Érdekes fotóról mesél a karcagi néprajzkutató, dr. Bartha Júlia

Az 1929-es csoportképen Ökrös László gazda portáján négyen ülnek egy asztalnál. A házigazdán és feleségén kívül Zeki Vali Togan török kulturális miniszter és egy akár tősgyökeres kunnak vélhető középkorú férfi. Ő Tagán Galimdzsán, aki kalandos körülmények között érkezett hozzánk, hogy beírja nevét a hazai néprajztudomány történetébe.

– Bár a kunok a török népek családjába tartoznak, mégsem mindennapi vendég egy török miniszter Karcagon. Minek köszönhette a város Zeki Vali Togan látogatását?

– Ha a kérdést röviden szeretném megválaszolni, ehhez a látogatáshoz Györffy István karcagi születésű néprajztudós, egyetemi tanár személye a kulcs. De mindenekelőtt hadd szóljak pár szót a képen látható személyekről. Jobbról a házigazda, Ökrös László látható, akinek ma is álló, a Varró út és a Nap utca sarkán lévő házában készült a felvétel. Azok közé a módos parasztpolgárok közé tartozott, akikkel a háború után leszámolt a hatalom, holott ők adták a lelkét az alföldi mezővárosok életének, gazdaságának. Őróla tudnunk kell, hogy Hermann Ottóval levelező igen művelt ember volt, s Karcag jó tollú, megbecsült polgármesterének, dr. Szentesi Tóth Kálmánnak volt alpolgármesterként a helyettese. Áldásos munkájuk nyomán számos közintézmény épült a városban, mondhatni, Karcag arculatát ők formálták azzá, amilyennek ma is látjuk.

A két vendég közös vonása, hogy mindketten baskírok voltak. A bolsevikokkal szembeni ellenállás résztvevőiként kellett menekülniük szülőföldjükről.

Zeki Vali Togan eredetileg történész, oszmanista volt és Törökországban talált menedéket, ott lett kulturális miniszter. Az 1891-ben született és viszonylag fiatalon, 1948-ban elhunyt Tagán Galimdzsán nagy hírű néprajzkutató volt. Kalandos élete során a „Nagy október” után Kolcsak tengernagy seregében ezredesként harcolt a bolsevikok ellen, majd a nyugatra menekülő „fehéremigrációval” érkezett Magyarországra. Itt talált új hazára és itt folytathatta tudományos munkáját. 1927-1944 között a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának muzeológusa volt, közben 1930-ban magyar állampolgár lett. Másfél évtizedes sokoldalú munkássága során sokat dolgozott Györffy Istvánnal, élt a bécsi Collegium Hungaricumban, három alkalommal volt kutatóúton Törökországban, egyszer a Baltikumban és egyszer Finnországban. Itt, a Nagykunságban is végzett néprajzi gyűjtőmunkát.

Útjain a kor technikai szintjén a lehető legjobb fotókat készítette, melyeket a Néprajzi Múzeumban őriznek. Végül a bevonuló szovjet csapatok elől, mint egykori fehér tisztnek újra menekülnie kellett, Németországban halt meg 56 évesen. Róla nem véletlenül él sok téves ismeret a köztudatban, mert állandóan rejtőzködésre kész emberként érthető módon nem adta ki pontos adatait.

– Úgy tudom, a modern Törökország felépítésében jelentős szerepe volt magyar, ezen belül karcagi szakembereknek, tudósoknak is.

– A 20. század elején jól működött hazánk és Törökország kapcsolata, s amikor a fiatal török nemzet helyét kereste a világban, nem véletlenül fordult figyelme Magyarország és nem kis mértékben Karcag felé. Ennek megvoltak az előzményei. A múlt század elejének modern néprajzi kutatását jellemző úgynevezett „földrajzi iskola”, melynek egyik legismertebb képviselője gróf Teleki Pál miniszterelnök volt, a rokon népekre irányította a hazai értelmiség figyelmét. Ennek bűvöletében élt Györffy István is, aki gyakran hozott Karcagra tudósokat, s ő maga is sokszor hazajárt gyűjtésekre. Ilyenkor vagy Gaál László iranista, a karcagi gimnázium nagy hírű igazgatója, vagy Ökrös László és családja látta őket vendégül.

– Egyébként Gaál László története is megérdemli a figyelmet, mert amikor a „fordulat évében” húszévi szolgálat után eltávolították a karcagi gimnázium igazgatói székéből, beindította az ELTE iráni tanszékét, a debreceni egyetem tanszékvezető tanáraként dolgozott élete végéig. Ő is tipikus karcagi volt, nem lehetett megtörni. Györffy szorosan véve nem volt turkológus, de e tudomány eredményei ösztönözték a kunok műveltségének kutatásában. Származása révén kezdettől fogva érdekelte a kunok és a velük rokon népek története, már fiatalon ő kezelte a Keleti Akadémia gyűjteményét. Az Akadémia támogatásával elindította a Balkán és Anatólia emberföldrajzi kutatását. Ő készítette az első etnikai térképet Dobrudzsáról és Törökországról, s tagja volt annak az 1918-as kisázsiai expedíciónak, amelynek megfigyelései alapot adtak a későbbi gazdasági együttműködéshez. Ennek is köszönhetjük, hogy a háború után sok magyar szakember dolgozott Törökországban.

– Györffy és Tagán közös munkáját az akkor népszerű, Teleki Pál által is támogatott és ma reneszánszát élő eszmerendszer, a turanizmus is ihlette. Tagán nyílt szószólója volt ennek, Györffy mértéktartóban állt hozzá, de a Teleki iskola követése részéről is nyílt hitvallásnak számított. Nem véletlen, hogy a török írásreform idején éppen a karcagi származású Németh Gyula turkológus adta a latin betűs áttérésre mintát, s ő jelentette meg a török nyelv első leíró nyelvtanát. De itt tanuló török diákok szervezték meg magyar mintára a török néprajztudomány intézményrendszerét is. Visszatérve az első kérdésre: Mehmet Zeki Velidi Togan azért jött Magyarországra hogy tető alá hozza a két ország tudományos együttműködését, s nem véletlenül járt Karcagon.

– Ha jól belegondolunk, valójában erről mesél ez a fotó is.

– Valóban sokszor egy fénykép is messze nyúló szálakból szőtt tudománytörténetről tanúskodhat. Ha végigtekintünk a felsorolt patinás neveken és munkásságukon, megértjük, hogy miért tartják Karcagot a turkológia 20. századi bölcsőjének. Én pedig boldog vagyok, hogy bár eltérő területen, de munkás éveim jelentős részében az ő nyomdokaikon járva dolgozhattam.

A múlt századfordulótól élt nálunk a keleti nyitást hirdető turánizmus eszméje. A szónak széles értelmezése van, alapgondolata szerint a magyarság a Pamír, Irán és Kaspi-tenger között elterülő alföldhöz kötődő népcsaládba tartozik, s feladata a többi turáni eredetűnek tartott nép jobb megismerése, a velük való kulturális és gazdasági együttműködés kialakítása. Törökországban turánizmus névvel hódított a törökség felemelését és nemzeti irányú átalakítását hirdető pántörök mozgalom. Szervezeti kereteit az 1910-ben alakított Turáni Társaság biztosította, amely többek között gazdasági expedíciókat szervezett Kisázsiába, a Kaukázus vidékére és Közép-Ázsiába, ahol néprajzi és nyelvészeti szempontból is jelentős vizsgálatokat végeztek.