Igényes alkotásai nagy szeretettel készülnek

– A horgolást még a tanító nénimtől sajátítottam el. Viszonylag magas szinten űzöm, de persze mindig van hová fejlődni – kezdi szerénykedve, majd ekképp folytatja. – A hímzéssel eleinte nem foglalkoztam, de megtetszett, ahogyan a többiek készítik a munkákat. Kedvet kaptam én is.

Így aztán szorgalmasan gyakorolni kezdett. Eleinte az egyszerűbb mintákkal dolgozott, utána a bonyolultabbakkal folytatta. Mivel világéletében az alaposság híve volt, addig foglalatoskodott egy-egy darabbal, míg tökéletes nem lett.

– A horgolással is így vagyok. Készítettem már kardigánt, sálat, sapkát. A lányom mindet évekig hordta. Persze, hogy fontos volt az esztétikus, hibátlan eredmény. No meg a horgolás egyébként megkívánja a precízséget! Ha például kimarad egy szem, vagy többet kötök egy sorba, az egész minta torz lesz.

– Jártam már úgy, hogy egy nagy asztalterítőn dolgoztam és egy napig tartott egy sort meghorgolni belőle. Amikor végeztem, akkor vettem észre, hogy hibáztam… Vissza kellett bontanom az egészet – idézi fel.

Persze valójában semmi nem lehet tökéletes, de törekedni kell rá. Ez a hozzáállás az aktív években is jellemző volt rá. Korábban egy villanykapcsolókat gyártó cégnél dolgozott. Mindig az járt a fejében, hogy ha ő átenged egy selejtes darabot, valakinek abból kára származhat.

– Nem szerettem a gondolatot, hogy az én hibámból másnak kellemetlensége lehet – mondja mosolyogva.

Azóta persze a mindennapok is sokkal csendesebbé, nyugodtabbá váltak számára.

– Régebben gyorsan elkészítettem a holmikat. A karácsonyi angyalkákból ötöt is megcsináltam egy nap alatt. Ma már jó, ha kettőt.

Ám Esztike néni elmondása szerint a hobbi így sem veszít semmit az élvezeti értékéből. A hímzésfajták közül például a kalocsait szereti a legjobban. Jelenleg éppen a csengedi színes hímzéssel ismerkedik. Azt vallja, hogy a folyamatos fejlődés elengedhetetlen, ezért próbál ki időről időre új technikákat.

– Ország László igen híres név a hímzők körében. Ő a Kézimunka Lovagja. Emellett a népművészet egyik elismert mestere is. Munkái igen részletesek, gyönyörűek, bizony, sokszor nagy kihívás kivarrni őket. De én nagyon szívesen dolgozok ezekkel a mintákkal – meséli lelkesen.

A kiállításokon a legtöbb különleges darab helyet kapott. Sőt! A könyvtárban csuhébábokat is készített a gyerekekkel együtt, így ezek a művek szintén felkerültek a falakra. Esztike néni akkor is igazán aktív, ha segíteni kell. Helyi jótékonysági bálokra szintén készített párnákat, tombolafelajánlásként.

Ám van még egy titok a hobbi szeretete mögött, aminél talán nincs erősebb ösztönzés számára. Mégpedig az, hogy a csodás munkák által nemcsak az utókornak, de a számára legkedvesebbeknek is itt hagyhat majd egyszer valamit.

– Mondtam az unokámnak, hogy én varrok neked, nem baj, ha beteszed a szekrénybe. De ha ötven év múlva előveszed, a kezem melege benne lesz… Erre azt válaszolta: „Mama, meg fogom becsülni!” – osztja meg elcsukló hangon.