Szerencsés csillagzat alatt született a Bessenyei-díjas színész

Kovács István színészi karrierje bő fél évszázada kezdődött, amikor is a Kárpáthy Zoltán címszerepe egy csapásra országszerte ismertté tette. Idén májusban ünnepelte hetvenötödik születésnapját, de ez nem látszik rajta, hiszen ennyi idősen is sármos. A színésszel a napokban Baranyiné Csomor Katalin művelődésszervező beszélgetett a jákóhalmi könyvtárban. A közönségtalálkozón szó volt a lehetőségek sorsalakító szerepéről is.

– Senki nincs a felmenőim között, akinek bármi köze lenne a pályámhoz, így az utóbbi néhány évben felmerült bennem, hogy honnan ered az érdeklődésem a színház világa iránt. Aztán rájöttem, hogy ennek csak egyetlen oka lehet, mégpedig az, hogy az édesanyám moziüzem-vezető volt. Tehát, ha akartam, ha nem, gyerekkoromban sokkal több filmet láttam, mint a kortársaim, és valószínűleg ez befolyásolta a közeledésemet a színészmesterséghez – mesélte pályaválasztásáról Kovács István.

Ma is beleborzong, ha a felvételijére gondol, hiszen akkoriban érettségi után mindenki úgy ment főiskolára és egyetemre, hogy legalább két alternatívája volt a jelentkezéskor. Ő csak a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, b-terve pedig egyáltalán nem volt.

– Mitől hittem én akkor, hogy nincs más út? – tette fel magának a költői kérdést. A sorsnak, a Jóistennek köszönhetően első nekifutásra felvették a főiskolára.

– Úgy ítélem meg, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, mert a pályámat, és mondhatom, az életemet is szerencsés események kísérték végig. Az első, hogy rögtön felvettek a főiskolára. A második, hogy akkor pont Várkonyi Zoltán indított osztályt. A következő pedig, hogy épp engem szemelt ki a Kárpáthy Zoltán főszerepére.

– Várkonyi Zoltánt mesteremnek tekintettem, de nem voltunk barátok. Egy színházi darabban játszottam éppen, amikor Várkonyi az előadás szünetében magához hívott. El nem tudtam képzelni, hogy miért. Emlékszem, hogy a lakásán whiskyvel kínált meg, majd a kezembe adta a Kárpáthy Zoltán forgatókönyvét, és annyit mondott: „Tessék, te játszod a címszerepet”.

„Nem tudom elmondani, hogy milyen boldogságot jelentett ez számomra, felejthetetlen”

– emlékezett vissza Kovács István.

Ezzel élete nem is akármilyen szerepét kapta meg akkor, ami egy pillanat alatt ismertté tette, és elindította a filmes sikerek útján. Kezdőként olyan színészekkel játszott együtt, mint például Gobbi Hilda, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva vagy Básti Lajos, akik akkor már pályájuk csúcsán voltak. 1968-ban nagy hírverése volt annak, hogy készül az Egri csillagok című film. Az Ifjúsági Magazin olvasói szavazhattak arról, hogy kik játsszák el Bornemissza Gergely és Cecey Éva, Vicuska szerepét. A szavazók kilencvennyolc százaléka Kovács Istvánt és Venczel Verát választotta. És, hogyan fogadta a sikereket?

– Attól, hogy fantasztikus szerepeket játszottam, én nem lettem más. A sors, a Jóisten, a jó szerencse arra terelt, hogy ilyen lehetőségekhez jussak, de a személyiségem nem változott – jegyezte meg a színművész.

Nem félnek megállítani az utcán

Annál nagyobb dicsőség aligha érhet egy színészt, minthogy emlékezetes szerepeiről ötven esztendő távlatából is „ódákat zengenek” az emberek.

– Nagyon szeretek gyalogolni a fővárosban. Így amikor végigmegyek az utcán, alig telik el úgy nap, hogy ne találkoznék a közönség hallatlan, megtisztelő szimpátiájával. A múltkor a feleségemmel sétáltam az Andrássy úton, amikor láttam, hogy egy hölgy jön felénk. Megállt előttünk, és azt mondta: „Művész úr! Magának öregen kellett volna születni!”. Ennél nagyobb bókot nem is kaphattam volna – mesélte mosolyogva Kovács István.