2019.09.29. 15:30
Egy világ vége: már csak egyetlen ház őrzi a Tabán nyomait
Szolnok mára jórészt köddé vált festői városrészének, a Tabánnak állít emléket a Damjanich János Múzeum kiállítása. Befejezésül az itteni világ végéről ejtünk néhány szót.
A régi Tabán képe a Damjanich János Múzeum tabántörténeti könyvéből
A Tabánt Szolnok egyik legrégebbi városrészeként először 1696-ban említik név szerint egy kamarai összeírásban.
A török Tabakhánéból, tímártelepből származó neve bőrkikészítéssel foglalkozó tabakosok lakó és ipari negyedét jelentette, de a török alatt még csupán néhány kunyhóval tarkított mocsaras, vizenyős hely volt. Jelentősebb lakosság csak a 18. században kezdett ide települni. A zegzugos utcájú városrészben többek között halászok, földművesek, rakodómunkások, vagyis szegény emberek emeltek maguknak kis házakat. Itt, a Zagyva partján állt a régi város egyik jelentős üzeme, az Alcser-féle kékfestőüzem is, aminek a gyári tömegtermékek elterjedése tette be valamikor az ajtót.
A Tabán eredeti házai általában vályogfalúak voltak, deszkázott oromzattal, fűrészelt, félhold és kígyó alakú díszekkel. A mai nemzedékek idősebb tagjai még emlékezhetnek is a városrész eredeti képére, hiszen közel negyven éve adta meg magát végleg az enyészetnek. Magam is járkáltam egykor utcáin, ahol a földre könyöklő alacsony kunyhók között azért lehetett látni néhány igényesebb, polgáriasabb hajlékot is.
Még egy kis tér is rémlik az akkori időből, egyik oldalán előkertes, kétablakos házzal, ahova egy ismerőshöz mentünk valamikor látogatóba. Később, a bontás előtt pedig szintén egy ismerős vitt fel nagyszülei már lakatlan házának a padlására, ahol egész szép tárgyak, például régi porcelánok várták, hogy tulajdonosaik a közeledő rombolás elől tovább menekítsék őket. A Tabánt ugyanis halálra ítélte a városrendezés.
Az 1980-as években építési tilalmat rendeltek el rá, ami egyik legbiztosabb módja egy településrész megszüntetésének, hiszen ezzel gyakorlatilag megszűnik a felújításának, karbantartásának lehetősége. Utána egy részébe a házakkal egyáltalán nem törődő népség került szükséglakóként, amivel meg is indult eredeti népességének az elvándorlása.
Mikorra megindultak ellene a munkagépek, már nem sok gondot jelentett a még itt élők kiköltöztetése. A többség fontosnak tekintett holmijával másfelé költözött, ami meg a házakban maradt, azt elvitte a falakkal együtt a markoló. Állítólag még olyan is megesett, hogy míg valaki megjárta a boltot, addigra lakásának már csak hűlt helyét találta. Jelenleg egyetlen épülete, a 24-es számot viselő egykori halászház őrzi csupán a néhai Tabán emlékének lenyomatát. A ma területén álló új lakónegyed csupán utánérzése a néhai hangulatnak.