2019.06.08. 17:00
Ön emlékszik még a Kádár cukrászdára?
Gyerekkorom öröme volt a süteményevés a Tünde cukrászdában. Csak azt nem értettem, miért hívták a jeles intézményt otthon a falán szereplő Tünde helyett Kádárnak? Később jöttem rá, hogy eredeti tulajdonosát tisztelték meg vele.
Alapítója, idősebb Kádár Kálmán, aki megbecsült alakja volt a régi Szolnoknak, Kunszentmártonban született, Hódmezővásárhelyen tanulta a cukrászmesterséget.
Újvidéken és Budapesten dolgozott segédként, s városunkban 1895-ben önállósította magát, amikor 1890-ben megvásárolta a későbbi üzlete helyén álló Szapáry úti földszintes, eklektikus stílusú épületet.
Ezt építette át a Jánszky–Szivessy tervezőpáros a mai egyemeletes szecessziós épületté. Az eredeti házra csak a földszinti, változatlanul hagyott ajtó- és ablaknyílások utalnak.
A cukrászda utcai frontján volt az üzlet, az alagsorban dolgozott a legmodernebb cukrászati eszközökkel felszerelt műhely, s az emeleten egy lakás mellett fényképész-műtermet alakítottak ki.
A Kádár cukrászda hamar közkedvelt lett, édességeit az egész országba hordták a kereskedők. Itt született meg a ma is nevezetes szolnoki (habos) isler nevű sütemény is.
Idősebb Kádár Kálmán 1940-ben vonult vissza az üzlettől, amit fiai, ifjabb Kálmán és József Hegedűs László cukrászmesterrel vittek tovább, egészen az államosításig.
Ezt apjuk már nem érte meg, 1948-ban elhunyt. Bár a cukrászda új néven még sokáig működött, többé már nem érte el régi fényét. Egykori berendezéséből néhány darab a Damjanich János Múzeumba, más eszközök a Vendéglátó-ipari Múzeumba kerültek.
A többit „elfújta a szél”. Utóbbinak egyébként volt hagyománya, mivel a kommün és a román megszállás alatt is kifosztották. Ettől függetlenül a cukrászda évtizedekkel ezelőtt még őrzött valamit a hajdani polgári világ levegőjéből.
Fotó: Damjanich János Múzeum
A márványlapos asztalait körülvevő neobarokk székek, a törzsasztalok, ahol néhány régről maradt vendég is üldögélt akár egész nap egy szimpla kávé és néhány pohár víz mellett, az egykori gyalogos világ emlékeiként váltak szép lassan köddé. Ma csak az üres falak emlékeztetnek a Kádár család által képviselt dolgos, megbecsülést hozó, iparos létre.
A Szolnok fotótörténetét feldolgozó Berta Ferenc közlése szerint az emeleti műterem, melynek nyomai máig láthatóak, több nevezetes fényképésznek is otthont adott. A végső, Fényszöv-korszak előtt itt dolgozott Lusztig fotográfus, Szigethi Henrik udvari fényképész, Huszti fotográfus Erdélyből. A húszas évektől a Szipál családé volt, melynek utolsó tagja, Szipál Márton néhány éve hunyt el Budapesten. Szathmáry István
