Kötelessége van a gazdának is, nem csak a kutyának

Szerettük és becsültük őket, a család tagjai voltak, ám a tartásuk az udvari létre korlátozódott. A klasszikus értelemben vett séták száma elhanyagolható volt, hiszen tágas kert és hatalmas udvar elégítette ki a mozgásigényüket. Azután felnőttként a párommal is magunkhoz vettünk egy kutyát. Egy kicsit minden nap tanuljuk az együttélés szabályait a lakásban. És lehetőségeit, korlátait. Őszintén mondom, hogy számomra komoly kihívás volt például a sétáltatás.

Nehéz ám jól és hatékonyan kivitelezni ezt az elsőre pofon egyszerűnek tűnő műveletet. Ezért van, aki nem is vesződik vele, és hagyja, hogy „megbízható, behívható, szófogadó” kedvence szabadon kószáljon körülötte. Pedig ez több szempontból is veszélyes, nem mellékesen szabályellenes lehet, erről cikkünkben olvashatnak.

Évekkel korábban a kedvesemmel szemtanúi voltunk egy szörnyű jelenetnek. Idős hölgy vitte volna át a tacskóját a forgalmas úttest túloldalán lévő parkba. Az izgatott kölyök egy pillanat alatt rántotta ki magát a reszkető kezek szorításából, és kirohant egy autó elé. A hölgy már a szökés másodpercében kibányászott a táskájából egy kis méretű szilveszteri dudát, mert „ennek a hangjára mindig visszajön.” De sajnos soha többé nem jött vissza...

A póráz kell. És pont. A pórázon meg kell tanítani jól vezetni a kutyát. És ismét pont. A baj, ha akar, úgyis könnyen megtörténik. Nekünk pedig kutyakötelességünk megelőzni. De legalábbis csökkenteni a kialakulásának lehetőségét. Olyasmivel, amit a kedvenceink leginkább érdemelnek: tudatossággal és felelősséggel.