Több száz plüssmacival él együtt az újszászi család

Zsuzsanna születésekor kapta első plüssmaciját a keresztszüleitől, a másodikat pedig tizenhét évvel ezelőtt a férjétől, a névnapjára. Párja akkor úgy gondolta, ennek jobban örülne, mint egy szál virágnak, és nem is tévedett. Azóta minden születésnapra, névnapra és évfordulóra újabb és újabb mackóval lepi meg feleségét.

A Pető család több kerékpá­rosklubnak is tagja, és a bringás barátok is rendszeresen megajándékozzák Zsuzsannát egy-egy macival.

– Mióta az ismerőseim is tudják, hogy miket gyűjtök, sok helyről kapok plüssmackókat, főleg az otthoni selejtezések után. Időnként azonban venni is szoktam, ezért folyton az apróhirdetéseket böngészem – árulja el hírportálunknak Pető Zsuzsanna.

– Legjobban a régebbi, „használt” macikat szeretem. Ezeknek mindig van valami története, gyerekek játszottak velük, és ez látszik is rajtuk, kicsit kopottak, szakadtak, de megvarrjuk, és mehetnek a többi közé. Az egyik barátom úgy fogalmazott, és ez szerintem is így van, hogy a maci egy különleges formába csomagolt szeretet – teszi hozzá Zsuzsanna, akinek a legnagyobb mackója százötven centiméter magas, a legkisebb pedig három.

Természetesen nem hiányozhatnak a gyűjteményéből a különféle márkák macijai, a diplomasapkát viselő plüssök, az alvós macik és a beöltöztetett, például kalózmedvék sem.

– Gyakorlatilag az ország minden részéből, és már külföldről is vannak mackóim. A sógorom például Ausztriából és Németországból szokott hozni nekem. A legkülönlegesebb tiroli ruhát visel. A turkálók is rejthetnek azonban kincseket, egyszer például ott találtam egy angol palotaőr macit – mutatja az említett játékot Zsuzsanna.

– Számomra a gyűjteményem minden tagja különleges, mert van valami történetük, vagy olyan embertől kaptam, aki örömmel hozta. Tavaly például a kerékpáros-balesetem után az egyik bringás társam unokája küldött nekem egy macit. Azért kaptam tőle, mert amikor ő volt beteg, azt ölelgette, és ettől meggyógyult.

Kinézetre a legkülönlegesebb maci talán az, ami teljesen szalmából készült, de érdekes a története annak a játék medvének is, amit két évvel ezelőtt „mentettek meg” Zsuzsannáék. Akkor építették az Abonyi úti vasútállomásnál az M4-es főút felüljáróját, ezért vascövekek álltak ki a földből.

Munkába menet a vonatról vették észre, hogy az egyikre egy nagy maci van rászúrva. Visszamentek érte, de akkor már árván hevert a sárban. Koszos volt és szakadt, de hazavitték, rendbe tették és azóta is része a gyűjteménynek.

Zsuzsannának több kedvence is van a számtalan mackó közül, de a legjobban azt szereti, amit 13 és 15 éves gyermekeitől kapott.

– Tavaly a szolnoki vasútmodell-kiállításon felállítottak egy jótékonysági asztalt is, ők pedig bedobták a dobozba a kis zsebpénzüket, és választottak nekem egy macit, aminek a pólóján „Örülök, hogy vagy nekem” felirat van. Még most is meghat, ha rágondolok. Nagyon aranyosak voltak – emlékszik vissza.

A moszkvai olimpia kabalájára vágyik

Hiába a rengeteg plüssmackó, akadnak még olyan darabok, melyeket Zsuzsanna nagyon szeretne a magáénak tudni. Az egyik ilyen az 1980-as moszkvai olimpia kabalája, Misa maci, a másik pedig a K&H Bank gyógyvarázs macija, de eddig még nem sikerült ezeket megszereznie.

– Nagyon elszánt gyűjtő vagyok. Egyszer, amikor Velen­cei-tó-kerülésen voltunk a bringás társakkal, egy garázsvásárnál hirtelen megálltam, mire az egész csapat lefékezett, hogy „úristen, mi történt?!” Mondtam, hogy semmi, csak vannak macik is, ti menjetek tovább. Én pedig minden mackót megvettem, amit csak ott találtam – árulta el Zsuzsanna, aki hozzátette, volt már, aki megkérdezte, hogy észrevenné-e, ha egy is eltűnne közülük a polcról. A válasza: igen!