Százhúsz éve szentelték fel a zsinagógát

A múlt század hatvanas éveiben már nem tudta fenntartani a létszámában megfogyatkozott, anyagi erejében meggyengült hitközség, így további romlását elkerülendő, eladták Szolnok városának. Ma Galériaként a város kulturális életének meghatározó intézménye. Tervezője Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógájának mestere, Baumhorn Lipót volt, akinek szobra, Simon Ferenc alkotása az épület előtt állva szemléli művét.

A mai zsinagóga nem az első városunkban. Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ táján 1855-ben már volt a szolnoki zsidóságnak egy szerényebb kinézetű imahelye. A 19. század végére ellenben már egy új épület emelésére gondoltak. A kiegyezés utáni fellendülő hazai gazdasági életben tevékeny részt vállaló, anyagilag és létszámban is jelentősen megerősödött hitközség reprezentatívabb épületre vágyott, de a hitéletben bekövetkezett változások is egy új zsinagóga mellett szóltak.

A kisebb létszámú ortodoxok a régi épületben gyakorolták tovább vallásukat, míg a többségben levő neológok egy új zsinagóga tervezésével bízták meg a kor ismert hazai építészét, Baumhorn Lipótot. Az épület helyét a Tisza partján a református és katolikus templomokkal egy vonalban jelölték ki. Itt eredetileg a Medve kocsma állt, aminek lebontása és a mellette levő terület megvásárlása után alakították ki a zsinagóga és szomszédságában álló iskola mára elbontott díszes vaskerítéstől övezett telkét. Az utóbbi épület is áll, benne jelenleg egy imaterem, illetve másik felében a TISZApART Mozi működik.

Baumhorn a neológ vallási előírások szerint tervezte épületét. A Mózes kézzel írott öt könyvét tartalmazó tekercseket őrző tóraszekrény az épület keleti, a lerombolt jeruzsálemi templom felőli oldalán helyezkedik el. A férfiak és a nők külön bejáraton keresztül léphettek az épületbe. Előbbiek a homlokzat hármas főkapuját használták, utóbbiak az azt övező két kisebb ajtón át közelítették meg az emeleti karzatot, ahol a férfiaktól elkülönített imahelyük volt.

A jelenleginél mozgalmasabb színezésű zsinagóga főbejárata fölött eredetileg héber nyelvű felirat hirdette, hogy „Áhítattal lépünk szent hajlékodba!” Az épület hangsúlyos, messziről látható eleme a központi teret koronázó nyolcszögletű kupola, melyen a bejárati homlokzathoz hasonlóan a középkori európai építészetből vett rózsaablakokon át világítja meg a napfény a belső teret. A kupola alatti, csaknem pontosan négyzet alakú imatérben folytak a szertartások, közös imák és a Tóra magyarázata.

Az épület ma már csak tömegében és díszítései egy részében őrzi eredeti kinézetét. Berendezése, orgonája eltűnt, korábbi hivatására az épületben látható mózesi kőtáblák mellett a hitközség mártírjainak, és most már az épületnek is emléket állító kőtáblák emlékeztetnek.

A hitközség a negyvenes évek derekáig tartotta itt istentiszteleteit, majd a háború után egy ideig a deportált zsidók lakásaiban hátramaradt bútorok raktáraként szolgált, míg végül a város tulajdonába került. Ekkor Lombár Pál és Sedlmayr Jánosné építészek tervei alapján renoválták, átalakították és a Damjanich János Múzeum kezelésébe adta a város. Újabb renoválása 2005-ben történt, ekkor burkolták újra az előtte levő teret, és állították fel tervezőjének, Baumhorn Lipótnak a szobrát is.

Világi alkotásokat is készített

Baumhorn Lipót 1860-ban született és 1932-ben elhunyt építész Bécsben és Budapesten tanult, majd itthon a Pártos és Lechner tervezőirodában dolgozott, ami meghatározta későbbi munkásságát. Épületeit, melyek között számos világi alkotás is található, a könnyed rajzkészséggel és gazdag részletekkel jellemzett késő eklektika és szecesszió stílusa jellemzi. Díszítőelemként kedvelte a keleties, illetve reneszánsz, barokk, nem ritkán szecessziós ornamentikát. A szolnoki épület előképe Baumhorn fő művének, a szegedi zsinagógának.