Egyetemi magántanári címet vehetett át dr. Kovács Attila

– Mi terelte annak idején az orvosi pálya felé?

– Édesanyám, László Aranka példája lebegett a szemem előtt. A szegedi Gyermekgyógyászati Klinikán dolgozott egyetemi tanárként, gyakorlatilag ő volt Magyarország első női gyermekgyógyász professzora. Sajnos, már fél éve nincs köztünk. Rengeteget dolgozott, szép tudományos sikereket ért el.

– Bár eredetileg ének-zene tagozatos voltam, a gimnázium végén a humán vonalról átnyergeltem az orvosira. Ezt azóta sem bántam meg, mert embereket gyógyítani éppolyan izgalmas dolog, mint egy író, újságíró vagy filmrendező munkája. Fontos a kommunikáció és az empátia. Emellett nagyon sok újdonsággal szembesül az ember a pályája alatt. Mindennap újabb kihívásokkal találjuk szembe magunkat.

– Summa cum laude végzett 1989-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Utána három szakvizsgát is tett. Hogyan következett egyikből a másik? Például a belgyógyászatból a reumatológia?

– Azóta már négy szakvizsgám van (mosolyog). A belgyógyászaton kezdtem Szegeden, ahol a fő vonal a gasztroenterológia volt, engem is próbáltak ebbe az irányba terelni. Ám szerencsémre a reumatológiai-immunológiai terület vezetője, Pokorny Gyula professzor elhívott a csapatába.

– Nagy izgalommal vágtam bele, hiszen ez tulajdonképpen a „mozgásszervek belgyógyászata.” Szoktam is mondani, hogy mi, reumatológusok nagyon emberbarátiak vagyunk, hiszen senkit nem műtünk meg (nevet). Ez azért is van, mert hasonlóan a belgyógyászokhoz, nem a kezünkkel dolgozunk, inkább a fejünkkel gondolkodva próbálunk segíteni. De azért az hozzátartozik a munkánkhoz, hogy néha injekciót adunk, duzzadt, gyulladt térdeket csapolunk meg, tehát azért ide is kell egy kis kézügyesség.

– 1994-ben tettem belgyógyászati szakvizsgát, húsz éve reumatológiai szakvizsgát, és azóta is utóbbit tekintem fő területemnek. A reumatológiai kezelésnek szerves része a fizioterápia, és az ez alá tartozó fizikoterápia, tehát kötelességemnek éreztem elvégezni. Persze ezután sem ültem a babérjaimon, tavaly egy klinikai farmakológiai szakvizsgát szereztem. Azért, mert itt, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben nagyon sok újfajta gyógyszerrel kapcsolatos vizsgálatot végzünk. Egyelőre nincs ötödik tervbe véve, de úgy éreztem, hogy ezek szervesen egymásra épülnek.

– Milyen közegre talált a szolnoki MÁV kórházban, amikor 2007-ben idekerült?

– Akkor éppen a negyvenes éveim elején jártam. Tősgyökeres szegediként komoly döntést kellett hoznunk feleségemmel, aki szintén szegedi, de úgy éreztem, Szolnokon komoly kihívások várhatnak rám. Nagyon barátságosan, kedvesen fogadtak. A MÁV kórház egy összetartó, családias közösség. Egyik fő feladatunk Jász-Nagykun-Szolnok megye ellátása, de sokan jönnek hozzánk a környező megyékből is.

– A mozgásszervi betegségek népbetegségnek számítanak hazánkban, mi ennek az oka?

– Nagyon sok páciens csípő vagy térdízületi kopással, ízületi gyulladással, duzzadt térddel jelentkezik, ezek hátterében nagyon sokszor az elhízás áll. A túlsúly ugyanis nagy terhet ró a teherviselő ízületekre. A vörös húsok mértéktelen fogyasztása, a sportolás hiánya mindehhez hozzájárul. Nagyon szoros összefüggést mutattak ki az utóbbi esztendőkben az ízületi gyulladások és a dohányzás között is. Nagyon jó lenne, ha a sportolás szeretetét már óvodáskortól kezdve átadnánk a gyermekeknek.

– Az ön családjáról mit lehet tudni?

