2019.11.22. 20:00
Szolnokon nyílt kiállítás Sárkány Andrea grafikáiból
Idős és fiatal, gyermek és felnőtt, nő és férfi egyaránt visszaköszön vidáman vagy szomorúan a Verseghy Ferenc Könyvtár művészeti szalonjában a felsorakoztatott rajzokról.
Fotó: Kiss János
A szolnoki Sárkány Andrea grafikáiból nyílt kiállítás. Az alkotó kedvenc műfaja a portrérajzolás, e művekből láthatunk tőle egy csokorra valót a hónap végéig.
Andrea három éve kezdett aktívan rajzolni, tagja a szolnoki Sziluett Művészeti és Alkotói Egyesületnek. Hetedik kiállítása a mostani, többször bemutatkozott már a TESZ Székházban rendezett tárlatokon és a Talifish Teaházban is, a könyvtárban viszont most először láthatunk válogatást munkáiból.
– Gyerekként én is szívesen rajzolgattam, mint szerintem mindenki – vallotta meg az alkotó, akivel a tárlatmegnyitón beszélgettünk. – Jártam rajzkiállításokra is, mivel az általános iskolai rajztanárnőm annak idején nagyon patronált. Középiskolába viszont nem ilyen irányba jelentkeztem, így művészi törekvéseim háttérbe szorultak. Később inkább falra festegettem mesefigurákat gyerekeknek. Belekóstoltam a festésbe is.
– Egyszer aztán a barátnőm biztatott, hogy rajzoljak portrét is, nekem biztosan menne. Sikerült rábeszélnie. interneten néztem meg, hogyan, miként is fogjak hozzá, találtam ilyen témájú videókat . Sok gyakorlás után jutottam el odáig, ahol ma tartok. A kiállításon is látható pár kép a kezdeti időkből. A portréban találtam meg a hozzám legközelebb álló műfajt. Vannak színes rajzaim, festett tájképeim is, de úgy vélem, egy fekete-fehér kép jobban visszatükrözi a mondandót.
Ideje is engedi a rajzolást, Három fia közül a legkisebb is már 23 éves, így van már ideje mellettük rajzolni. Civilben pedig kereskedelmi üzletláncnál dolgozik csoportvezetőként.
– Leginkább a nehéz napok végén veszem kézbe a ceruzát, amikor úgy érzem, ki kell rajzolnom magamból a feszültséget A kereskedelem, a közhiedelemmel ellentétben, nem egy könnyű szakma. Megvan a szépsége, de a nehézsége is. Ha stresszes volt a napom, ha jó dolog történt velem, akkor is leülök rajzolni. Így aztán van, hogy kicsit szomorúbb, míg máskor vidám képek születnek, és akadnak drámaiak is.
– Nagyon szeretek gyerek portrékat rajzolni, mert sokkal őszintébb az arcuk. Mi, felnőttek, rendszerint felvesszük a műmosolyt, így nem nem tükröződnek olyan jól láthatóan az érzelmek. Négy-öt órán keresztül persze egyik gyerek sem fog ott ülni nekem, így fényképekről szoktam tanulmányokat, vázlatokat csinálni, és azok alapján rajzolok meg egy-egy portrét. Van, akit én fotózok le, meglátom az arcát és megfog benne valami. De az internet világában nagyon sok kép elérhető, onnan is válogatok. Legtöbb portrém fantáziarajz, gyakran két arcból csinálok egyet, de a a valóságos arcokon is igyekszem kicsit változtatni, nehogy valakit esetleg rosszul érintsen, ha viszontlátja magát – avatott be műhelytitkaiba az alkotó.
– Sokszor megkérdezték már, mit mond nekem egy-egy portrém. De nem ez a lényeg! Nekem nyilván mondott valamit, azért rajzoltam meg, de az sokkal fontosabb, hogy a nézőnek mit jelent. A kiállítást hirdető plakátokra viszont saját fényképemet soha nem teszem rá, ez egy kis ravaszság a részemről. Így ugyanis akik először jönnek el egy kiállításomra, nem tudják, ki vagyok.
Sárkány Andrea grafikus kiállítása
– Ha megállok a képeket nézegetők háta mögött, jó hallgatni, ahogy arról beszélnek, belőlük mit vált ki az adott kép, milyen emléket idéz fel. Van, aki megjegyzi, hogy a kisunokája is ilyen arcot szokott vágni, a gyereke ennyi idős korában, pont így duzzogott, vagy az anyukája is így épp szokott nézni. Szívet melengető hallgatni, ahogy rajzaim láttán idézi fel személyes történeteiket, így látszik ,mennyire különbözőek, de valamiképp mégis hasonlóak vagyunk, és mennyi féle történetünk van. Számomra a legpozitívabb visszajelzés ezeket hallani! – hangsúlyozta Andrea.
Műsoros megnyitót rendeztek
A tárlatmegnyitó érdekességéhez Andrea alkotótársai versekkel járultak hozzá. Tokai Attila pedig – a kiállítás anyagával összhangban – generációkról jellegzetességeiről tartott előadást, a fiatalemberrel már nem először mutatkoztak be együtt. Már hagyományosnak mondható módon pedig a nézők címet adhattak a portrék valamelyikének. Valójában persze minden kép kap címet az alkotótól, de a nézők egy ilyen kis játékra nagyon szívesen kaphatók.