Több száz oldalon meséli el a város történetét Sándor

Az alkotás és az anyaggyűjtés folyamatáról, valamint a könyv jelentőségéről beszélgettünk az íróval.

– Bemutatná magát néhány szóban? Úgy tudom, jó ideig újságíróként, majd könyvtárosként dolgozott. Miért választotta ezt a pályát?

– Hatvanhat éves leszek, Mezőtúron születtem. A két év katonaidőmet, valamint egy év budapesti munkavállalást leszámítva szülővárosomban élek. 1976-ban szereltem le, megházasodtam, született három gyermekem, és van már két unokám is. Aktív éveimben a mezőtúri Móricz Zsigmond Könyvtárban voltam könyvtáros, majd a Mezőtúri Református Kollégium Ókönyvtárában. Profi újságíróként nem dolgoztam, a rendszerváltás idején szerkesztettük közösen néhány barátommal a Túri Vásár című irodalmi és közéleti szemlét. Itt említem a megyei lapnál lévő Majnár József nevét, aki sokat segített. A könyvtárosi pályára a könyvek, az olvasás szeretete vonzott.

– Honnan jött az ötlet, hogy könyvet írjon a város történetéről?

– Még a szakdolgozatom készítésekor foglalkoztam először a témával, melynek kiválasztásában Szurmay Ernő megyei könyvtárigazgató segített. Ő ajánlotta, hogy helytörténeti irányt válasszak. A Bodoki Fodor testvérpár korábban már írt Mezőtúr történetéről. Ebből a munkából egy kötet született, ám haláluk miatt a folytatást már nem írhatták meg. Szabó Andrással, a helyi Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület elnökével sokszor beszéltünk róla, hogy folytatni kellene a sorozatot. Ez az elképzelés találkozott a város vezetőinek szándékával, így kezdhettem el a könyv megírását.

– Hogyan kezdte el az anyaggyűjtést? Milyen forrásokat használt?

– Mivel könyvtáros vagyok, gazdag ismereteim voltak e tekintetben. Szinte minden Mezőtúrral foglalkozó kiadvány a rendelkezésemre állt, emellett számos további anyag is. Természetesen a levéltárban szintén sokszor megfordultam. Csönge Attila igazgatónak és munkatársainak sokat köszönhetek! Sok még élő, idős mezőtúri emberrel is beszéltem, és az internetnek is hasznát vettem.

– Pontosan mekkora időt ölel fel a mű, és milyen terjedelmű?

– Az első kötet az 1944. évvel zárul, innen folytattam, egészen 2014-ig. A könyv végül közel ötszázötven oldalas lett, a végén fényképgyűjteménnyel. Amiben lehetett, követtem az első rész formai megoldásait.

– Mi volt a kutatómunka legnehezebb része?

– Elsősorban a korszakok, témák, események közötti egyensúly megtalálása jelentett komoly munkát. Azután a sok ezernyi adat, szám, táblázat, a személynevek különböző előfordulása, egyes esetekben ezek eltéréseinek kezelése, hivatkozásokkal való megerősítése. Ráadásul fontosnak tartottam, hogy elsősorban olvasmányos legyen, így erre is nagyon figyelnem kellett.

– Mennyi ideig írta a művét?

– A könyv 2015 nyarától ez év elejéig készült. Azután a nyomdai előkészületek, korrektúra, és a kiadási munkák zajlottak.

– Mi volt a legmegdöbbentőbb információ, melyre a kutatások alatt bukkant?

– Egy tanyai kilakoltatás dokumentuma volt az. A rendőri jelentésben az állt, hogy a tulajdonos százéves beteg édesanyját, valamint öt hónapja ágyban fekvő beteg feleségét nem tudja hová vinni. Ráadásul ő maga is hetvenöt éves. Ez az ötvenes évek elején történt.

– Milyen visszajelzéseket kap a műve kapcsán?

– Eddig kedvezőeket. Azonban tudom, hogy ötven vagy száz év múlva, esetleg még később fogják igazán értékelni. Remélem, utódaink a könyvből vissza tudják majd idézni elődeik mindennapjait. Úgy hiszem, a helytörténész a múlttal foglalkozik, és a jövőnek ír.

Cikkünk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashat.