Dr. Maczó János lett az „Év orvosa”

– Mikor és miért döntött úgy, hogy orvos lesz?

– Én ezt gyakorlatilag már általános iskolás koromban eldöntöttem. A családból jött a példa, hiszen édesanyám nővére és férje orvos házaspár voltak, nekem pedig már akkor nagyon megtetszett ez a hivatás – mert ez tényleg egy hivatás –, vagyis ők „fertőztek” meg engem.

– Akkor már tudta, hogy milyen szakirányt választ?

– Nem. Akkor még csak azt tudtam, hogy gyógyítani szeretnék.

– Hol végezte el az iskoláit?

– Törökszentmiklóson végeztem el az általános iskolát, a középiskolát szintén, mégpedig a Bercsényi Miklós Gimnáziumban. Ezután a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végeztem 1989-ben.

– A háziorvosi szakirányt választotta végül. Miért?

– Egyetem után itt, Szolnokon, a Hetényi Géza Kórház III. Belgyógyászati Osztályán kezdtem dolgozni, itt szakvizsgáztam belgyógyászatból 1994-ben. Ezután érlelődött meg bennem, hogy kijövök körzetbe. Ez a fajta munka ugyanis kötetlenebb, mint a kórházi. Úgy gondoltam, hogy ezzel sokkal több ember egészsége lesz rám bízva, háziorvosként tudom őket követni fiatal koruktól egészen idős korukig, és munkámmal tudom az útjukat támogatni.

– Mindig a Széchenyi városrészben rendelt, vagy voltak más körzetei is?

– Nem, amikor a belgyógyászatról kijöttem, akkor már a Széchenyin kezdtem el dolgozni, 1996. szeptember 16-tól. Azóta is itt vagyok ebben a körzetben. Annyi a változás az életemben, hogy 2011 óta a Városmajor úti rendelőben is dolgozom, mint állandó helyettes.

– Mi a saját orvosi hitvallása?

– A beteggel legyünk őszinték és közvetlenek. Nagyon fontos az empátia, de egyben a határozottság is, valamint kellő alázattal kell viseltetni mind a betegekkel, mind a kollégákkal szemben.

– Mennyi beteget lát el naponta? Hogyan néz ki egy munkanapja?

– A Széchenyi-rendelőben közel háromezer betegem van, ez egy óriási körzet. Az átlagos betegforgalom olyan hatvan és hetven között mozog naponta, de előfordul olyan „csendes” nap is, amikor negyvenen vagyunk. Főleg a téli, influenzás időszakban nem ritka a száz fő körüli betegforgalom. A helyettes körzetemben, a Városmajor úton több mint ezer fős praxist látok el, ami jóval kisebb, mint az enyém, ott körülbelül harmincan fordulnak meg naponta. Emellett én már igen rég, 1996–1998 óta más munkát is végzek, a Vízpart körúton lévő szociális otthon egyik orvosa vagyok. Amióta az önkormányzat az intézmény fenntartója, száztíz, száztizenöt lakó tartozik hozzám. Ide hetente kétszer, hétfőn és szerdán reggel járok ki vizitelni.

– Van munka akkor bőven...

– Van munka, de én szeretek dolgozni. Szoktam mondani, hogy nekem ez az életem, eddig még meg tudtam úgy szervezni a napokat, hogy meg tudjak oldani mindent.

– Mennyire megterhelő ez a munka mentálisan?

– Nagyon. Ezt minden orvos alá tudná támasztani. Ez mentálisan nagyon igénybe veszi az embert.

– Mi a véleménye a háziorvosok körében tapasztalható elöregedésről? Mi az oka és mi lenne a megoldás?

– Sajnos ez egy nagyon szomorú helyzet. Igen, az a baj, hogy elöregszik a szakma, utánpótlás nincs. Ezt igazából csak felsőbb szinten lehetne megoldani. Amit az utóbbi években is hallunk, bizony átalakulásra szorul a rendszer, és ezzel együtt a finanszírozás is. A fiatalok azért nem jelentkeznek háziorvosnak, mert nem látják biztosítottnak a jövőjüket anyagi szempontból.

– Ön meddig szeretné folytatni ezt a tevékenységet? Hiszen a legtöbben hiába érték el a nyugdíjas kort, sokáig dolgoznak tovább.

– A reális az lenne, hogy a háziorvos a nyugdíjas kor elérése után átadja a praxist egy fiatalabb kollégának, és utána el tudjon menni pihenni, mert ez bizony minden orvosra ráférne. De ez abszolút bizonytalan, mert mint látjuk, bőven hetvenéves kor felett is dolgoznak háziorvosok.

– Hogyan tud egy háziorvos kikapcsolódni, pihenni? Az ön esetében ez miként történik?

– Igazából engem a ház körüli teendők kapcsolnak ki, ha a kertben tudok tevékenykedni, illetve amikor a barátokkal jókat tudok beszélgetni, ezek kikapcsolnak.

– Végezetül, milyen érzésekkel, gondolatokkal vette át pénteken a Hetényi Géza Kórházban az „Év orvosa” díjat?

– Igen meglepődtem, amikor megkaptam erről az értesítést, a meglepetés után pedig hatalmas volt az öröm, hogy ilyen megtiszteltetés ért engem. Akik ismernek, azok tudják, hogy én nem a díjakért dolgozom, szoktam mondani, hogy idézőjelben „csak” dolgozom. A betegeimnek hatalmas köszönet jár, hogy így elismerték a munkámat, hiszen ezt a kitüntetést a páciensek ajánlása alapján lehet megkapni. Ezek alapján a megyei kamara vezetősége úgy döntött, hogy ebben az évben én kapom meg, úgyhogy tényleg óriási megtiszteltetés és öröm ez számomra.

– Egy ilyen elismerés ad további lendületet a munkához?

– A munka ugyanúgy folyik tovább, mint ahogy eddig. Eddig is nagy lendülettel dolgoztam, ezután is így fogok!