit, például az üveg fémekkel való kombinálását az izzólámpa-gyártás mellett az egész országban felhasználták. Ennek köszönhetően Veress professzor munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el, aminek különös utóélete lett. A forradalom után súlyosan bántalmazták a rendőrök és a megaláztatás miatt az elismerést bevágta az olvasztókemencébe. Szerencsére ez nem gátolta abban, hogy továbbra is élete értelmét jelentő hivatásának éljen.

Később Suha Zoltánnal sok más mellett közösen alkották a már említett fátyolüveget. Utódai alatt a gyár még sokáig kiváló eredményeket ért el, sikerrel szerepeltek számos országban. Díszítőüvegeiket, melyekből néhányat az Iparművészeti Múzeum mellett a párizsi üvegmúzeumban is megőriztek, szinte egész Európában kiállították. Közben formaterveik készítője, Suháné Somkuti Katalin a Képzőművészeti Alap tagjaként a szakma iparművésze lett. Mivel az üvegszínezés bonyolult eljárásai különösen foglalkoztatták Veress Zoltánt, alkotóereje teljében, hatvannégy évesen Őrbottyánban bekövetkezett halálát is valószínűleg a velük való kísérletezés okozta. A radioaktivitás üvegszínekre gyakorolt hatásának kutatása közben kapott sugárterheléstől károsodott végzetesen az egészsége.

Emléke, bár gyára nem sokkal élte túl a privatizációt többek között találmányainak köszönhetően ma is fel-felbukkan. Karcagon kisebb léptékben jelenleg is dolgoznak üveggel, a gyár egykori munkatársa, Gál András működtet Fátyolüveg Kft. néven egy céget. A Székesfővárosi Iparrajziskola Veress Zoltán által alapított üveg tanszakának örököseként a Képzőművészeti Egyetem hasonló szakán pedig karcagi festőművész, Bráda Tibor folytatja oktatói munkásságát.

Az üvegmester, aki műegyetemi tanársegéd volt

Dr. Veress Zoltán 1901-ben született Marosvásárhelyen. Szobrász édesanyjától és festőművész édesapjától örökölte szépérzékét és kézügyességét. Budapesten az Iparművészeti Főiskolán, a Székesfővárosi Iparrajziskolában és a Műegyetemen tanult, közben tanársegédként dolgozott és a Székesfővárosi Iparrajziskola általa alapított üveg tanszakát vezette. Fiatalon kezdett üveggel kísérletezni, első szabadalma egy porcelánüveg volt.

Élete során számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el munkásságát, szobrai Brüsszelben elismerő oklevelet, illetve Pro Arte Vitraria elismerést kaptak. A fátyolüveget, illetve a Suha Zoltánnal és Kőrös Sándorral közösen feltalált gyógyászati üveget BNV vásárdíjjal ismerték el, Párizsban Nívódíjas Ipari Forma Díjat is nyert. A Kossuth-díjat 1955-ben kapta meg. Berekfürdő posztumusz díszpolgára, nevét utca őrzi a településen.