Élettapasztalatok átadása egyre különlegesebb neveket viselőknek

Átoknak éreztem gyermekként, s bár áldásnak semmiképpen nem mondanám, mára megbékéltem vele. A korombéli Istvánok és Lászlók, Sándorok és Józsefek, Jánosok és Györgyök, Zoltánok és Péterek mellett köszönet a jó Istennek, kinevetett nevemen kívül egyéb pozitívnak vélt egyediségemmel is kitűntem vala az osztálysrácok közül.

Nem volt öröm együtt élni a keresztnevemmel. A ’70-es évektől a Géza, a Jenő és a Dezső nevű szerencsétlen rajzalakok voltak a korabeli szatirikus vicclap, a Ludas Matyi heti rendszerességgel megjelenő csetlő-botló figurái. Nem tett jót a névbéli megítélésemnek a Mézga família teszem-tosza családfőjének tévéképernyőjére kerülése sem. Druszám, a zseniális humorista, Hofi Géza megunhatatlanul felemlegetett anyósa is vejét szólongatva tette gúny tárgyává közös keresztnevünket. Mire kihunyt volna a parázs, jött Kern András Halló, belváros című örökbecsű paródiája, amelyben az NDK turmixgép mellett a „Géza, kilyukadt a fürdőkád!” opusza öntött újra bő olajat a már-már pislákoló tűzre.

Nos, ilyen gyötrelmes, meghurcolt és megszenvedett gyermekkorom volt, no de ne sajnáljon senki! A napokban olvastam, hogy 2020. január 1-től újabb hivatalosan anyakönyvezhető különleges fiúnevek születtek meg Magyarországon. Egyebek mellett Acél és Volfram, Hannibál és Orlandó, Anakin és Brájen, Parker és Fernándó, Piramusz és Virgíniusz, továbbá Dzsínó, Dzsamal és Dzsasztin. No meg Bentli. Ja, és a legmókásabb: Móka. Megtalálható benne a mai világkép: kémiai elemek, történelmi és filmhősök, sztársportolók, drága kocsimárkák, keleti „fűszerek”.

Géza nevet ma már elvétve, talán az agykárosító tejfakasztó buli hatása alatt adnak a szülők a kispöcörősöknek. Viszont kíváncsian várom – mert megvárom –, miként éli meg gyermekkorát a kapott nevével Mészáros Bentli. Vagy mondjuk Móka…