Elismerést kapott segítségéért az ismert színész-rendező

– Ez nem egy kifejezetten szakmai díj, milyen érzésekkel, gondolatokkal vette át?

– Amikor először Szummer Tibor a Liget Otthon mostani igazgatója jelezte, hogy felterjesztenének erre az elismerésre, tényleg a sírással küszködtem, annyira megtisztelő volt számomra. Az ember nem azért csinálja ezt, hogy díjat kapjon. Nekem az a pozitív visszajelzés, ahogyan a gyerekek szeme csillog és a színpadon sikereket érnek el az én segítségemmel. Nem is tudom… körülbelül mintha a Kossuth-díjat kaptam volna meg.

– Nagyon jólesett, hogy ők is úgy gondolják, az együtt töltött idő a gyerekekkel vagy ahogy én mondom a „babáimmal”, minőségi dolog. Az átadóünnepségen úgy izgultam, hogy nekem oda ki kell mennem és át kell vennem ezt a díjat, mintha a legnagyobb bemutató előtt álltam volna. Gyönyörű gondolatokat mondtak rólam, a könnyeimmel küszködtem. Boldogság volt, boldogság…

– Hogyan és mikor került kapcsolatba a Liget Otthonnal?

– Amikor a Gőzben című darabot rendeztem a Tisza Szálló törökfürdőjében. Azt gondoltam, ideális lenne a helyszín, mert ha leeresztik a vizet, a középső medence olyan, mint egy régi amfiteátrum. Adott volt a darabban egy Down-szindrómás szereplő, ezért Békéssy Klárához, a Liget Otthon akkori igazgatójához fordultam.

– Őt is ismertem és hallottam, hogy szép sikereket ér el a színjátszó csoportjuk. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte van-e olyan fiatal színésznő, aki ebben a környezetben is tudna dolgozni, mondta, hogy van. Ekkor ismertem meg Ancsikát, aki pillanatok alatt beilleszkedett a csapatba és a többiek is úgy fogadták, mintha egy másik színházból érkezett kollégájuk lenne. Ez volt az első munkám velük. Ezután megkértek, hogy az Ádámok és Évákra készítsem fel őket, és én nagyon boldogan igent mondtam. Ennek már tizenegyedik éve.

– Mit adott az ön számára ez a kapcsolat?

– Végtelen nagy szeretetet és elfogadást. Az a nyitottság, amellyel ők engem mindig fogadnak és amikor azt mondják, hogy a barátjuk vagyok, ennél nagyobb örömet és megtiszteltetést nem tudok elképzelni. Vagy amikor megyek az utcán és már messziről látom, hogy ha jönnek, kiabálnak át, szaladnak hozzám. Rendszeresen járnak színházba, a tapsnál fölintegetnek, fölkiabálnak. Ezek tényleg felemelő dolgok és tényleg azt érzem, hogy baráti viszony van közöttünk.

– Mit gondol, tapasztal, nekik mit ad, miben segít a színjátszás?

– Amikor valakinek valamiben sikere van, az mindig hozzátesz az életéhez, akármilyen helyzetben van valaki. Ez független attól, hogy az ember fogyatékkal élő-e vagy ép, vagy ki milyen korosztály. Az pedig, hogy koncentráltan dolgoznak, fejlesztő hatással van rájuk.

– Az Ádámok és Évák felkészítésén túl milyen rendezvényeknél segít még nekik?

– Sokszor visznek különböző fesztiválokra produkciókat Tarjáni Erikával, aki a mindennapokban dolgozik velük. Sokszor kérték, hogy ezekre nézzek rá, segítsek, adjak ötleteket. Rendszeresen megyek hozzájuk Ki Mit Tudra, vagy farsangra zsűrizni, tehát folyamatos a kapcsolatunk.

– Rendszeresen szervez és szerepel jótékonysági műsorokban is. Az önzetlen segítség önnél honnan ered?

– Mindenki ilyen volt a családban. Az első mindig az volt, hogy miben tudunk segíteni, mit tudunk adni másoknak és ha erre mód van, miért ne tennénk meg. Manapság már nagyon divatos, hogy amit adok annyival több is vagyok. Nálam ez nem tudatos, egyszerűen boldog vagyok, amikor másoknak tudok a munkámmal segíteni…

A maximumot kell nyújtani, és azt mindenki kihozta magából

– November végén volt a Szent Péter esernyőjének bemutatója, melyet ön rendezett. Miben láthatja idén a közönség?

– Szinte nem is munka volt a próbaidőszak, annyira élveztem az egész folyamatot. Az, hogy a színház felújítása miatt több helyen próbáltunk, még jobban összekovácsolta a csapatot. Hiszen ebben a nehezített helyzetben is a maximumot kell nyújtani és ezt mindenki kihozta magából. A jó színházi munka az, amikor egymásból tudunk építkezni, töltekezni.

– Színészként volt már egy bemutatónk a Színműhelyben. A két nő című darabban, melyet Málnay Levente rendezett. A napokban elkezdtük a Mi kis városunk című darab próbáit, melyben szép szerepet játszom. Budapesten pedig a Nicola Tesla életét bemutató musical ősbemutatójára készülünk. Húzós időszak lesz, hál’ istennek! sok a munka, de ezt nagyon szeretem.