Teknősgyilkos, gólyagyilkos, állatkínzó... – Vajon megállnak ezen a ponton?

Fiatal nők kezébe kockakő helyett általában virágot, arcukra a düh görcse helyett lehetőleg mosolyt szoktunk képzelni, így különösen zavaró az egész történet. A pusztítás oka egy hirtelen támadt dühroham. A hölgy kiemelte a kifutójából az állatot, s a pánikba esett teknős a kezébe piszkított. Ez váltotta ki a gyilkos indulatot.

Még kevésbé érthető az a szintén napjainkban történt pusztítás, aminek egyelőre még ismeretlen a tettese. Senkinek sem ártó védett madarak, békésen költő gyurgyalagok partfalba vájt fészkeit tömte be kétszer egymás után valaki. Több madár és fióka életének végére tett ezzel pontot az ismeretlenségbe burkolózó elkövető.

Hasonló esetért nekünk sem kell messzire mennünk. Bizonyára többen emlékeznek arra, amikor megyénk egyik településén egy békésen sétáló gólyával végeztek a közelben futballozó gyerekek. Józan ésszel nehéz felfogni azt az indulatot, amivel szinte széttrancsírozták az egyébként közmegbecsülésnek örvendő, többségünk által különösen szeretett madarat.

Ezek a történetek jóval túlmutatnak néhány jobb sorsra érdemes jószág pusztulásán.

A mögöttük álló indulat a félelmetes. Akiből gyilkos szándékot vált ki a teremtett világ rendje, a természet békéje, szépsége, harmóniája, az nem biztos, hogy megáll ezen a ponton.

Néhány védtelen élőlény balsorsánál jóval nagyobb bajt jeleznek ezek az esetek.

Arra figyelmeztetnek, hogy valamit nagyon elrontottunk a körülöttünk levő világban.