Hazájáért vállalta életveszélyes küldetését a professzor

Dr. Magyary Gyula atya, római egyetemi tanár mint a nyugati szövetségesek küldöttje utolsóként tárgyalt a nyilas hatalomátvétel előtt Horthy Miklós kormányzóval. Élete alkonyán magnóra mondott emlékeit unokahúgára és keresztlányára, Lantos Erzsébetre bízta, aki a nemrég könyvben tette közé a történelmi becsű dokumentumot. Lantos Erzsébet asszonnyal szolnoki látogatásakor Kósa Károly helytörténésszel együtt beszélgettünk a Verseghy Ferenc Könyvtár épületében.

– Erzsébet asszony! Úgy tudom, a professzor úr halálát követően sokan keresték az Ön birtokában levő hangfelvételt, közöttük Kósa Károly és én is.

– Igen, többen próbáltak a nyomára jutni. Akik ismerték a nagybátyámmal való szoros kapcsolatomat sejtették, hogy tudok róluk. Mindenkinek, aki ezzel hozzám fordult megmondtam, hogy nálam vannak, de egyelőre magamnál tartom őket.

– Én a Máltai Lovagrend birtokában gyanítottam őket, ott próbáltam nyomukra jutni.

– Nagybátyámnak valóban szoros kapcsolata volt a Renddel, halála után fogadalmas tagjainak római kriptájában helyezték örök nyugalomra. De ez téves információ volt.

– Bokor Pétertől származik, aki felkereste őt Rómában az emlékiratok ügyében, de ő sem jutott többre, mint hogy azok valóban léteznek, – fűzi hozzá az elhangzottakhoz Kósa Károly.

– Hogyan születtek a hangfelvételek és mit tartalmaznak?

– Dr. Magyary Gyula visszaemlékezéseit, különös tekintettel a szövetségesek és a kormányzó közötti közvetítési kísérletre. Amikor magnóra mondta őket úgy tervezte, hogy majd leírja, de rengeteg elfoglaltsága mellett erre nem jutott ideje. Nyugdíjba menetele után már fáradt volt hozzá, s azzal adta át őket nekem, hogy tegyek velük úgy, ahogy jónak látom. A legnagyobb bizalommal adta a kezembe, mert tudta, hogy amit ő látna jónak, azt én is jónak látom. Az volt a célja, hogy idővel könyv lehessen belőle.

– Amikor 2011-ben én is nyugdíjba mentem, akkor láttam neki a munkának. Sokan írták, hogy a halála után, egyes állítások szerint harminc évvel később akarta megjelentetni, de ez nem igaz. Egyetértettünk abban, várni kell vele. Részben azért, hogy már ne zavarja az érdekelteket, de nekem is időre volt szükségem hozzá. Utána kellett néznem, hogy kit kérjek fel a történelmi háttér megírására, s nehéz volt a helyenként nehezen érthető hangszalag pontos lejegyzése, különösen a nevek esetében.

– A kazetták megvannak még?

– Igen, de ezek orsós felvételek, mert akkor még nem léteztek kazetták. Én vettem fel őket, később másoltam át őket kazettákra, azokról dolgoztam. A szöveget 2015-ben dokumentumként átadtam az Országos Széchenyi Könyvtárnak, majd felkértem Fejérdy András történészt, hogy írjon hozzá egy történelmi hátteret. A könyv az én visszaemlékezésem és Erdő Péter bíboros úr ajánlása mellett ezzel az érdekes tanulmánnyal együtt látott napvilágot.

– Monsignore Magyary tisztában volt küldetése veszélyeivel?

– Igen. Tudta, hogy gyakorlatilag nincs esélye az életben maradásra. de úgy gondolta, hogy a hazájáért cselekszik, ha elvégzi a küldetését. Talán Magyarország kiléphet a háborúból, és így népének tesz jó szolgálatot. Ez vezette őt.

– Van olyan nézet, hogy a nyugati szövetségesek szándékosan hajszolták bele hazánkat egy kilátástalan kiugrási kísérletbe, amivel jelentős német erőket vontak el a nyugati frontról. Lehet, hogy gyakorlatilag feláldozták őt, csak sikerült túlélnie?

– Ezt akkor a professzor úr biztosan nem tudhatta. Utólag már könnyű okosnak lenni, s utólag én is másként látom a helyzetet.

– A professzor úr érzékelhetően királypárti volt, a Habsburg családhoz fűződő jó kapcsolatokkal. Beszélt-e Önnek arról, miképpen vélekedett Horthy Miklósról? Találkoztak még később is?

– Erről külön nem beszéltünk, de a visszaemlékezésében világosan szól róla. Az én benyomásom szerint pozitívan látta Horthy Miklós szerepét, azt, hogy miképpen állt a kor problémáihoz, közöttük a zsidókérdéshez. Úgy gondolom, a zsidóság érdekében is igyekezett a legjobbat megtenni, ami tőle telt. Tudtommal csak 1944-ben Budapesten beszéltek egymással, későbbi találkozásukról nincs tudomásom.

