A szolnoki múzeumba került a detektoros katonák kincslelete

Szó szerint, ugyanis jogszabályokban foglalva is „múzeumbarátnak” nevezik és fogadják el azon történelem és régészet iránt érdeklődő személyeket, akik engedéllyel ellátva, detektoros fémkeresők segítségével találnak meg és szolgáltatnak be régészeti jellegű kincseket az illetékes közgyűjteményekhez.

– Nagyon izgalmasnak tartom ezt a hobbit – magyarázza az elmúlt korok tárgyi emlékei utáni érdeklődését és a földben lapuló muzeális értékek iránti fémkeresős szenvedélyét Csiga János. – A családom nem bánja az elhivatottságomat, hiszen már jó ideje a fiam is elkísér egy-egy detektorozásra, a lányomnak pedig szinte szolgálatból kötelező, hiszen maga is tartalékos katona – említi meg a főtörzsőrmester. Aki ugyan nem detektorral, hanem egyéb módszerrel talált rá egy időszámítás előtti halotti urnára, s ez amatőr pályafutása legékesebb darabja, amit persze a múzeum őriz.

– Én gyermekkorom óta a határt járom – vall Jánoshoz hasonló kedvteléséről Juhász Ferenc. – Már nagyon fiatalon a szabadban töltöttem a szabadidőmet, horgászattól, apró vadas vadászattól, egyéb természetközeli passziótól feltöltekezve. A családom így ismer, így aztán elnézik a hobbimat – mondja a szakaszvezető.

A hatósági engedéllyel rendelkező amatőr kincskeresők arról is beszélnek, hogy csak akkor veszik vállukra a fémdetektort, ha kedvük tartja, s a kincskeresésre is optimális az idő. Fagyban és nagyon száraz időben a kemény talaj miatt majdhogynem eredménytelen az ásással történő feltárás. Ha a műszer jelez, de kiforgatni nem tudják a leletet, akkor a lelőhelyet megjelölik és egy ideálisabb időben megpróbálnak ráakadni. Az akkumulátoros kereső miatt esőben sem célszerű a terepmunka. Minden szempontból kiszámíthatatlan, épp ezért izgalmas is a hobbijuk. Van, amikor már húszperces pásztázás után csipog a detektor és értékre lelnek, máskor pedig többórás keresés után jön a jelzés egy rozsdás ekevas miatt.

Arról már Kovács Péter, a Damjanich János Múzeum régésze beszél, hogy a fémkeresőzés kérdéskörét ma már hatályos kormányrendelet szabályozza. A szigorítás lényege, hogy háttérbe szorítsák, ellehetetlenítsék az illegális detektorosokat, akik az általuk megtalált értékekkel a műkincspiacon kereskednek. Alapvetés, hogy ami a magyar földben van, az a magyar államé, az a nemzeti vagyon része. A fémdetektorok birtoklása, amennyiben nincsen rá tartási engedély, illetve okmányok nélküli használata bűncselekménynek minősül.

A régész arról is szólt, hogy régészeti leletnek hivatalosan a Rákóczi-szabadságharcot lezáró, 1711-es szatmári békeszerződés előtti tárgyi emlékek számítanak. Az az utáni korszakhoz tartozó leleteket a vonatkozó paragrafusok „védett muzeális emlék” vagy „iparművészeti-néprajzi védelem alatt álló” elnevezéssel illették.

Alaposabb vizsgálatra lesz szükség

Vajon milyen kincseket ástak ki a közelmúltban a múzeumbarátok? Kovács Péter két korszakot jelölt meg a beszolgáltatott, a későbbi feltárást elősegítő, a lelőhelyekre vonatkozó koordinátorokkal ellátott, bezacskózott tárgyakkal kapcsolatban. Az egyik gyűjtemény a beazonosított friesachi ezüstdénár és a bronz ruhadísz okán a 13. századbeli tatárjárás idejéből való. A másik a kiváló állapotban megmaradt pecsétnyomó, az összefüggő éremlelet és a sarkantyú miatt 16. századi lehet. Persze pontosabb információkkal majd a tüzetesebb régészeti vizsgálatok szolgálnak. A régész igen értékesnek találta a kiásott tárgyakat, ezért kezdeményezi a lelőhely komolyabb feltárását is.