– Két fiam van. A nagyobbik, Kristóf 21 éves, most végezte a másodévet Szegeden, az általános orvostudományi karon. Nagymamája nyomdokaiba lépve, gyermekorvos szeretne lenni. Sőt, a legnehezebb feladatok egyikével, a gyermekonkológiával, gyermekhematológiával szeretne foglalkozni. Van még egy 9 esztendős kisfiam, Detre, aki már szintén érdeklődik az orvostudomány iránt. A sebkötözéseket és lázméréseket már ő végzi a családban (mosolyog). Ősszel lesz harmadik osztályos. Neki jobb kézügyessége van, mint nekem, tehát lehet, hogy sebészeti szakirányba megy tovább.

– Szegedről költöztek Szolnokra. Itt otthonra találtak?

– Olyannyira, hogy itt telepedtünk le a családdal, és hosszú távra tervezünk. Úgy érzem, hogy befogadtak minket. Rengeteg pácienssel találkozom a piacon vagy a színházban, üdvözöljük egymást. Ma már itt is legalább annyi ismerősöm van, mint egykor Szegeden volt, és ez jó érzés.

– Nem csak gyógyít, kutatásokat végez és tanít is.

– A Szegedi Orvostudományi Egyetem orvostudományi karán, két klinikán folyamatosan oktatok. Előadásokat tartok, szemináriumot vezetek magyarul és angol nyelven az I. számú Belgyógyászati Klinikán, valamint a Reumatológiai és Immunológiai Klinikán. 2013-ban habilitáltam, vagyis kiemelt minősített oktatói fokozatot értem el egy több mint egy évig tartó eljárás után. Egy évvel később kaptam meg a címzetes egyetemi tanári elismerést. Ez egy külső, tiszteletbeli professzori cím. Négy héttel ezelőtt egy szintén külső, megtisztelő címben, az egyetemi magántanári címben részesültem.

– Rengeteg elismerést kapott eddigi munkája során. Melyikre a legbüszkébb?

– Talán a pályám eddigi csúcspontja, és a legnagyobb elismerés, amiért nem kis mértékben Szolnoknak és a MÁV kórháznak is hálás vagyok, hogy tavaly novemberben az Emberi Erőforrások Minisztériumától Batthyány-Strattmann László-díjat vehettem át. Ez azért is különleges és megható számomra, mert néhai édesanyám, László Aranka is megkapta a nyugdíjba vonulásakor, és gyakorlatilag, amikor elvesztettük, azon a héten kaptam az értesítést róla. Ez azért nagyon értékes – szoktam is mondani, hogy kicsit korainak tartom –, mert ezt gyakorlatilag egy életműdíjnak szokták tekinteni a magyar egészségügyben. Nagyon büszke vagyok rá, hálás is érte, igyekszem a munkámmal viszonozni, hogy utólag is kiérdemeljem.

– A gyógyítómunka, a kutatás és az oktatás mellett jut ideje valamilyen hobbira is?

– Nagyon szeretem a kvízműsorokat, vetélkedőket. Magyarországon eddig – darabszámra és nem pénzösszegre – én nyertem a legtöbb eddigi televíziós szellemi vetélkedőt. Eddig harmincnyolc különböző adásban, négy-öt-féle vetélkedőben vettem részt, Rózsa Györggyel, Vágó Istvánnal vagy Kovács Kokó Istvánnal. Harmincnyolc adásból harmincötöt meg is nyertem. Bízom benne, hogy a közeljövőben ismét részt vehetek hasonlókon. Az olvasás mellett nagyon szeretem a zenét, elsősorban az operát. Egy nívós előadásért még külföldre is hajlandó vagyok elmenni.

– Nemrég vette át az egyetemi magántanári címet, hová lehet még fejlődni? Van-e olyan, amit még el szeretne érni?

– A következő lépcső talán egy magasabb tudományos fokozat lehet. Van még az akadémiai doktori fokozat, viszont azt leginkább csak az egyetemi közegben dolgozók szokták megkapni. Egy biztos, 54 esztendősen nem fogok leállni, vannak még ötleteim. Két éve végeztem el a Magyar Orvosi Kamara egyéves akadémiai jogi és közgazdasági képzését, a jövőben még akár egy egészségügyi közgazdász vagy menedzserképzés is érdekelne.

– Ez az, amit az édesanyámtól és a családtól is tanultam, és ez az, amit a gyerekeknek is igyekszem átadni, hogy a tanulást, az elme edzését soha nem szabad abbahagyni és feladni, hiszen minden új információmorzsa, amit akár a hivatásunkban, akár a mindennapi életünkben is hasznosítani tudunk, csak az előnyünkre válik. Jó esetben, ehhez egy stabil családi háttér is társul, ami nálunk szerencsére megvan.