galériával

2019.08.19. 15:29

Jótékonysággal párosult a Tisza-Parti Parti Túra

Lassan véget ér a nyár, aki tudja, kihasználja az utolsó meleg napokat. Nagykörűben egy sokszínű rendezvény keretében tették mindezt, szombaton Tisza-parti Parti Túrát rendeztek, ahol számos érdekes program várta az érdeklődőket.

Rimóczi Ágnes

A Nagykörűi Közösség Építők Egyesület által szervezett esemény természetesen a víz témája köré épült, így volt többek között halászati, horgászati bemutató, valamint a szabadstrandnál vízparti akadályversenyen is részt vehettek a gyerekek. Volt madár- és rovarmegfigyelés is, strandröplabda és strandfoci, s persze a gasztronómiai sem hiányozhatott a hűs árnyat adó Tisza-parti fák alól.

Legtöbben dinnyeszeletekkel és főtt kukoricacsövekkel a kezükben jöttek-mentek, ültek asztalhoz. A bátrabbak versenyezhettek is, vajon milyen gyorsan eszik meg az említett finomságokat. Estére aztán a legtöbb étel elfogyott, amikért sokan adományokkal mondtak köszönetet. Az egyesület ugyanis idén is adománygyűjtést kezdeményezett, az összegyűlt mintegy 120 ezer forintot a nagykörűi oktatási intézmények kapják meg.

A jótékony és jó hangulatú parti program egészen késő estig tartott, szólt a zene, a muzsika, szállt az ének, a táncos lábúak ropták. A fellépőknek, támogatóknak köszönhetően sikeres rendezvény tervek szerint jövőre folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában