Az ünnep meghasonlással jár, lélekemelés és lélekzsibbadás

Kisfeleségemmel hetekkel ezelőtt számba vettük, hogy az esztendő talán legszebb és legszentebb ünnepén mivel is kedveskedjünk szeretteinknek. Amikor a gyerekek elaludtak, s megpihent az este, idilli mosollyal az arcunkon, lelkesen és izgatottan nekiültünk a virtuális ajándékozásnak. Szóval, számba vettük, számolgattunk, kinek mit is készítsünk, avagy vegyünk. A buzgalmunk már akkor alábbhagyott, amikor ráeszméltünk, hogy a legszűkebb családi kör is legalább két futballcsapatnyi tagból áll. Cserék nélkül, mert azok nevezését már a kezdő sípszónál kihúztuk. A szigorú keretszűkítést követően megkezdtük a képzeletbeli osztást. A szorzást úgyis folyamatosan végzi helyettünk a profitorientált kereskedelem.

Sajnos manapság alap-kísérőjelensége a karácsonyi készülődésnek a saját gyártmányú kézműves termékek elkészítése közben felzengő égi áldás és a bevásárlási láz gyötrelmeiben keletkező ideg- és izomláz. Ebbéli keresztre feszítéseinket fejben még tudjuk orvosolni.

Pénztárcánk hirtelen fogyására azonban csalfa gyógyír a gyorshitel. Mert drága ünnep, még ha kis karácsony is, már csak a gyerekek okán is, mert ha innen-onnan kapnak majd ezt-azt, úgy véljük, a jólneveltségünkből eredő köszönetünk sem maradhat el. Pedig a valóságtól nem rugaszkodunk el, hisz’ nem láncos toronyóra vagy hullócsillagok formájában tervezzük az ajándékozást. Ha felnőtt egyénenként csupán pár százas, gyermekenként pedig szó szerint egy pár ezres ráfordítással is kalkulálunk, akkor is több tízezres egyenleg jön ki örömszerzésre. Alsó hangon. Hogy aztán majd fejhangon énekeljük közösen a Mennyből az angyalt…, idilli mosollyal az arcunkon.