Száztíz esztendővel ezelőtt adták át a Jászapáti–Vámosgyörk vasútvonalat

Az 1909. július 30-án tartott megnyitó – nevezhetjük műtanrendőri bejárásnak is, mert a vonal csak két évvel később kapott hivatalos engedélyt – résztvevői nem sejthették, hogy a nagy vasútépítések korát ez a vasút lezárja. Hogyan is gondolhatták volna?

Az öt évvel később kitört első világégés számos nagyszerű vasútépítési tervet is elsodort. Pedig a „Jászvasút” első részletét, az Újszász–Jászapáti vasútvonalat – hála az egykori megyei főispánnak, Beniczky Ferencnek – már 1885. július 20-án átadták.

Bizony, negyedszázadig kellett várni, amíg megépült a folytatása, amely teljessé tette a hegyvidék és az Alföld kikötői között a vasúti összeköttetést.

Az alig huszonkilenc kilométer hosszú vasútvonal létrehozását a cukorrépa-termesztés fellendülésének köszönhette. A jászsági gazdák közül egyre többen vágtak bele a répatermesztésbe. A terményeket a hatvani cukorgyárba igyekeztek eljuttatni.

Nyilván a legkézenfekvőbbnek a vasút megépítése mutatkozott, de nem tudták eldönteni a megfelelő irányt. Felmerült ugyanis egy elképzelés Hatvan–Jászárokszállás–Heves iránnyal, de hamarosan elvetették.

Azután megfogalmazták, hogy „jászföldön, jász pénzen” épüljön vasút, mégpedig az egyetlen észszerű vonallal, ha összekötik Jászapátit Vámosgyörkkel. Az elképzelést tett követte, és hamarosan meg is építették a „jászvasút” második szakaszát. Kezdetben azonban még nem kristályosodott ki a megállók rendszere.

Az első terveken olyan neveket találunk, mint Kis-árok vagy Miske major. Ne is keressük ezeket a vasúti menetrendben! Az első nem valósult meg, a másikat pedig átnevezték Tarnaörsnek.

Abban viszont teljes egyetértés mutatkozott, hogy a sínek Jászapáti állomástól legyenek meghosszabbítva, és Vámosgyörkön csatlakozzanak a Pest–Miskolc vonalhoz. A költségek fedezésére létrehozták a Jászsági Helyi Érdekű Vasút nevű részvénytársaságot.

A vasútvonal el is készült. Bejárását 1909. július 30-án tartották meg. Ez egyúttal ünnepélyes átadás is volt, mivel pár nap múlva a vonalon megindult a forgalom. A kormányzat „nagyvonalúan elnézte” ezt a húzást, ugyanis a vasútvonal hivatalos engedélyét csak jóval később, 1911-ben kapta meg.

Minden bizonnyal Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter – Kossuth Lajos nagyobbik fia – támogatásával történt, aki bizonyára nem felejtette el, hogy a jászok még országgyűlési képviselőnek is meghívták apját. Persze a pompás megnyitóünnepség is hozzájárulhatott ehhez.

A korabeli tudósító szerint a megnyitó vendégei Vámosgyörkön gyülekeztek, ahonnan a különvonat elindult. De adjuk vissza a szót újságíró elődünknek!

„…A föllobogózott nagyobb minőségű makkhetes (gőzmozdony neve) mögé nyolc kocsit soroltak, melyek közé harmadiknak egy fehér kocsit akasztottak telve minden földi jóval. Óriási tálak, vegyes felvágottak, szardinia, bihari ponty, sonka, füstölt nyelv, parizer, hideg sült csirke, liba stb., stb. és néhány száz üveg jégbe hűtött sör és kiváló jó visontai rizling. És bár nagy volt a törekvés a mesés pazarságú két szalonkocsi egyikébe juthatni, azért valljuk be, legjobban igyekezett a közönség a rögtönzött buffet felé…”

A derék úri közönség kiszállt minden állomáson: Jászárokszálláson, Tarna Eörsön, (Tarnaörs) Jászdózsán, Nagyhalmon és végül Jászapátin. Mindenütt a település képviselői, no meg csinos jászmenyecskék fogadták a vendégeket. Déltájban a különvonat visszaszáguldott Vámosgyörkre, ahol bankett és a bejárás jegyzőkönyvének megírása vette kezdetét.

Mint a hírlapíró megjegyzi, „mindkettő incidensekkel volt tele”. De azután mindent rendbe hozott a mérhetetlen sok Törley-féle „Talisman Sec”. Száznál is több tószt hangzott el, de a jász települések áldozatkészségét és a vasútépítőket valahogy kifelejtették.

Annyi baj legyen! A szárnyvonallal teljessé vált a „Jászvasút”. Most már Gyöngyös, Hatvan, Miskolc felé, a másik irányba pedig Szolnok és a főváros felé eljuthattak a Jászság terményei.

Még egy kuriózum! A vonalon nagyon sokáig gőzmozdonyok közlekedtek. Hazánkban talán itt szűnt meg utoljára a gőzvontatás.