Magas fogyasztása küldte nyugdíjba „Süsüt”, a hómentesítő gépet

A turbina a váltóknál fújta el a havat és mellesleg minden egyéb nem lefagyott tárgyat. Egyik bejáró vasutastársunk nagy szakértelemmel magyarázta: „Dolgozik „Süsü”! Olvasztják a váltókat, mert befagynak ebben a nagy hidegben.” Akkor hallottam először a hóolvasztó gépre ezt a becenevet.

A gázturbinás hóolvasztó gép első kísérleti megjelenéséről 1964-ben tudósított egy vasúti szaklap, a Sínek Világa. Az előzményekről annyit, hogy a nagy sikerű szovjet vadászgép, a MiG-15 hajtóművéből, a VK-1-ből állítólag hatalmas mennyiség, legalább húszezer darab készült. Jutott belőle bőven a szocialista országokba, sőt licencben is gyártották. Az 1960-as években már újabb vadászrepülő-típusok jelentek meg, a gázturbinából pedig jutott a polgári életbe is.

Emlékszem, középiskolám a Szolnoki Gépipari Szakközépiskola aulájában egy ilyen VK-1 gázturbina metszete szemléltette a sugárhajtómű szerkezetét. Sőt, amint azt a Közlekedési Múzeum egykori szakmuzeológusa elmondta: az útépítésekben is kísérleteztek a gázturbinával. Elmesélte: egy útszakaszt éjszaka ezzel akartak felolvasztani. Egész éjjel zúgott a szerkezet, emelgette szépen a turbinát, de alig pár tíz métert sikerült felolvasztani. A képzettebb mérnökök már akkor rájöttek, ez sugárhajtómű, és elsősorban a járművek hajtására szolgál, nem útépítésre. Megpróbálkoztak a vasútnál is a gázturbinával, mégpedig a télen sok gondot okozó váltóknál. Ezek a vasúti kitérők, ha nagy hidegben lefagynak, akkor megáll a forgalom. Állítólag a szovjet vasutaknál már kísérleteztek ilyen gázturbinás hóolvasztóval.

Nálunk Zombori Ferenc írt először a gázturbina alkalmazásáról a vasútnál. Cikke szerint két kísérleti járművet építettek meg és helyeztek üzembe: Ferencvároson és Rákosrendezőn. A járművek kialakítása nem volt ördöngős munka. Vasúti kocsira szereltek egy kezelőfülkét, melynek az elején helyezték el a gázturbinát. A turbina végére egy hosszabbított fúvócsövet szereltek, mely egyenletesen terelte a gázsugarat a sínekre. A kezelőfülke mögött helyezték el az üzemanyagtartályt, amely legalább nyolc órás működéshez elegendő naftát biztosított a szerkezetnek. Az egész járművet hátulról tolta egy dízelmozdony, illetve hosszabb utak esetén vontatta.

Egyik szolnoki mozdonyvezető barátom közelebbről látott a fűtőháznál működni egy ilyen „Süsüt”. Azt mondta, nem lehetett megközelíteni, mert repültek körülötte a kövek, meg az ott hagyott apró alkatrészek. Nos, a kísérlet sikerült! Úgy tűnt, a gázturbina sikerrel alkalmazható a vasútnál hótakarító munkakörben. Alkalmazták is évekig! Aztán egyszer csak eltűntek és megjelentek helyettük a kisebb méretű, de csak a síneket melegítő hőlégsugaras hóolvasztók. Ezeket is „Süsünek” kezdték becézni, de én úgy tudom, az elsőbbség a gázturbinás gépet illeti, melyet végül a turbina nagy fogyasztása küldött nyugállományba.

Miért pont „Süsü” lett a becenevük? A magyarázat egyszerű! Akkor adták a televízióban Csukás István nagyszerű meséjét, a Süsü, a sárkányt. Állítólag a gázturbinás hóolvasztóból maradt egy példány, amit talán Szolnokon ismét láthatunk.

Megvoltak a berendezés veszélyei: kifújta az apróbb zúzott köveket is

A berendezés kezelői és a mozdony személyzete között állandó rádiótelefon-kapcsolat biztosította az összeköttetést. Erre szükség is volt, mert a hóolvasztó működés közben hatalmas zajjal dolgozott. Első kísérleti működése Budapest-Ferencváros pályaudvaron történt, ahol néhány kitérőt mesterséges hóval betömítettek. A szerkezet a havat kifújta és elolvasztotta. De kifújt minden más egyebet is: apró zúzott követ és egyéb dolgokat!