– Professzor úr mikor járt Szolnokon utoljára?

– Magyarországra 1946-ban látogatott utoljára, amikor bennünket is felkeresett budapesti otthonunkban. Akkor tudtommal nem utazott Szolnokra, így csak 1945-ben fordult meg a városban, amikor az oroszok erre hozták, de az nem tekinthető látogatásnak. Korábban, amikor csak tudta, felkereste szülővárosát, mert visszaemlékezése szerint is Szolnok nagyon fontos volt számára. Szívesen gondolt vissza az itteni emberekre is, viccesen még azt is mondta, hogy az ő részére Szolnok a világ közepe. Ennél többet nem mondhat valaki, akinek ekkor már több évtizede távol kellett élnie hazájától. 1951-ben már az állampolgárságtól is megfosztották, utána szóba sem kerülhetett, hogy Magyarországra jöjjön, de ez nem is lett volna ajánlatos.

– Érdekes módon a megyei levéltárban található egy 1946-ból való újság, amiben az áll, hogy a városba látogatott dr. Magyary Gyula – fűzi hozzá Kósa Károly az elmondottakhoz.

– Akkori budapesti látogatásáról vannak dokumentumok, illetve készült egy családi fotó is. – mutatja a régi fotót Erzsébet asszony, majd áttérünk Magyary professzor eseményekben gazdag életének egy újabb szakaszára.

– Tudomásom Szerint Magyary professzor úr szoros kapcsolatot ápolt Mindszenty József hercegprímással is.

– Nagyon ragaszkodott a bíboros úrhoz, mindketten száműzötten dolgoztak Magyarországért. A bíboros úr hívta fel a figyelmét arra, hogy mennyi hazáját kényszerűségből elhagyó magyar él lelki támogatás nélkül szerte a világban és többek között őt is megbízta a lelki és gyakorlati gondozásukkal. Nagybátyám ezt életcéljának tekintette s minden támogatás nélkül, a saját anyagi erejéből tíz, vagy tizenkét éven keresztül járta ebben a missziójában a világot.

– Most közkinccsé váltak dr. Magyary Gyula forrásértékű visszaemlékezési. Milyen volt a könyv hazai fogadtatása?

– Nagy örömömre igen jó. Budapesten például volt egy könyvbemutatója, ahol Erdő Péter bíboros úr és Borhi László történész méltatta a benne foglaltakat.

– Miután Erzsébet asszony teljesítette nagybátyja Önre bízott feladatát, mik a további tervei?

– Mivel fontosnak tartom, hogy a történelmi események tisztázása érdekében minél többen leírják az egykori eseményeket, s azok el is jussanak a közönséghez, akik így jobban megérthetik, hogy egykor mi miért történt, ennek érdekében szeretnék továbbra is ténykedni. Szerencsére azt látom, hogy ezek iránt az emlékek iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

A misszió

Dr. Magyary Gyula titkos diplomáciai küldetésére Apor Gábor szentszéki magyar nagykövet közvetítésével került sor. A professzor kalandos úton jutott el a németektől körülzárt Várba, ahova a békeajánlaton kívül magával vitte a szövetségesek és a kiugrási iroda kapcsolattartásához szükséges rejtjelkulcsot is. Ezt követően átélte a főváros ostromát, majd néhány heti szovjet fogságot követően tért vissza a casertai angol-amerikai főhadiszállásra.

Névjegy

Dr. Magyary Gyula 1901-ben született Szolnokon. Édesapja iskolaigazgató, édesanyja tanár volt a városban. A középiskolát követően Egerben, Innsbruckban, Rómában. Bécsben folytatta tanulmányait. 1924-ben Innsbruckban szentelték az esztergomi főegyházmegye papjává. Bécsben és Szegeden doktorált teológiából, kánon- és általános jogból továbbá államtudományból. Bécsben, Esztergomban és Rómában szolgált, 1940-ben pápai titkos kamarássá nevezték ki. 1944-ben az USA Háborús Hírszerző Ügynöksége kérte az emlékirataiban ismertetett küldetésére. 1946-ban a Máltai Lovagrend magyar tagozatának, később római nagypriorátusának tagja lett, 1949-ben a pápai Urbania Egyetem nyilvános tanárává nevezték ki. Ő volt a posztulátora, kérelmezője IV. Károly magyar király boldoggá avatási perének. Élete során számos magas kitüntetéssel ismerték el munkásságát.1988-ban hunyt el Rómában, visszaemlékezéseinek gondozását akaratának megfelelően unokahúga, Lantos Erzsébet Rómában és Budapesten élő régész-restaurátor végezte.